Századok – 1996
Tanulmányok - Gyarmati György: Harc a közigazgatás birtoklásáért. A koalíción belüli pártküzdelmek az 1946. évi hatalmi dualizmus időszakában III/497
HARC A KÖZIGAZGATÁS BIRTOKLÁSÁÉRT - 1946 541 Azt viszont a kormányrendelet nem adta a közvélemény tudtára, hogy a tíz százalékos felülvizsgálati keret nem a visszavétel arányait rögzíti. További pártközi alkudozások során formálódott, hogy a felülvizsgálati kerethez képest az elbocsátottak mekkora hányadát helyezzék vissza állásába. A kommunista álláspont Rákosi fentebbi tolmácsolásában ismerhető. Koalíciós megállapodás alapján a belügyi tárca keretében 8%, míg a többi minisztérium, illetve az alájuk rendelt szervek esetében 6%-os státusrehabilitációt engedélyeztek.14 8 De ez még csak a revízió körüli előzetes civakodás egyik felét rendezte. Nem kisebb huzakodás jellemezte azokat a vitákat, melyek a visszaveendő alkalmazottak pártmegoszlását voltak hivatva megállapítani. Ez esetben — amint az a procedúra korábbi szakaszában jellemzővé vált —, az összetűzések a két „testvérpárt", a kommunisták és a szociáldemokraták között voltak leginkább elkeseredettek. A miniszterelnöktől származó eredeti elképzeléshez képest — mely szerint a visszaveendők 50%-a FKgP 21-21%-a a két munkáspárt, 8% pedig az NPP-hez tartozó alkalmazottakból került volna ki —, az SZDP elérte, hogy „égbekiáltó pártsérelmeiket" a visszahelyezettek 30 százalékáig terjedően hozzájuk tartozó alkalmazottak rehabilitálásával orvosolják.14 9 A revízió pártközi arányszámai végül is a következőképpen alakultak: FKgP — 45%; MKP — 20%; SZDP — 30%; NPP — 5%.15 0 Noha a ténylegesen elbocsátottak pártmegoszlását közlő összesítésre nem akadtam, ezek a pártközi egyezkedés nyomán megállapított arányszámok megerősíteni látszanak Nagy Ferenc már idézett megállapítását, miszerint a tisztogatások leginkább a FKgP hivatali reprezentáltságát apasztották. Emellett két további kategória alapján történt bizonyos korrekció. Az egyik olyan szakszolgálati — elsősorban adóhivatali, számvevőségi — tisztviselőket helyezett vissza, akiknek alkalmazása „a stabilizáció érdekében feltétlenül szükséges." Magyarán, a forintot éppen bevezető valutareform, illetve az adózás, beszolgáltatás adminisztrálása miatt nélkülözhetetlennek bizonyultak. Másrészt — pártközi viták újabb fordulói eredményeképpen — Nagy Ferenc miniszterelnök keresztülvitte azt a rendelettervezetet, amely mérsékelni igyekezett azokat a jogszabálysértéseket, amelyek az eredeti (5.000/1946. M. E. sz.) B-lista rendelet előírásait áthágva — többnyire a belügyminiszter bizottságokat instruáló körlevelei alapján — eszközöltek fölös mértékű létszámapasztást. Ez ellen Rákosi Mátyás elkeseredetten tiltakozott: „Ez a rendelet lényegében visszacsinálja az egész leépítést. Most már két oldalról hozzák vissza a tisztviselőket. Ez a javaslat beláthatatlan mennyiségű tisztviselőt fog visszahozni, óriási zsilipet nyit ki."151 Mindezek után valóban nekiláthattak volna a B-lista revíziójának. Az MKP taktikai eszköztára azonban sokkal gazdagabb volt annál, semhogy egy számára nemkívánatos intézkedést ne tudott volna hátráltatni. Különösen, ha az intézkedést kiváltó — s Rákosi által is elismert — „felfordulást" maga idézte elő. Ez alkalommal Parkinson azon törvényét alkalmazták, mely szerint, „ha valamit nem akarsz végrehajtani, hívj össze egy bizottságot". Nemhogy egyet; bizottságok egész sorát, illetve hierarchiáját kreálták, nagy gondot fordítva a koalíció megkívánta minél gyakoribb előzetes egyeztetésekre. A 9.050/1946. M. E. sz. rendelet által életre hívott, miniszterekből álló, határozni jogosult revíziós bizottság mellé (illetve alá) megszerveztek egy váltakozó összetételű revíziós előkészítő bizottságot.152 E-
