Századok – 1996
Közlemények - Richly Gábor: Magyar katonai segítségnyújtás az 1939–40-es finn–szovjet háborúban II/403
MAGYAROK A FINN-SZOVJET HÁBORÚBAN 421 évek közepétől jelentős állami beruházásokkal igyekeztek megteremteni a honi hadiipart, többek között a lapuai lőszergyár (Valtion patruunatehdas, rövidítve: VPT, 1924-től), a magyar segítséggel fejlesztett vihtavuori lőporgyár (Valtion ruutitehdas, VRT, 1926), a jyväskyläi kézifegyvergyár (Valtion kivääritehdas, VKT, 1927), a kisebb gyárak egyesítésével létrehozott tamperei repülőgépgyár (Valtion lentokonetehdas, VL, 1937) és a svéd Bofors-vállalat licencei alapján termelő jyväskyläi löveggyár (Valtion tykkitehdas, VTT, 1938) szolgálták ezt a célt. Az állami beruházások mellett természetesen magánvállalatokat is igyekeztek bevonni a hadsereg felszerelésébe, ám megfelelő mennyiségű állami megrendelés hiányában ezek a kísérletek meddőnek bizonyultak. A hadiipar fejlődését hátráltatta továbbá a megfelelő nyersanyagok és technológiák hiánya is, illetve a hadvezetésben zajló viták a rendszeresítendő fegyvertípusokról. Mindezek következtében a legtöbb modern fegyvertípus előállítása a háború kitöréséig csak a próbagyártások fázisáig jutott. A kialakult helyzeten mit sem segített, hogy a hadsereg felszerelése és ellátása szempontjából szóba jöhető vállalatok koordinálására 1929-től egyre újabb bizottságokat és tisztségeket hoztak létre — 1936-tól évente többet is —, a hadigazdaságra való áttérés lehetőségének előkészítése a háború kitöréséig nem történt meg.74 A finn gazdaság csak évekkel később, az 1941^44-es ún. folytatólagos háború idejére készült fel a háborús viszonyok közötti termelésre. A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a finn hadsereg 1939 végi felszereltségi mutatói szinte katasztrofális helyzetről árulkodnak. A fegyverzet számszerű hiánya majd minden fegyverfajtánál megmutatkozott, ezért a csapatokat fegyverzetük alapján három kategóriába sorolták: az ún. suojajoukkok az 1937-es csökkentett előirányzatnak megfelelő felszerelést kapták — ezek voltak a finn hadsereg „elit egységei" -; az ún. kenttäarmeija számára már az előírtnál kevesebb kézi lőfegyver jutott, de igazi hiány e kategóriában a gyalogsági nehézfegyverek és különösen a tábori tüzérség terén mutatkozott; az ún. kotijoukkok részére viszont már kézi lőfegyver is csak mutatóba, kiképzési céllal jutott. Jellemző adat, hogy az ekkor már 337 000 főre tervezett hadseregben csupán 282 000 gyalogsági fegyvert tudtak szétosztani. A vezérkari főnök egy novemberi kormányülésen felvázolta a hadsereg állapotát. A szárazföldi erőknél fegyverzet tekintetében a legnagyobb problémákat a tábori tüzérségnél, páncélelhárításnál és légvédelemnél látta. Különösen aggasztónak tűnt a páncélos haderő teljes hiánya, valamint a lőszerkészletek korlátozott mennyisége is: a kézi lőfegyverekhez ugyan kielégítő háborús tartalékokat sikerült felhalmozni, ám a nagyobb kaliberű fegyverekről ez már nem mondható el. Ennek következtében az egyébként is korlátozott számú fegyverzet hadrafoghatósága igen kritikusnak bizonyult, a gránátvetők, páncéltörők és különböző kaliberű tábori lövegek lőszerhiány miatt olykor napokig, hetekig hallgattak a háború folyamán.75 Összegezve megállapítható, hogy a szovjet támadás felkészületlenül érte a finn hadiipart és hadsereget, jóllehet a hadműveletek megindulását közvetlenül megelőző néhány hónapban fordulat történt a hadsereg felszerelésében: a megfelelő döntéshozó helyeken végre rádöbbentek, hogy a honi hadiipar lassú fejlesztése nem elegendő, a költséges külföldi fegyverbeszerzések további halogatása
