Századok – 1996
Tanulmányok - Gyarmati György: Harc a közigazgatás birtoklásáért. A koalíción belüli pártküzdelmek az 1946. évi hatalmi dualizmus időszakában III/497
514 GYARMATI GYÖRGY a [2819 — 81 (2738], a községekben pedig 98,4%-a [12.166 — 204 (11.962 ] maradt — vagy lett ismételten — közalkalmazott. Végkövetkeztetése: ) r A mai közigazgatás 98%-ban régi emberekből áll." Révai beszédénél nem csupán érvelése, hanem adatkezelése miatt is el kell időzzünk. Részben azért is, hogy a hasonló irányultságú politizálódott matematika értelmezése a továbbiakban ne hátráltassa a narrációt. Eszmefuttatása teljesen egybevág az MKP korabeli felfogásával: minden elvetendő, kitakarítandó, ami régi. A vizsgált esetben ha nem is a brecht-i „nép", de a teljes, Horthy idején már közszolgálatban állott garnitúra leváltandó.6 3 Ehhez az önmagáért beszélő felfogáshoz rendelődött hozzá a fogalomhasználat. A visszatérő szinonimaként használt közalkalmazott, köztisztviselő, „államapparátusban dolgozó" társadalomhányad tagjai között lehetnek átfedések is, de nem feltétlenül ugyanazt jelentik. A fővárosi (tulajdonú vagy fenntartású) gázművek fűtője (közüzemi alkalmazott), a „városháza" alkalmazásában álló bábaasszony a vasúti rendező pályaudvarokon szolgálatot teljesítő váltókezelő — noha önkormányzati, állam(vasút)i alkalmazott —, aligha tekinthető az államapparátus, vagy a köztisztviselői kar politikai relevanciával bíró részének. De a politikai distinkción túl, épp a leépítések egyik indokaként hangoztatott magas államháztartási terhek szempontjából is van egy markáns különbség a közszolgálati alkalmazottak csoportjai között. Noha tág értelemben éppúgy ide sorolható a központi államigazgatásban (minisztériumokban, dekoncentrált szakigazgatási hivatalokban) szolgálatot teljesítő állami alkalmazott, mint az önkormányzatok alkalmazottja, utóbbiak pénzügyileg nem az államháztartás részei, az állami költségvetés kiadási oldalát — bizonyos állami céltámogatásokat leszámítva — nem terhelték, személyi járandóságaikat az önálló gazdálkodást folytató helyi-területi önkormányzatok teremtették elő. (Noha a korabeli statisztikai összesítések részben már ezt az egybecsűsztatott szemléletet érvényesítik, ahol lehetséges, igyekszem elkülönítve követni azt, illetve, ahol lehet, megjelenítem a különböző státusú közalkalmazotti csoportokat.)6 4 A fogalmi összemosástól aligha függetleníthető az adatok kezelése. Esetenként úgy is, hogy időnként zavarba jöttek a „mi mennyi"-t illetően. A Vasárhelyitől már idézett — Révai által is használt — adatokat tekintve az 1945-re megadott 175.000 főnyi közalkalmazotti létszám az 1939-es 116 ezernél nem egyharmaddal nagyobb — amint az felszólalásában szerepelt —, hanem annak másfélszerese (150,86%-a.)6 5 Beszédének célját tekintve ez nem csupán pontosabb, hanem politikailag „hatásosabb" érvelési lehetőséget nyújtott volna. A következő, ami szembetűnő, hogy megállapításaitól meglehetősen eltérő — ugyancsak igazolási statisztikákon nyugvó — összesítő jelentést olvashattunk alig két hónappal korábban Erdei Ferenc tollából.6 6 Noha Erdei adatai az igazolásokat tekintve lényegében egybevágnak a kommunista képviselőtársa által idézettekkel, ő csupán 81 százalékra taksálta a „régi" köztisztviselők létszámát. Honnét az esetünkben a statisztikainál politikai jelentőségét te kim ve még inkább számottevő különbség? Onnét, hogy Révai azonosította az igazolási adatokat (és arányokat) a közigazgatásban dolgozók létszámával, illetve a „régi/új" alkalmazottak arányaival. Mellőzte annak figyelembe vételét, hogy az igazolások hatálya egyrészt az „új" alkalmazottakra