Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

398 TOKODY GYULA és Kun Béla után csak egy antantbarát, de nemzeti alapon álló, azaz végső soron revíziós álláspontot képviselő, a belpolitikában pedig nemcsak a tanácsdiktatúrát, hanem a köztársaságot is elutasító, tehát monarchista irányzatról lehet szó. Nincs kizárva tehát, hogy az újabb magyar változások következtében erősödni fog az antant befolyása, ennek megfelelően Németország elszigeteltsége a térségben. Ilyen következménytől tartottak a német diplomaták a Habsburgok magyar trónra való visszakerülése esetén is. Ez ugyanis felvethette volna Ausztria és Magyarország ismételt összekapcsolását, ami pedig hosszú időre kilátástalanná tette volna az Anschluss megvalósítását. Márpedig Ausztria és Magyarország egyesítéséről sem a német, sem az osztrák pártok és vezető körök elvileg nem mondtak le, noha kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a versailles-i békeszerződés ezt megtiltotta, s nem lehetett kétséges, hogy a magyar fordulat idején már lényegében kész, s 1919. szeptember 10-én aláírásra kerülő St. Germain-i békeszerződés Ausztria számára is meg fogja erősíteni a tiltást. A magyar államforma kérdése a fentiekből következően az 1919-es év második feléből származó német diplomáciai iratok egyik központi témája lett. A budapesti főkonzul már augusztus 6-án jelentette a Peidl-kormány bukását, s hogy „József főherceg az antant megbízásából — mint kormányzó — átvette az államfői hatalmat". Bécsből viszont e hír kapcsán Berlin megnyugtatására azt jelentették, hogy József főherceg előtérbe állításából önmagában véve még nem szabad azt a következtetést levonni, hogy Magyarországra vissza kívánják hozni a Habsburg-házat. Az angol politikát gyanították az akció mögött, amely a francia befolyás mérséklése érdekében előkészíti a monarchia visszaállítását, feltehetően nemcsak Magyarországon, hanem majd Német-Ausztriában is.31 A mértékadó osztrák politikai körök — német megítélés szerint — nem vetették el azt a feltételezést, hogy „az antant megkísérelheti egy német-osztrák Duna-konföderáció előkészítését a Habsburgok visszahelyezésével", de nem tartják azt valószínűnek, mivel ez a kísérlet Ausztriában „a legmerevebb ellenállásba ütközne, s ezért csakis katonai erővel lehetne vállalkozni rá". Azzal azonban nem kell számolni, hogy az antant saját katonai erőit használná fel erre a célra, Románia megbízása túlzottan kockázatos lenne, az olaszok sem fognak „Károly császár visszahelyezéséért harcolni", s mindezeken túl ott vannak a csehszlovákok is, akik szintén ellenállnának egy Habsburg Duna-konföderáció megteremtésének.32 A magyar belpolitikai élet elemzése alapján hasonló következtetésre jutott Fürstenberg gróf is. Elismerte, sőt több ízben hangsúlyozta ugyan, hogy József főherceg viszonylag népszerű Magyarországon, mivel „a gyűlölt uralkodóháznak az egyetlen olyan tagja, aki hitet tett a magyarság mellett", de „meglehetősen jelentéktelen ember", aki politikai kérdésekben „eddig sem nyilvánított véleményt, s nem kezdeményezett". Ennél fontosabb azonban, hogy az általa miniszterelnöknek kinevezett Friedrich István nem az a személy, aki képes lenne a rendkívül válságos belpolitikai helyzetben minden szóba jöhető politikai irányzat összefogására és az ország stabilizálására. Különösen a polgári csoportok, méginkább pedig a szociáldemokraták bizalmatlanok vele szemben. Az utóbbiak kifejezetten azért utasítanák el a Friedrich kormányban való részvételt, mert a mi-