Századok – 1996
Tanulmányok - Rainer M. János: A fiatal Nagy Imre (1896–1921) II/229
A FIATAL NAGY IMRE (1896-1921) 253 bányászok majd „forradalmi bázist" biztosítanak a vörös partizánoknak. E politikailag kifogástalan tervvel szemben a hivatásos katona Kalandarasvili a (partizán)harc felvételét indítványozta, mivel szerinte a gyalogos Lavrov-osztag alkalmatlan a hosszú út megtételére. Nagy Imre alighanem először kapott ízelítőt a doktrinér forradalmiság és a pragmatikus megközelítés összeütközéséből. Ez alkalommal maga nem vett részt a konfliktusban, de akárcsak később, a szó szoros értelmében az élete múlott rajta. „Keletről a japánok jöttek, délről Ungerék (Unger-Sternberg tábornok Mongóliából intézett támadást a bolsevikok ellen — R.M.J.), nyugatról a csehek, északról a fehér erők szorítottak bennünket".8 0 Ebben a helyzetben Kaland arasvili végül is a lovasság élén kibújt a bekerítésből s folytatta a partizánharcot, ugyanígy távozott Lavrov is, csak éppen osztagát sorsára hagyva, szűkebb (nyilván a rendelkezésre álló lovakra felférő) vezérkara élén. Az osztag politikai biztosai, a magyar Garai és Forbáth Imre tárgyalásokat kezdtek a szemjonovistákkal, a fehér csehekkel és a hadifoglyok érdekeit képviselő szibériai dán konzullal, melynek eredményeképpen 1918. szeptember 2-án a csapatot lefegyverezték és fogolyként visszaszállították a berezovkai hadifogolytáborba.81 A vezetők egy részét kivégezték. Két évtizeddel később Moszkvában írott önéletrajzában Nagy Imre „az áruló vezetés" és a csehek megegyezéséről írt az eset kapcsán,8 2 de életét alighanem éppen ennek köszönhette, hiszen a front csehszlovák parancsnoka, Gajda ezredes 1918. július 30-i parancsa értelmében „mindazok a hadifoglyok, akik a központi hatalmak állampolgárai és együttműködnek a szovjet csapatokkal, amennyiben fegyverrel a kézben, harcban esnek fogságba, agyonlövendők vagy felakasztandók".8 3 Nem volt éppen könnyű az új fogság sem: „A fogságba ejtett vörösgárdistákat kegyetlenül meggyötörték. Sokszor heteken keresztül zárt vagonokban tologatták őket a vasútvonalon előre-hátra, és gyakran előfordult, hogy még vizet sem kaptak, ételről nem is szólva. Nem volt ritka eset, hogy amikor a vagonokat felnyitották, már csak az oszlásnak indult holttesteket találták meg tengernyi piszok és szörnyű bűz közepette..."8 4 Miközben Nagy Imre a Bajkálon túl harcolt, 1918 júniusában az Urai-vidék központjában, Jekatyerinburgban megölték a cseka házi őrizetében lévő II. Miklós cárt és családtagjait. Ezt a tényt meg sem kellene említeni, mert semmiben nem befolyásolta Nagy Imre sorsának alakulását — ha 1989-ben a szovjet sajtó nem közöl olyan híreket, hogy a kivégzőosztagnak Nagy Imre is tagja volt.8 5 1920-as és később, a harmincas-negyvenes években Moszkvában készített önéletrajzaiban egyetlen szó sincs arról, hogy a frontokon keresztül Távol-Keletről az Uraiba ment volna, s ott a Cseka kötelékében szolgált volna. Mivel önéletrajzai olyan időpontokban keletkeztek, amikor egy ilyen akcióban való részvétel egyáltalán nem lett volna hátrányos számára, sőt ellenkezőleg, továbbá mert számíthatott arra, hogy adatait ellenőrzik, ez a híresztelés teljességgel alaptalannak tekinthető. Egy ilyen „utazás" a csehszlovák légió felkelése kellős közepén nem volt lehetséges.86 Berezovkáról Nagy Imrét a többi vörösgárdistával együtt 1918 októberében Irkutszkba szállították, kényszermunkára. 1919. áprilisában tizenketted magával megszökött a fogságból és az innokentyevszkajai hadifogolytáborba ment, ahonnan immár önkéntes munkásként távozott. Az egész esztendőt
