Századok – 1996
Tanulmányok - Makkay János: A sárkány meg a kincsek IV/733
774 MAKKAY JÁNOS elsősorban azok az aranyozott ezüst dísztálak, amelyek az említett korszak második felében, tehát az 5-7. században szép számban kerültek el — mint fentebb már láttuk is — nemcsak a sztyepp nomádjaihoz, hanem fura módon az attól északra élő erdőlakó népekhez is. [Ezek az erdőlakó népek finnugor dialektust beszélő közösségek voltak, az Urálhoz közel eső kámai és permi vidékeken nyilván protougorok vagy már proto-obi-ugorok és proto-permiek.] Az ezüst tálak zöme az Urálban és a Káma vidékén lévő lelőhelyeken került elő. Úgy jutottak oda, hogy perzsa kereskedők cserélték el őket drága prémekért. Kérdés azonban, hogyan lehet megmagyarázni, hogy perzsa királyok vadászatát, perzsa mitológiai jeleneteket és déli állatokat (oroszlán, gazella, párduc) ábrázoló ezüst tálak olyan kedveltek lettek a finnugor erdőlakók körében. A válasz az, hogy ezek a tálak nem sírokból, sem nem telepeken vagy kincsleletekben kerülnek elő, hanem az erdőlakók szent berkeinek hagyatékából, ahol pogány vallásos szertartásaikat mutatták be. A tálak valamilyen fontos szerepet játszhattak e szertartásokban.25 1 Kétségtelen, hogy több olyan ezüsttál is van, amelyeket a még ma is finnugorok lakta területen találtak, és talán sámánkodó szertartás közben ábrázolnak karddal felszerelt sámánokat.25 2 Ezek a darabok a Felső-Káma vidéken, a Toboli kormányzóságban kerültek elő, nem királyi műhelyek termékei, csak utánoznak a Krisztus utáni 6-7. századba tartozó szászánida-jellegű ezüsttálakat. Kétségtelen, hogy ábrázolásaik sem a szászánida udvar vallását és igényeit fejezték ki, így Fodor érvelését logikusnak kell tartanunk. A többi fejedelmi darab zöme sem készülhetett azonban a finnugorokkal való prémkereskedelem ellentételeként, nem is beszélve a Kuvrat sírjába tett arany edényekről. Ezek az előbb ismertetett és hasonló hadi események során kerültek a nyugati türk, avar, kazár, előbb-utóbb azonban főleg onogur kagánok és embereik kezére, akik az általuk megszállt, vagy uralt óriási területeken kincstáraikban őrizték őket, és időnként az alájuk tartozó (főleg finnugor, és részben protoszláv) őslakóknak is adtak belőlük. Csak így lehet ugyanis megmagyarázni azt az ellentétet, amely az Ermitázs számos ilyen ezüst, finnugor területen talált edényének és a Kuvrat sír hat darabjának előkerülési körülményei között van Ha tudniillik ezek a szászánida edények az erdőlakókkal való cserekereskedelemben ellentételként, fizetségként kerültek volna a sztyeppre és attól északra, nagyjából éppen oda, ahol finnugor, elsősorban protougor/ősmagyar és protopermi népek kerültek nyugati türk vagy avar, különösen azonban onogur uralom alá, akkor miért éppen Kuvrat sírjában van a legértékesebb hat darab. Mint láttuk, színarany edények teljességgel hiányoznak a birodalomból kikerült megmaradt szászánida nemesfém-edények sorából. Kivéve egyetlen kincsleletet, mivel a kagáni vagy főnöki sírokban eredeti, királyi szászánida nemesfém-edény Kuvrat sírján kívül különös módon nincs!25 3 Nem habozunk kimondani, hogy éppen ez volt az a terület, történelmi helyzet és időszak, amelyben onogur vezetés alatt kialakult az az előmagyaronogur együttélés, amelyben a magyar történettudomány ma már teljes mértékben egyetért. És amely a 7. század utolsó harmadában az ősmagyarul beszélő közösségek nagy tömegeit hozta be a Kárpát-medencébe, egy tétel, amelyben a magyar történettudomány képviselői viszont nem értenek egyet.25 4 Harmatta, aki oly világos érvekkel magyarázta meg a szászánida fémedényeknek a sztyeppre való kerülését, nem gondolt arra, hogy a Khoszrau csészének
