Századok – 1996

Folyóiratszemle - Rowney D. K.: Az iparirányítás Oroszországban. Az autonóm állam és a gazdasági fejlődés II/476

FOLYÓIRATSZEMLE 477 Gerschenkron túlértékelte az orosz gazdaságfejlődési sajátosságokat. Figyelemre méltó, amit St. L. Hoch az 1861 utáni tőke- és munkaerőmobilizáció gyakorlatban legyengülő folyamatáról ír, módosítva ezzel Gerschenkronnak az állami szervek szerepével kapcsolatos nézeteit. A 19. századi orosz agrárpiac neves kutatói (I. D. Kovalcsenko és L. V Milov) viszont az állami intézmények komoly szerepét hangsúlyozzák. Finomítva és más hangsúlyokkal, de az állami szervezeti struktúrák, a hivatalnokság iparosítást befolyásoló hatásáról szól pl. E. R. Goldstein, V Gaston és G. "Vaney. Összességében az új kutatások szerint az első világháború és a polgárháború idején az állami szervek gazdaságellenőrző tevékenysége bővült, sőt erre új intézmények jöttek létre. A Gerschenkron nézeteire való reflexiókból leszűrhető az is, hogy az orosz állami gazdaságpolitika milyen belső és külső társadalmi-politikai-gazdasági tényezőktől függött, a társadalmi fejlődést szolgálta, még ha olykor kevéssé hatékony módszerekkel. Rowney megállapítja, hogy az 1914 előtti orosz állam és a nemzetgazdaság kapcsolata alternatív megközelítése annak megértésétől függ, hogy az állam jogi struktúrái és szociális szervezetei hogyan működhetnek a saját érdekükben. Az ilyen államhatalmi felfogás példájaként a szerző (talán túl részletesen is) M. Mann történetszociológus és D. North gazdaságtörténész elméleteit mutatja be. Mann kifejtette, hogy az ipari forradalom korától a technológiai változások alapján a létrejött nemzetállamokon belül hatványozottan nőtt a hatalmi infrastruktúrák saját érdekükben és a nemzetközi konkurencia által is indukált ellenőrző szerepe. A katonai nagyság és a belső főhatalom kiterjesztése azonban — különösen az orosz államtörténetben — nem identifikálható. Már Gerschenkron ráirányította a figyelmet az orosz államszervezet védelemmel kapcsolatos részeinek különleges súlyára. Mann óta pedig komoly viták folynak az intézményrendszer (annak szegmensei), az érdekstruktúrák és a növekedés gazdasági oldalai, valamint a társadalmi szükségletek összefüggéseiről. A tudós szerint ha az államhatalom elveszti az infrastuktűrák és a források feletti uralmát, az decentralizációhoz, végső soron pedig széteséshez vezet. Ez játszódott le a közelmúltban a volt Szovjetunióban, de a szakemberek nagyobb dilemmája, hogy a folyamat kiterjed-e a modern kapitalista világgazdaságra. Mann szerint a cárizmus végóráiban csak egyfajta „rendszerfeladással" segíthette volna a polgári társadalom kialakulását, (amit Gerschenkron érzékeltetett); ez azonban nehezen képzelhető el. Mindenesetre éppen Mann nyomán a kutatóknak az államszervezet érdekeit (annak mozgatóit, a hivatalnoki karrierlehetőségeket) a makrogazdasági és a társadalmi fejlődéssel együtt kell elemezni. North főleg azt kutatta, hogy a különböző társadalmakhoz miért társult különféle gazdasági rendszer és a produktivitás igen eltérő foka. Szerinte ez az összefonódott (közös célú) csoportok szociális magatartásában rejlik. Lényeges megállapítása, hogy a létező szervezeti struktúráknak nem szükségszerű velejárója a magas fokú produktivitás, sőt a politika se ezt stimulálja. A társadalmak bonyolultabb fejlődési fázisba jutásával nő az állami infrastuktűrák jelentősége, ezek elindíthatják a gazdasági modernizációt, de North szerint az intézményi magatartásmódokat nem lehet döntően befolyásolni. Rowney joggal állapítja meg, hogy a fenti elméletekből Gerschenkron felvetései (az állam szerepe a gazdaságban, az orosz állami intézmények 1905 utáni ökonómiai evolúciója stb.) jobban tisztázhatók. A szerző az állami intézmények és a gazdasági fejlődés (iparosítás) összefüggéseiről szólva tényekkel bizonyítja, hogy az orosz államnak mind 1917 előtt, mind azt követően ebben a relációban döntő szerepe volt. Gregory adataiból következtet az évenkénti gazdasági növekedés reálfolyamataira, a nemzeti jövedelem változásai és a makrogazdasági komponensek (a fogyasztás, a befektetések és az állami kiadások) közti kapcsolatokra. Megállapításait Rowney hat táblázattal (127., 129-130. 1.) és két grafikonnal (128. 1.) támasztja alá, amelyek az 1885 és az 1913 közti orosz gazdasági fejlődést illusztrálják. Az 1. és a 2. táblázat a gazdasági növekedés aspektusait mutatja rubelben, ill. %-ban kifejezve. Megállapítható, hogy Visnyegradszkij és Witte idején az állam fő célja az invesztálások növelése volt. A fentiek és a két grafikon alapján az is kiemelhető, hogy az állami költségvetés és a beruházások szerepe az egész időszak alatt szisztematikusan azonos irányban nőtt. 1885 és 1913 között az állami adminisztrációra fordított összeg négyszeresére emelkedett. Rowney meggyőzően bizonyítja, hogy ez a tendencia nem magyarázható meg sem az infláció, sem a lakosság (lásd a 3. és 4. táblázat mutatóit) növekedésével. A kiadások emelkedése összefüggött viszont a megdrágult katonai felszerelések fizetésével, ami azonban a szakasz végén nemcsak technológiai előrehaladásként fogható fel, hanem (mint Gatrell rámutatott) a haderővel foglalkozó minisztériumok a fegyverzet