Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

216 ORMOS MÁRIA Lengyelországgal, Litvániával, Lettország egy részével, Bjelorussziával és Ukrajnával kezdett szilárd körvonalakat ölteni, míg készültek az Ausztria-Magyarországra irányuló tervek is, amelyekkel azonban a heveny viták miatt a németek egyelőre nem tudtak előhozakodni. A helyzetet erre Károly fent idézett levele és az úgynevezett Sixtus botrány kirobbanása érlelte meg. A francia Havas ügynökség április 12-én közölte Károly császárnak sógorához, Sixtus pármai herceghez még 1917 márciusában intézett levelét, amely a francia kormánynak felajánlott különbékével foglalkozott.13 Midőn ebben Károly odáig ment, hogy jogosnak ismerte el a francia követelést Elzászra, messze továbbment azon a szentségtörésen, amit Czernin azáltal követett el, hogy a német integritás megóvása esetén lehetőnek vélte a háború befejezését. A miniszter — sajnálatos módon — nem tudott arról, hogy a császár túllépett ezen a határon, sem egyáltalán arról, hogy sógora útján ajánlatot tett a francia kormánynak. így azután akaratlanul maga lett az előidézője annak, hogy a franciák a levelet átadták a sajtónak. Az ismert történet lényege, hogy a miniszter egy sajtóközleményben megjegyezte, hogy a francia kormány békeajánlattal fordult Bécshez, a kezdeményezésnek azonban nem lett folytatása, mivel az osztrák kormány nem ismerte el az Elzászra és Lotharingiára emelt francia igényt. Czernin ezzel vélhetően éppen a tárgyalások újraindítását akarta kezdeményezni, ám rosszul ismerte Clemenceau-t, a francia miniszterelnököt, ha azt képzelte, hogy nyilatkozatának a hatására élénken érdeklődni kezd az osztrák nézetek és feltételek iránt. Ehelyett heves szópárbaj kezdődött arról, hogy kezdeményezett-e a francia kormány különbéke szerződést, vagy nem, míg végül a franciák ráuntak Czernin okvetetlenkedéseire, és leközölték Károly levelét. Óriási volt a blamázs, és Czerninnek távoznia kellett. Ami a németeket illette, úgy vélték, hogy a levél lehetett mindenestől hamis, meghamisított, de lehetett valódi is. Bármi volt is — vélték —, a legfőbb feladat a látszat megóvása, aminek érdekében a német szerveknek úgy kell tenniük, mintha biztosak lennének a hamisításban. Kühlmann azonnal javasolta a két császár találkozóját és kérte, hogy Vilmos ne nehezítse meg az osztrák császár amúgy is nehéz helyzetét. Osztrák körökben az események katasztrófa-hangulatot váltottak ki. Wedel követ hosszan és élvezettel merült el annak a pszichológiai folyamatnak a leírásában, amelynek során az osztrák és részben a magyar vezető és értelmiségi körök rádöbbentek gyengeségükre a német erővel szemben, felhagytak „gyerekes féltékenykedéseikkel", kritikájukkal, és oltalmat kerestek a nagy testvérnél. Április 22-én többek között ezt írta: „Sohaserti érezték oly világosan, mint most, hogy a Monarchia, ha egyáltalán, úgy csak a német birodalom védelme alatt élhet tovább, hogy az elválás a szövetségestől a biztos elmúlást jelenti... A Monarchia vagy meggyógyul a Német Birodalom szárnyai alatt, vagy a felbomlás felé halad...Ha a felbomlás bekövetkeznék, úgy a német koronatartományok a birodalomhoz akarják majd magukat átmenteni. E tartományok felvétele Németországban nyilvános kötelességgé válnék, aminek hosszú távon nem lehetne ellenállni." A követ azonban, aki nem a nagynémet megoldás, hanem a két birodalom szövetségének híve volt, e lehetőséget elutasította magától. Úgy vélte, hogy az újratermelné Németország megosztását a Majnánál, ismét megje-