Századok – 1996
Tanulmányok - Kovács László: A kora Árpád-kori pénzújításról IV/823
842 KOVÁCS LÁSZLÓ megritkul, s miközben a nagy típusválaszték fennmarad, az egytípusú állomány eltűnik, holott éppen egy ellentétes folyamat nyomára számíthatnánk. 3. Összefoglalás Befejezésül tehát megállapítható, hogy az uralkodónként több érmetípus kibocsátásából kikövetkeztetett, rendszertelen ütemű(?) pénzújítást inkább cseh, mint német hatásra Salamon király vezethette be, s I. (Szent) László uralkodása alatt alakulhatott ki a periodikus (kétévenkénti?) váltásnak a tanulmányozott időszakban teljes következetességgel soha nem működött rendszere. Mivel utódai érméivel kapcsolatban ma még igen sok a bizonytalanság, egyelőre nem állapítható meg, hogy ez a rendszer élt-e, s ha igen: meddig élt tovább. Kérdés az is, hogy a vizsgált időszak határa, 1141 előtt egyáltalán kialakult-e az éves ütemű pénzújítás hazai gyakorlata? TÁBLÁZATOK 9. táblázat (2 részben) A Kárpát-medence köznépi és tcmplomkörüli temetőinek többpénzes sírjai zárópénzük fiatalodó sorrendjében rendezve. A rövidítések feloldása: Aba: Aba Sámuel, Gd: Géza dux, Gr: I. Géza, Bé: II. Béla, t/db: a sírban talált magyar érmetípusok száma / a sírban talált összes érme darabszáma. A típusszámba nincsenek beszámítva a változatok, ill. a bizonytalan típusok, ha az uralkodónak meghatározható típusát is tartalmazta a sírlelet. A lelőhely neve sirszám I. István Péter Aba I. András Béla dux/rex Salamon t/db A lelőhely neve sirszám Hl Hla H6 H6a ? H7 H8 H9 ? ITH Hll/12 H12 H14 H14/15 H15 i> « t/db 1. Szabolcs 19. 2 1 2/3 2. Batajnica 31. 1 1 2/2 3. Magyarhomorog 66. 2 1 2/3 4. Magyarhomorog 120. 2 1 2/3 5. Magyarhomorog 155. 1 2 2/3 6. Magyarhomorog 173. 1 1 2/2 7. Szomotor 64. 1 1 2/2 8. Pétervására 2. 1 1 2/2 9. Székesfehérvár 2. 4 1 2/5 10. Biharkeresztes 36. 1 1 2/2 11. Magyarhomorog 199. 2 1 2/3 12. Csanytelek 17. 1 1 2/2 13. Ellend-I 254. 1 1 2/2 14. Magyarhomorog 114. 1 1 2 3/4 15. Magyarhomorog 121. 2 2 2/4 16. Magyarhomorog 132. 1 1 2/2 17. Magyarhomorog 136. 1 3 2/4 18. Pécs-Somogy 49. 1 1 2/2 19. Püspökladány 160. 1 1 2/2 20. Sorokpolány 55. 1 1 2/2 21. Várfalva 28. 2 1 2 3/5 22. Csanytelek 23. 1 1 2/2 23. Gáva 10. 1 1 2/2 24. Magyarhomorog 31. 1 1 2/2 25. Magyarhomorog 37. 1 1 2/2 26. Rácalmás 604. 1 1 2/2 27. Várfalva 35. 1 1 2?/2 1