Századok – 1996
Közlemények - Makkai Béla: A magyar kormányzat „Bosniai actio”-ja (1909–1919) II/341
A MAGYAR KORMÁNYZAT „BOSNLAI ACTIO"-JA (1909-1919) 345 valamint horvát-szerb nyelvtudással is rendelkező tanítókból felállított, formailag társadalmi, valójában a kormány intenciói szerint eljáró operatív szervezet, a Julián-Egyesület kapott megbízást, amely a Dráva-Száva közén — politikailag kifejezetten kényes szituációban — már sikerrel működött. így nem volt szükség sem új szervezeti keretek, sem lényegesen eltérő stratégiák megalkotására; elegendő volt csupán egy-két megbízható, a helyi viszonyokban jártas tartományi főtisztviselő, valamint az 1905-ben életre hívott Sarajevoi Magyar Egyesületit vezetőivel kapcsolatra lépni ahhoz, hogy a „Bosniai actio" — a kormány horvátországi akciójának szerves folytatásaként — kezdetét vegye. A Julián-Egyesület első lépésül a legnépesebb magyar közösség anyanyelvi oktatásának feltételeit kívánta megteremteni a bosnyák fővárosban. Hogy mennyire sürgető feladat volt az intézmény felállítása, jól érzékelteti az alábbi két adat: az annektált tartományok lakosságának még 1910-ben is 88.05%-a analfabéta volt, s a tanköteles korosztálynak mindössze 15%-a járt iskolába.20 A szarajevói magyar gyerekek ugyan a bosnyák átlaghoz mérten kedvezőbb helyzetben voltak (néhány tanintézetben választható tantárgy volt a magyar nyelv2 1 ), magyar iskola híján azonban az előttük nyitva álló német tannyelvű iskolák komoly veszélyt jelentettek anyanyelvük és nemzeti azonosságtudatuk megtartására. Az asszimiláció előrehaladott voltát elsőként Margitai József, a Julián-Egyesület tanügyi tanácsosa állapította meg helyzetfelmérő körútja során 1910-ben.22 Tanulmányútjáról készített jelentésében2 3 a tapasztaltak alapján 2-3 tantermes iskola szervezésére tett javaslatot; az iskolának — az etnikai sokféleségre tekintettel — felekezeti semlegességet ajánlott; a realitásokból kiindulva szorgalmazta a horvát-szerb és német nyelv rendes tantárgyként való bevezetését, s kitért még a tanítói képesítések és javadalmazás, valamint az eltérő oktatási periódus következtében elkerülhetetlen tantervmódosítás és a könyvtári ellátás kérdéseire is. Margitai megfelelő iskolaépületet is talált, amelyet — a szükséges átalakítások után — Fischer Józseftől, a magyar egyesület korábbi elnökétől kívánt bérbe venni.24 Az 1910. évben várható kiadások fedezetéül időközben a miniszterelnökség 14.600 koronás szubvencióban részesítette az egyesületet,2 5 így a bosznia-hercegovinai kormány engedély-okiratának kézhezvétele után csakugyan kibérelték a szóban forgó 2 emeletes belvárosi épületet,2 6 amely később Magyar Házként vált ismertté. A szervező és előkészítő munkálatok során az egyesület a kultuszminisztériumnál is közbenjárt annak érdekében, hogy a bosznia-hercegovinai és magyarországi elemi- és középiskolákat egyenértékűnek ismeijék el, mivel - mint írták: „... kívánatos volna, ha mohamedán és szerb körökben nemzeti ügyünknek jó barátokat tudnánk szerezni."2 7 A gesztusnak minden bizonnyal lehetett jótékony hatása, legalábbis a megnyíló 3 tanítós magyar iskola kedvező fogadtatására enged következtetni az a tény, hogy a beiratkozott 180 tanulóból csupán 68 volt magyar. (A többi német [52], szerb és horvát [38], spanyol-zsidó [19], illetve egyéb [3] anyanyelvű volt.2 8 ) Kissé eltérő számokat adott meg monográfiájában Petri Pál, az egyesület későbbi ügyvezető igazgatója, aki magyar származásúként említett minden nem magyar anyanyelvű gyereket a muzulmánok és zsidók kivételével.29 Mindenesetre mind-
