Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
318 ROMSICS IGNÁC washingtoni békeelőkészítő bizottság 1942-43-ban még az oxfordi szakértők konkrét javaslataihoz is nagyon hasonló, sőt azokkal több esetben egyező előterjesztéseket dolgozott ki.13 2 Egészen mások voltak azonban a harmadik szövetséges, a Szovjetunió szempontjai és jövőre vonatkozó elképzelései. Az angol-amerikai egyetértés perspektíváit ezek kezdettől fogva beárnyékolták. Sztálin először 1941 októberében hozta az angol kormány tudomására, hogy győzelem esetén Nyugaton a német támadás előtti, azaz nagyjából a régi birodalmi határokhoz fog ragaszkodni. Nem mond le tehát sem az 1940. március 12-i moszkvai békében biztosított kelet-finnországi (főleg karéli ai) területekről, sem pedig a balti államokról és Besszarábiáról. Azt, hogy a Curzon-vonaltól keletre fekvő vegyes lakosságú, illetve belorusz és ukrán területekre is igényt tart — tekintettel a britek érzékenységére — ilyen határozottsággal ekkor még nem fogalmazta meg, inkább csak jelezte, hogy a kérdés nyitott, és rendezésre vár. Egyéb tervei közül Sztálin említette még Jugoszlávia egységének helyreállítását, és nyugati határainak kiterjesztését Itália rovására; Albánia függetlenségének szavatolását; Görögország régi határainak helyreállítását; s végül Románia nyugati határainak kiterjesztését Magyarország rovására.133 Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok minden előzetes területi megállapodást határozottan ellenzett, a háborúnak ebben a korai fázisában Anglia óvakodott írásos kötelezettséget vállalni a Szovjetunió háború utáni nyugati határairól, illetve Európa érdekszférákra osztásáról. Hallgatólagosan azonban elismerte a szovjet területi igényeket, vagy legalábbis komolyan számot vetett azokkal. Erre utal, hogy a két konföderációval foglalkozó 1942. szeptember 1-i oxfordi előterjesztésben — szemben az 1942-es washingtoni tervekkel — a balti államok és Besszarábia meg sem említődtek. „A Szovjetunió részéről területi igények fognakjelentkezni a régióban, legalább az 1941. júniusi német támadást megelőzően birtokában volt területek mértékéig. Lengyelországot és Romániát az így elveszített területekért bizonyára azzal szándékozik kárpótolni, hogy Németország, illetve Magyarország rovására területi kompenzációt kínál nekik" - olvasható az említett összeállításban.13 4 1942 nyarán, amikor Molotov tárgyalt Londonban, ugyanezek a témák ismét felvetődtek. A szovjet külügyek irányítója egyúttal utalt arra is, hogy a Szovjetunió a tervezett közép- és kelet-európai konföderációkat is érdekei ellen irányulóknak tekinti. Ebben a kérdésben azonban a brit diplomaták keményebb ellenállást tanúsítottak. Bíztak abban, hogy a konföderációs eszme valamilyen formában végül mégis elfogadtatható lesz a szovjetekkel, illetve abban, hogy az amerikaiakkal összefogva szovjet ellenállás esetén is érvényesíteni tudják elképzelésüket.13 5 Ilyen előzmények után érkezett meg Eden 1943. március 10-i jegyzékére Molotov június 7-i válasza, amely minden korábbinál határozottabban utasította el konföderációk létrehozását a Szovjetunió nyugati határai mentén, s különösképpen azt, hogy ezek egyikének Magyarország és Ausztria is tagja legyen. Molotov nem fogadta el a Magyarországgal szembeni brit politika álláspontmódosításának alapelveit sem. A háborús cselekményekért — olvasható a válaszjegyzékben — „... a felelősséget nem csak a magyar kormánynak kell viselnie, hanem nagyobb vagy kisebb mértékben a magyar népnek is". A csatlós államokkal foly-