Századok – 1996

Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273

322 ROMSICS IGNÁC szarábia és Észak-Bukovina Szovjetunióhoz csatolását egy szóval sem ellenezték. A román-magyar határral kapcsolatban az irányelvek azt tartalmazták, hogy a román fegyverszüneti szerződés feltételeire tekintettel „hozzá kellene ... járulnunk a trianoni határ visszaállításához". A dokumentum ettől egy esetben javasolt eltérést: „Ha az oroszok kisebb kiigazításokat szeretnének Magyarország javára." Érdekes, hogy nagyobb változtatásokat azonban még szovjet támogatás esetén sem tartott célszerűnek. Ezt azzal indokolta, hogy „nagyobb engedmény" esetén Magyarország és Románia egyaránt zsarolhatóvá, s ily módon „a szovjetek csatlósává válna". Ugyancsak figyelemfelkeltő, hogy az 1943 előtti állásponthoz és az oxfordi előfeltevésekhez visszakanyarodva, a szeptemberi irányelvektől pedig eltérve, ez a dokumentum ismét felvetette a szlovák-magyar határ módosításának a lehetőségét. Az anyag „a Csallóköz és a hozzá kapcsolódó alföld egy része" visszaadását tartotta elképzelhetőnek, feltéve, ha „ez elfogadható Csehszlovákia számára".146

Valószínűtlen azonban, hogy ennek még ekkor is komoly esélyt adtak volna. 1943 végétől ugyanis, amikor közvetlenül Teherán után Benes megállapodott Sztálinnal, az emigráns cseh politikusok békülékeny szellemű nyilatkozatainak egyre inkább vége szakadt, s a háború első szakaszában kilátásba helyezett kompromisszumos megoldásokat fokozatosan a német és a magyar kisebbségek kitelepítésének a programja váltotta fel.147 A Külügyminiszterek Tanácsának szeptember végi londoni ülésszakán, ahol többek között a magyar határok ügyét is megtárgyalták, ismeretes módon egyedül a román-magyar határszakasz módosításának a lehetősége került terítékre. Ernest Bevin brit és James Byrnes amerikai külügyminiszter azt javasolták, hogy „a magyar határ általában véve az 1938-as határ legyen. Azt azonban, hogy Erdély egésze vagy nagyobbik fele kerüljön Romániához, a két állam követeléseinek elemzése után kellene eldönteni". Bevin ehhez hozzátette, hogy „a brit delegáció mindössze azt akaija, hogy igazságos határvonal alakuljon ki, hogy a konfliktust a jövőben el lehessen kerülni". Az amerikai-brit javaslatot — az 1919-es francia álláspont önkritikájának jeleként — ezúttal a francia külügyminiszter is támogatta. Molotov azonban minden elképzelhető körülményre, többek között a nyugati szövetségesek 1919-20-as döntésére is hivatkozva makacsul ellenállt a Trianonban megállapított román-magyar határ akárcsak jelképes módosításának is. A vita befejező szakaszában Bidault megváltoztatta véleményét és Molotov érvelését elfogadva a továbbiakban a szovjeteket támogatta. Bevin — akárcsak 1919-ben Balfour — ugyanakkor hallgatott, s így végül már csak egyedül Byrnes ragaszkodott egy kb. 3 ezer négyzetmérföldnyi határmenti sáv visszaadásához, amelyen mintegy félmillió magyar élt.148 Döntés Londonban nem született; a kérdést a külügyminiszter-helyettesek elé utalták. A helyettesek 1946 áprilisában ültek össze - ugyancsak Londonban. Ezt megelőzően, 1946 februárjában a Foreign Office úgy döntött, hogy a továbbiakban román-magyar viszonylatban is a trianoni határok helyreállítását, tehát nem az amerikai, hanem a szovjet javaslatot támogatja. Ezt részben azzal indokolták, hogy „a magyarok, a románok és az oroszok körében olyan megoldás kezd kirajzolódni, amely Erdély kérdésének megoldását inkább az autonómiában, semmint a határkiigazításban látja". Részben pedig azokra az 1919-20-ban is gyakran