Századok – 1996

Közlemények - Tokody Gyula: Magyarország integritása és a német diplomácia 1918/19-ben II/383

396 TOKODY GYULA hez való tartozásból adódnak, az erdélyi szászok harca nemzeti létükért bizonyára még sokkal nehezebb lesz". Még súlyosabban érintené az impériumváltás a dél-magyarországi svábokat, akik a „nemzeti öntudatra ébredés" kezdetén állnak, s most Magyarország szétesése következtében szétforgácsolódnak. Mivel pedig túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkoznak, „olyan kifejezetten agrárállamokban, mint Románia és Szerbia, gazdaságilag minden valószínűség szerint vissza fognak esni". Ezzel szemben egy soknemzetiségű Magyarországon, ahol védelmet nyújt számukra a Károlyikormányzat által kibocsátott autonómia-törvény, mind a svábok, mind pedig a szászok „kulturáltságuk és szorgalmuk révén... fokozatosan elsőrangú jelentőséget vívnának ki maguknak".27 A jelentések, amelyek tükrözték a magyarországi németségen belüli nézetkülönbségeket is, ellentmondásaik miatt nem képezhették alapját egy hosszabb távú német külpolitikai stratégiának. Mégis olyan, alapjában véve semleges álláspontnak a kialakulásához járultak hozzá, amelyet 1918/19-ben még a hatalmi 1 erőtlenség kényszerített ugyan rá a német külpolitikára, de amely — mint később kiderült — képes volt kifejezésre juttatni egy egész korszak, a weimari Németország, alapvető érdekeltségét a Délkelet-Európában létrejövő új hatalmi erőegyensúlyban. Ez a jóindulatú semleges álláspont, amelynek a lényege tehát, hogy Berlin számára fontos volt Magyarország fennmaradása és a magyar-német kapcsolatok ápolása, de másodrendű kérdés volt az ország területi alakulása, pontosabban Erdély és a Délvidék hovatartozása, az 1919-es év folyamán sem változott meg. Annak ellenére, hogy a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása, majd annak leverése és az ellenforradalmi erők hatalomra jutása két ízben is fordulatot hozott és új nemzetközi helyzetet teremtett bizonyos fokig még Németország számára is. Nőttek ugyanis az antant nehézségei a térségben, a magyar határok újabb és újabb módosításával, különösképpen pedig a románok egyre merészebb előretörésével párhuzamosan a német diplomáciai jelentések szerint is erősödött az antantellenes hangulat Magyarországon. Egy olyan időszakban méghozzá, amikor már folytak az antanthatalmak tárgyalásai a német békefeltételekről Versaillesban, s ezekre a közben fellépő külpolitikai konfliktusok hatást gyakorolhattak. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása 1919. március 21-én ezért érthető módon nem elutasítást és felháborodást váltott ki a német politikai közvéleményből, hanem inkább megértést és alig leplezett kárörömöt. A német sajtó egy része kezdetben egyfajta külpolitikai manővert látott a magyarországi fordulatban, amelyet azonban az antant nemzetellenes politikája kényszerített ki. „Tulajdonképpen nevetséges — írta a liberális Berliner Morgenpost — ez esetben a proletariátus diktatúrájáról beszélni, mivel az új kormányt minden forradalom, minden összeomlás nélkül, teljesen törvényesen iktatták be... Ezt a »bolsevizmust« felülről csinálták és egyelőre nem más, mint az orosz forma tartalom nélküli utánzása, s arra szolgál, hogy a bolsevizmus rémképének segítségével az antantot engedményre bíija..."28 Hasonló felfogásban tárgyalta a magyar eseményeket a Deutsche Tageszeitung, a nagybirtokosok központi lapja, vagy az ugyancsak konzervatív Leipziger