Századok – 1996
Közlemények - Richly Gábor: Magyar katonai segítségnyújtás az 1939–40-es finn–szovjet háborúban II/403
430 RICHLY GÁBOR tized hadseregfejlesztési kiadásaihoz mérjük, és felidézzük a finn hadsereg felszereltségében mutatkozó hiányokat a háború kitörésének pillanatában, akkor a válasz egybevág Mannerheim marsallnak a fegyverszünet megkötése alkalmából kiadott napiparancsával: „A nélkül a... segítség nélkül, amit Svédország, valamint a nyugati hatalmak fegyver és egyéb hadfelszerelés formájában nyújtottak, lehetetlen lett volna ily sokáig harcolnunk az ellenség számtalan ágyúja, páncélosa és repülőgépe ellen."111 A nemzetközi fegyverszállítások ismeretében Magyarország eljárása nem tűnik igazán sajátosnak. A gyorsított fegyverkezés, a katonai vezetés aggodalmai, a valutában való fizetés igénye, valamint a szállítással járó nehézségek a magyar hadianyagszállítást végeredményben gesztus-értékűvé tették. Az ún. kisállamok közül mindenesetre egyedül Belgium szerepvállalása bizonyult Magyarországénál jelentősebbnek. Bár a téli háborúban — leszámítva természetesen az 1939 ősze előtt eladott hadfelszerelést — legfeljebb a légvédelmi ágyúk tehettek értékes szolgálatot, kissé messzebbre tekintve már nagyobb jelentőségűnek tarthatjuk a tárgyalt szállításokat: egyrészt a késve érkezett hadfelszerelés bevetésre került az ún. folytatólagos háborúban, de ennél is fontosabb, hogy a téli háború idején szorosabbá váló hadiipari kapcsolatok — ellentétben például az angol, amerikai, francia, norvég, dán és belga kapcsolatokkal — nem szakadtak meg az elkövetkező években sem. A finn és magyar hadigazdaság a világháború alatt kölcsönösen erősítette egymást.11 2 4. Epilógus Nem telt el másfél év, és a bolsevizmus elleni harc jelszavával ismét magyar katonák indultak a Szovjetunió ellen. Kassa június 26-i bombázása kínálta a párhuzamot a finn nagyvárosok előző napi, szintén hadüzenet nélküli szovjet bombázásaival, s ez bizonyára felidézte néhányakban a téli háború egykori azonos nyitányának emlékét is. A politikai vezetők továbbra is szilárdan hitték: Magyarország éppen újabb lépést tesz a teljes revízió megvalósításának útján. Bár a magyar történelemnek e két pillanata természetesen alapvetően eltérő volt, talán mégsem érdektelen a történelmi helyzetek egymás mellé vetítése, mivel a Szovjetunió megtámadásának felvillantása egyben az eddigiekben tárgyalt események többször említett „sikerességének" korlátaira is rávilágít. A téli háború idején Finnországnak nyújtott segítség ugyanis — mint láttuk — annak a nyugat-orientált politikai vonalnak volt egyik több szempontból is jellemző epizódja, mely ugyan a trianoni békekötéstől egészen a második világháború végéig kitapintható a magyar politikában, de ismételten alárendelődik egy vele ellentétes, egyre nagyobb aktuálpolitikai súllyal bíró elképzelésnek: a növekvő közép-európai német túlsúly vélt kiaknázhatóságának. A Teleki-kormány idején ez a dilemma a „fegyveres semlegesség, vagy mielőbbi revízió" kérdés köré sűríthető. A szituáció különlegességét pedig többek között az adja, hogy bár a Teleki Pál nevével jelzett időszak az eredeti elképzelések szerint a háborúból való kimaradás, a nyugati hatalmak jóindulatának megnyerése, a hazai jobboldal visszaszorítása jegyében telt volna, mégis, egyfelől Németország európai térnyerésének, másfelől a
