Századok – 1996

Közlemények - Petri Edit: A görögök közvetítő kereskedelme a 17–19. századi Magyarországon I/69

GÖRÖGÖK KERESKEDELME MAGYARORSZÁGON (17-19. SZ.) 75 Nyugat-Macedónia görög és egyéb származású kereskedőit (az új piacok keresését jelentő gazdasági kényszer mellett) a török uralom alóli felszabadulás vágya is hajtotta. A török hatalom gazdasági és politikai nyomása, a nem muzulmánok üldöztetése miatt a balkáni népek egyre növekvő gyűlölettel tekintettek a török uralomra A szultáni kormányzat — részben ezért, részben pedig hogy még jobban megszoríthassa az adóprést — a birodalom több hegyvidéki körzetét és végvidékét, amelyek eddig keresztény helyi önkormányzatot élveztek, teljes mértékben a török hatóságoknak és hűbéruraknak igyekezett alárendelni. A török hatóságok szüntelenül nyesegették a jelentős önállóságot élvező görög és szerb falusi és városi közösségek jogait. A vigasztalan helyzet újabb és újabb elvándorlási hullámokat váltott ki. A macedóniai és thráciai települések nagy része a levantei kereskedelem útvonalán a keleti országok csereforgalmában már régóta részt vett. Keletre az Oszmánság zárta el, előlük az utat és a geográfiailag adódó lehetséges szárazföldi útirány Nyugat, illetve ENY -felé, vagyis Magyarországra vezetett. A török-magyar áruforgalom államközi szabályozása a 15. század második felére nyúlik vissza. A 16. század második felében következik be az ún. őrségváltás, amikor rendkívüli mértékben megnövekszik a török birodalmi alattvalók részvétele a közvetítőkereskedelemben. Az oszmán hódítás nem vágta el a kiépült kereskedelmi útvonalakat és ezáltal a kereskedelmi kapcsolatokat sem, Görögországtól a magyar Alföld végéig egységes (török) fennhatóság alatt álló területen át sokszor jöttek a görögök hozzánk. Visszatérésük esetén is — aminek reményét az első generáció sosem adta fel — innen juthattak a legkönnyebben szülőföldjükre viszsza. A török uralom alá került országrészben kiépül a dunai közvetítő-kereskedelem rendszere. Ezekben a kikötővárosokban találtak egymásra a csak idáig merészkedett német kereskedők és a keleti áruk. Itt cserélnek gazdát a helyi, balkáni, keleti és nyugati áruk. 1559-ben a Habsburgok hivatalosan is engedélyezték a török területekkel való kereskedést, s ezzel a balkáni, görög kereskedők közvetítő tevékenységét. A lassú térfoglalás, szinte lépésről lépésre az egész országra kiterjedő gazdasági hatalmukat megalapozta. Kezdetben kizárólag gyarmatárukat, s luxuscikknek számító keleti szőnyegeket, selymeket tartanak, s ők ezeknek az áruknak szinte kizárólagos közvetítői, adójukat is ebben róják le. Később már nem szorítkoznak ezekre a cikkekre és ebből következnek a szigorú tilalmak, de ezeket is kijátsszák. A török alattvalók, köztük a görögök kereskedelmi tevékenységük során szükségszerűen szembekerültek az osztrák állam pénzforrást bővítő monopolista politikájával, az egész sor állami regáliával kapcsolatba kerülő kereskedőréteg működésének korlátozása ezért előrevetítette árnyékát. Noha a törökökkel kötött szerződések mindegyike lehetővé tette a mindkét fél számára a szabad mozgást, a török alattvalók még Kassáig vagy Nagyszombatig sem juthattak el. A balkáni kereskedelem átfogó szabályozásának szükségessége már a 17. század legelején szükségessé vált. A hosszú háborút lezáró 1615. évi kereskedelmi egyezmény szárazon és vizén egyaránt biztosította a török birodalomból Magyarországra s azon keresztül Bécsbe irányuló árufelhozatalt, s onnan visszaútban a török számára szükséges árucikkek elszállítását.