Századok – 1996
Történeti irodalom - Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (Ism.: Zichy Mihály) III/705
TÖRTÉNETI IRODALOM 705 Magyary-Kossa Gyula: MAGYAR ORVOSI EMLÉKEK HOGYF Editio, Budapest I-П. k. 1994 (368 + 337 о.), Ш. k. 1995 (522 o.)( IV-V k. 1995 (254 + 340 o.) A magyar tudomány és kultúra szempontjából rendkívül figyelemre méltó alkotást tart kezében az olvasó, amelynek I—II. kötete eredetileg 1929-ben, III. kötete 1931-ben, IV. kötete 1940-ben jelent meg; ezek 1994-1995. évi reprint kiadását tarthatjuk most kezünkben. Nóvum azonban a IV kötettel egybekötve megjelent V kötet, amely a szerző hagyatékából sajtó alá rendezett anyagot tartalmazza. Érdemes — egy rövid tájékozódás erejéig — megismerkedni az egész sorozattal. Dr. Magyary-Kossa Gyula (Debrecen 1865 - Keszthely 1944) életműve meghatározó a magyar orvostörténet szempontjából, de mindazok számára is fontos, akiket a kultúrtörténet általában érdekel. Életműve meghatározó a magyar orvostörténeti kutatás szempontjából. Pályáját a mai budapesti Állatorvostudományi Egyetem (akkor: Állatorvosi Főiskola) gyógyszertani tanszékén kezdte, ahol 1894-től, mint mb. tanár, 1896-tól mint ny. r. tanár működött. 1920-tól az MTA levelező tagja, 1921-től ny. rk. tanár a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostörténelmi tanszékén. Érdeklődésének homlokterében a gyógyszerészet és az orvostörténet állt. Időt és fáradságot nem kímélve dolgozott; volt olyan év, amikor — saját bevallása szerint — csak az Országos Levéltárban nyolc hónapot töltött. Munkájába mindezek eredményét beépítette. A megjelent kötetek vegyesen tartalmaznak már korábban — különféle helyeken — megjelent cikkeket, illetve új adatokat. Magyary-Kossa Gyula munkája olyan alkotás, amely egyszerre dicsekedhet hihetetlen adatgazdagsággal és kiváló irodalmi stílussal: valóban olvastatja magát. Figyelmének középpontjában — ez már rövid tájékozódás után kiderül — az adatok mögött mindig az ember áll. Ez teszi művét — magas tudományos színvonala mellett is — széppé és élvezhetővé; bizonyítva egyszersmind: a kettő nincs ellentétben egymással. Munkájának céljáról, belső indítékairól ő maga vall az első kötet bevezetőjében: „Mikor én ezeket az adatokat gyűjtögetni kezdtem, akkor még a régi magyar orvosokról édeskeveset tudtunk, — jóformán semmit. Biográfiák bőven akadtak... de arról, hogy... milyen volt az egész milieu: nem nyújtottak kellő felvilágosítást... Közben Magyarország külső és belső ellenségei szorgalmasan emlegették azt a bizonyos magyar ugart, mely csak azóta kezd egyet-mást produkálni, mióta ők is megtermékenyítik, annak előtte nem termett rajta se fű, se fa, csak királydinnye és koldustetű. Ezek a gonosz célzatú ráfogások hatalmasan ösztönöztek arra, hogy szerény erőmmel tovább kutassam a régi magyar orvosok kultúrtörténetébe vágó emlékeket, annál inkább, mert meg voltam győződve, hogy ezek a rágalmak csakis azért élhetnek tovább, mert mi magyarok sohasem törődtünk valami sokat a múltunkkal s régi kultúránk sok-sok emléke ma is ott hever, feldolgozatlanul, a levéltárak iratkötegeiben, a nem publikált magánlevelek sokaságában, művészettörténeti ereklyékben stb." Mindehhez nem szükséges további kommentár. Lássuk közelebbről az egyes köteteket. Az I. és II. kötet (egybekötve) rövidebb terjedelmű írások gyűjteménye. A régi magyarországi orvosi gyakorlattal foglalkozó cikkből megismerhetjük az orvosok társadalmi helyzetét a középkoron át az újkorig, valamint a gyógyítással foglalkozó személyeket: képzett orvosokat, sebészeket (borbélyokat), bábaasszonyokat. Nem maradnak ki ugyanakkor a kuruzslók, még az orvosi tevékenységet is végző hóhérok sem. Mindez — a többi íráshoz hasonlóan — adatok, források, hivatkozások tömegével megtűzdelve és lábjegyzetekkel ellátva. Történeti szempontból — a III. és IV kötet adattárán kívül — az I. kötet a legérdekesebb, ti. az orvosokat közelebbről érintő kuriózumok és esetleírások mellett ebben a kötetben kaptak helyet azok a tanulmányok, amelyek — tárgyuknál fogva — túlmutatnak az orvostörténet körén. Ide tartozik, pl. Mátyás király sebesülése, melynek következményeit éveken át viselte, a régi közegészségügyi viszonyok: járványok, a megelőzésüket célzó intézkedésekkel együtt; fürdőélet Magyarországon stb. Ide sorolható továbbá az a cikk is, amely a fiatal Kossuth Lajos 1831. évi sátoraljaújhelyi kolera-biztosi tevékenységével foglalkozik. ,Apróbb adatok" címmel az első kötet végén néhány oldal terjedelmű rövid leírásokban találunk érdekességeket. A II. kötet az elsőhöz hasonló felépítésű, végén az első két kötetre vonatkozó név- és tárgymutatóval. Kiemelésre érdemes belőle a „Szent Margit asszony öve" c. cikk, mely a szülés különböző módjait és az ahhoz kapcsolódó hiedelmeket taglalja széles néprajzi keretben. Szintén igen régi
