Századok – 1996
Tanulmányok - Romsics Ignác: A brit külpolitika és a „magyar kérdés” 1914–1946 II/273
A BRIT KÜLPOLITIKA ÉS A „MAGYAR KÉRDÉS" 1914-1946 2 87 Arad megye 4 járásából állt - Szatmárnémetivel és Nagyváraddal együtt, de Arad nélkül. Alaposan eltúlozva a magyar statisztikák „problémás voltát", a Romániához kerülő magyarok számát ily módon 6-700 ezerre becsülte. Számukra — írta — biztosítani kell „sajátos jellegük megőrzését, határozott nyelvi jogokat a vallásgyakorlásban, az oktatásban és a bíróságok előtt", sőt a székelyek 500 ezerre becsült „összefüggő tömbjének" „meghatározott mértékű helyi autonómiát is". A magyarok és a délszlávok között egy nagy „szürke zónát" lokalizált: a Maros, a Tisza és az Aranka határolta bánáti háromszöget (törökkanizsai és nagyszentmiklósi járás) és a Bács-Bodrog vármegyével lényegében azonos Bácskát. A természetes határok elvéből kiindulva a Drávaközt — a délszláv többség ellenére — Magyarországnak javasolta adni. A Murától északra fekvő körzetet viszont — feltéve, hogy a csehszlovák-jugoszláv korridor létrejön — Jugoszláviának -, tekintet nélkül az ottani abszolút magyar többségre. Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy a szürke zónák külső határa nagyjából azonos volt azzal a vonallal, amit 1916-os könyvében Seton-Watson az új Magyarország határaként már jó előre körvonalazott. (Lásd a 2. sz. térképvázlatot.) Tekintettel a ruszinok bizonytalan etnikai identitására és Ruténfóld hovatartozásának eldöntetlenségére Magyarország észak-keleti határával Seton-Watson nem foglalkozott, s az osztrák-magyarral kapcsolatban is csak annyit említett meg, hogy az osztrákok „újabban" magukhoz kívánják csatolni a Magyarország észak-nyugati szegletében egy tömbben élő német anyanyelvű lakosságot. Röviden, néhány mondat erejéig utalt csak arra is, hogy Magyarországnak kijáratot kellene biztosítani az Adriára , és ezért Fiume birtoklása a magyarok „létfontosságú érdeke".44 A brit békedelegáció 1919 februárjában Párizsban előterjesztett hivatalos határjavaslatának az alapja Seton-Watson decemberi memoranduma lett. A különbség a két dokumentum között lényegében csak annyi, hogy a bizonytalan hovatartozású „szürke zónák" fogalmát, miután helyszíni vizsgálatokra addig nem került sor és ilyenekre a jövőben sem látszott lehetőség, az utóbbi megszüntette, és a magyar-osztrák határtól eltekintve, amellyel nem foglalkozott, pontosan megadta a brit részről javasolt leendő határvonalat. Ez — amint a 3. számú térképvázlat mutatja — északon eleinte a szürke zóna külső határán haladt, azaz Magyarországnál hagyta a Csallóközt. Komáromtól azonban már a Duna és az Ipoly folyását, tehát a szürke zóna déli határát követte, s Göncnél úgy fordult délnek, hogy Sárospatak és Kisvárda még Magyarországé maradt, ám Sátoraljaújhely már Csehszlovákiához került. Az etnikai határtól való nyilvánvaló eltérést a nyugati részen a javaslat gazdasági okokkal (szabad kijárat biztosítása a Dunára a Vágón) indokolta, a keleti határszakaszon pedig azzal, hogy biztosítani kell a Románia és a Csehszlovákia közötti zavartalan vasúti összeköttetést. A kettő között pedig azzal, hogy — úgymond — a csehek még ettől is délebbre húzódó határvonalat követeltek. A román-magyar határ Szatmárban, a Szilágyságban, Biharban és a Körösök vidékén többé-kevésbé a szürke zóna közepén kígyózott úgy, hogy nemcsak Arad, hanem Szatmárnémeti és Nagyvárad is Romániához került. A Bánát Szegeddel szembeni észak-nyugati szegletét ugyancsak teljes egészében le1 Alasztotta Ma-
