Századok – 1996

Közlemények - Mesterházy Károly: Avarok; szlávok; magyarok a Bükk-hegységben IV/861

862 MESTERHÁZY KÁROLY volt. 1219-től ismerjük.1

1

Diósgyőrben, Miskolctól néhány km-re nyugatra újabb pálos kolostor alakult 1304-ben.1

2

Az erdei magányban élő pálos remeték, akik a Bükk rejtettebb részén, a mai Dédes mellett 1240 óta éltek, szintén kolostort építettek, amely 1313-ban már állt. Ez volt a szentléleki kolostor.1

3

A hegy déli lábánál fekvő Kacson a 11. században épült egy bencés apátság, de csak 1248-tól van rá okleveles adatunk.1

4 A viszonylag késői falu- és kolostoralapítások arra vallanak, hogy az erdőség a mainál kiterjedtebb volt. Az erdő volt az élet alapja és az életviszonyok meghatározója. Az erdőség fái közt egykor uralkodó volt a bükk, az északi oldalon ma is az. Rajta kívül a tölgy is gyakori.1

5

Diósgyőr mellett fenyvesek is voltak,16 és erre lehet következtetni Szomolya nevéből is, amely szláv eredetű, és valószínűleg fenyőszurok-gyanta jelentésű.1

7

Az egykori forrásokból gyümölcserdőkről, nevezetes körtefákról is tudunk. így a Miskolc melletti Nagygyőr neve 1304-ben Gyous Geur, 1315-ben Gyovs Gewr.1

8

Csokva és Ormány között 1362-ben egy vadkörtefa a határjel, amely még 1374-ben is szerepel a határjárásban.1

9

Szomolya 1269-es határjárásában is említenek egy nevezetes vadkörtefát, de egy kökényest is (kukenkerek).2

0

A szórványos gyümölcsfa előfordulások mellett azonban erdei gyümölcsösökre gyanakodhatunk Visnyón, melynek szláv eredetű nevében (1239: Wisna) a meggy szó őrződött meg.2

1

Hasonlóképpen Szilvásvárad neve arra utal, hogy erdeiben, a Szilvás patak mentén szilvások, szilváskertek voltak (1373: Ziluaswarad).2

2

Gyakori fája a Bükknek a mogyoró, bár magyar helynevekben önállóan nem jelentkezik. A Liszkópataka nevét azonban Kiss Lajos Kniezsa István nyomán a szlávból magyarázza, jelentése pedig mogyorós lenne (1240: Liscopotoka, Tardona határjárásában).2

3 Mindezek a gyümölcsök, gyümölcsfák az erdők mellékhasználatát, egykor pedig főhasználatát segítették elő,2

4

és a gyűjtögető életmód fennmaradását biztosították. A múlt századi, sőt 20. század közepi néprajzi leírások is említik, hogy a hegyek lábánál megtelepült falvak lakói szakosodva, munkamegosztásban használták fel a természet javait. A gyufa feltalálásáig, sőt még azután is egy ideig Bükkzsérc lakói taplót gyűjtöttek, kiszárították, s aztán eladták az Alföldön. Varbón kaszanyelet, Cserépfalun kocsirudat, petrencerudat és fakanalat, Dédesen orsót és rokkát készítettek fából.25

Gyűjtötték a gyantát, a fenyőszurkot, mint erre Szomolya szláv nevéből következtetni lehet.2

6

Ipari tevékenység volt a faszén és mészégetés. A tűzifa kitermelése mindenütt folyt, de ez a korai időben kisebb jelentőségű volt. A fő erdei használathoz tartozott a vadászat. Erre nemcsak a Medvefő helynév utal (Tardona 1240-es határjárásában Medwefeu, és Medwefew Varbó 1303. évi határjárásában), de még a 15. század végén is élt medve a Bükkben, mint erről a nem egészen szent életű Estei Hippolit egri püspök vadászata tanúskodik.2

7 A honfoglaló magyarok nem túl sűrűn, de három oldalról is megtelepedtek a Bükk lábánál. Természetesen a sík vidéket részesítették előnyben: a Tisza és a Sajó mentét, az Eger patak alsó folyását, de az alacsony dombokon és a folyóvölgyekben a hegyvidéken is megtaláljuk sírjaikat. A 10. századi szórványos leletek, melyeket néha kis leletmentő ásatásokkal hitelesítettek, szinte kivétel nélkül a síksági részről származnak: Tiszakeszi, Tiszaszederkény, Ároktő a Tisza mellett,