Századok – 1996
Történeti irodalom - Scharf Claus: Katharina II; Deutschland und die Deutschen (Ism.: Radó Bálint) V/1316
1316 TÖRTÉNETI IRODALOM de még az újsággal sem, a sok röplap, egy-két oldalas képes nyomtatvány, plakát a korabeli emberek tudatát legalább annyira befolyásolta, mint a könyv, de ezeket a tiszavirágéletű, hamar aktualitásukat és érdekességüket vesztő, pár filléres kis nyomtatványokat csak a legritkább esetben vették fel a hagyatéki leltárak listájára. Roche arról sem feledkezik meg, hogy a franciák nemcsak azokat a könyveket olvasták, amelyeket a könyvtárukban megtalálunk: éppen a 18. században mind fontosabb a kölcsönkönyvtárak, klubok, olvasókörök szerepe. Párizsról szólva Roche rámutat arra, hogy Párizs ebben a században csak megszorításokkal nevezhető Franciaország fővárosának, hiszen a király az egynapi járóföldre fekvő városban, Versailles-ban lakott, és itt élt vele az udvar; a miniszterek, a legfontosabb hivatalok is itt működtek. Versailles ugyanakkor nemcsak a királyi család tagjai és a főurak városa, sok iparos, szolga, szolgáló élt a királyi udvar közelségéből. Az állam 18. századi fejlődését vizsgálva Roche különösen fontosnak tartja az egyház és a királyság változó viszonyának bemutatását, szól a gallikanizmus és a jansenizmus problémáiról, kihívásairól is, rámutat arra, hogy a 18. században milyen alapvető változások következtek be az egyháznak abban a részében, amely a franciák számára a legfontosabb volt: a vidéki plébániákon. Míg a fővárosban dúlt a szalonokban a szabadkőművesek és konzervatívok küzdelme, a falusi plébániákon egyre képzettebb és öntudatosabb papok foglalkoztak a hívekkel, mindez nem marad hatás nélkül a francia forradalom időszakában sem. A 18. századi Franciaország fontos demográfiai változások kora is, a nagy pusztító járványok közül a pestist már a század elején végképp legyűrik, az utolsó, a hatékony karanténnak köszönhetően gyorsan izolált pestis francia földön 1720-ban pusztított. Terjed a védőoltás a himlő ellen, a 18. században gyorsan nő Franciaország lakossága, míg a Napkirály még csak mintegy 20 millió alattvalója felett uralkodott, a század végére — igaz, egy valamivel nagyobb területű országban — már 28 millió francia él. A könyv utolsó részében a szerző, részint saját korábbi kutatásait is összefoglalva, az anyagi kultúra fejlődését mutatja be. Fejlődik a szakácsművészet, a középrétegeknek szánt szakácskönyvekben sok olyan ételt találunk, ami korábban csak az előkelő urak asztalára került. A 17. század végétől gyorsan terjed a kávéivás Franciaországban, megjelennek és a társadalmi élet fontos központjai lesznek a kávéházak, a század végén már minden 250 párizsira jut egy kávéház! Terjed a drágább csokoládé (azaz a forró kakaó) ivása is, amelyet Casanova nyomán sok francia serkentőszernek is tartott. A tea azonban sokkal kevésbé teqedt el francia földön, mint Angliában, sokáig igen drága ital volt, amelyet gyógyszerként, nem pedig élénkítőszerként ittak. Daniel Roche a 18. századi Franciaországról szóló hatalmas tablót Párizs bemutatásával fejezi be. A 700 ezer lakosú főváros nem azonos Franciaországgal, de Párizs nélkül nem érthetjük meg a francia társadalmat sem. Daniel Roche nagyszabású szintézise több funkciót is betölthet egyszerre: kiváló összefoglaló történelemkönyv, alkalmas arra, hogy egy-egy kérdésnek a kutató gyorsan utánanézzen, de mindenekelőtt élvezetes olvasmány, amelyet vaskos teijedelme ellenére nehéz letenni. Tóth István György Claus Scharf KATHARINA II., DEUTSCHLAND UND DIE DEUTSCHEN Verlag Philipp von Zabern. Mainz, 1995. 659 o. II. KATALIN, NÉMETORSZÁG ÉS A NÉMETEK Claus Scharf monográfiája a mainzi Európa-Történeti Intézet Egyetemes Történeti Osztályának kiadványa. A szerző elsőként foglalkozik összefoglalóan Nagy Katalin cárnő német kapcsolataival, melyeket — amint erre a könyvet bevezető historiográfiai áttekintés is utal — a Nagy Péterrel kezdődő Nyugat felé fordulás és modernizáció összefüggésrendszerében kíván vizsgálni. A cárnő az Anhalt-Zerbst hercegi család tagja volt. Claus Scharf részleteiben tárgyalja még Sophie Auguste Friderikeként elkezdett levelezését, mely sokat elárul stettini gyermekéveiről, atyjáról, aki Zerbstet saját bátyjával megosztva kormányozta, anyjáról, akinek sosem mulasztotta el felróni, hogy nála jobban szerette fiát, a II. Frigyessel rossz viszonyt fenntartó Frigyes Agostot, aki az angoloknak katonákat adott el az amerikai függetlenségi háború idején. Sophie, azaz II.
