Századok – 1996
Közlemények - Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17–19. századi Magyarországon I/69
GÖRÖGÖK KERESKEDELME MAGYARORSZÁGON (17-19. SZ.) 79 árujával, vagy kicsinben, vagy török árut árusít, kobozzák el áruit a kincstár javára."2 2 1726. május 8-án már a Magyar Kancellária is panaszokkal állt elő, s ez a tény III. Károly rendeletének eredménytelenségét tükrözi. A kancellária szerint a török alattvalók (görögök, örmények) nemcsak, hogy a török árukat kicsinyben árulják, hanem még az örökös tartományokból behozott árukkal is vásárokon kívül is kereskednek, a kamarai tisztviselők pedig addig nem akadályozzák meg őket, míg az Udvari Kamara el nem rendeli. 1725 után már világos volt, hogy a macedón kereskedők terjeszkedése két okból káros: 1/ az általánosnál alacsonyabb vámot fizetnek, ezzel a kincstári jövedelmét csökkentik. 2/ éppen az alacsony vám miatt a belföldi kereskedőknél jóval olcsóbban tudnak árulni, s így azok üzletét tönkreteszik. A pénzügyek vezetésére 1714-ben alakult Kereskedelmi Igazgatóság 1730-ban szükségesnek tartotta egy értekezlet összehívását, melyen az Udvari Kamara és a Haditanács tagjaival megvitatták a törökökkel kötött kereskedelmi szerződés káros következményeit. Ekkor vetődik fel egy újabb probléma: a török alattvalók a császáriakkal közös társaságokat alapítanak s a szerződést így kihasználva, már mindkét országban élvezik a 3%-os vám előnyeit. A Habsburg Birodalomban a török, Törökországban pedig a római császár alattvalójának mondva magukat. Mivel a török kereskedők szinte minden igazolás nélkül lépik át a határt, el kell hinni, hogy amit hoznak, mind török áru. Az értekezlet megállapította, hogy a keleti kereskedelem teljesen kiesett a császár alattvalói kezéből, kiknek a pozsareváci szerződésből nincs semmi hasznuk. A tanácskozás ezek megállapítása után eredménytelenül zárult, az 1725. évi szintén eredménytelen rendelet megújításán kívül mást nem végeztek. A kormányhatóságokat kötötték a karlócai, pozsareváci, majd belgrádi békeszerződésnek a török kereskedelem szabadságát biztosító pontjai. Emiatt, amikor a törökökkel békés volt a viszony, a török alattvalók kereskedői tevékenységét legfeljebb csak korlátozni lehetett, mint ahogy ez 1725-ben és 1732-ben történt. Erélyes visszaszorításukra csak akkor kerülhetett sor, amikor Törökország háborút viselt, így az 1736-39. évi osztrák-török és az 1768-74. évi orosz-török háború idején. A keleti kereskedelem alakulása tehát teljesen a Habsburg politika függvénye volt. Minthogy azonban a görögök egy része hadiszállító is volt, azért felsőbb hatóságok kénytelenek voltak velük együtt még visszavonulásuk idején is kivételt tenni, s felmenteni őket a büntető eljárástól. A helyi hatóságokat: vármegyéket, városokat az tartotta vissza a 1725. évi rendelet végrehajtásától, hogy a céhmonopóliumok miatt összeszűkült céhes kereskedelem nem tudta ellátni a megnövekedett lélekszámú lakosságot. A görög kereskedők kikapcsolása nagy ellátási zavarokhoz vezetett volna. Egyébként a görög kereskedők tevékenysége előnyös volt a lakosság számára, mert egyrészt: a vándorkereskedők valósággal házhoz szállították az árut, másrészt a görögök a vámkedvezményük miatt olcsóbban tudták árulni áruikat, mint a helybeli keres-
