Századok – 1996

Történeti irodalom - Lakner Judit: Halál a századfordulón (Ism.: Huszár Zoltán) I/193

193 TÖRTÉNETI IRODALOM tette). Az 1990-es években megvádolták, hogy Ukrajna felbomlasztására törekszik, az ukrán nemzet ellen működik. Persze az ukrán identitást a szovjet korszakban erőltették. Sztálinnak 1945-ben hídfőként volt szüksége Kárpátaljára. Ivan Pop szerint a könyvben vannak kisebb pontatlanságok, a kultúrtörténet vonatkozásában. Magocsi szerint a történelmet nem a végkifejlet felől kell interpretálni. Pop most interpretáció nélkül ajánlja az olvasónak ezt a könyvet. A könyvhöz Magocsi írt még rövid utószót, örül annak, hogy a szláv olvasók is megismerkedhetnek a könyvvel. Az egész problematika a szovjet korszakban el volt nyomva. A külföldön viszont érdeklődtek a problematika iránt, Magocsi jónéhány tudós nevét sorolja fel. A könyvről magáról 55 ismertetés jelent meg 15 országban. A szöveget nem módosította, bár a részletekben azóta már más az álláspontja. Viszont a ruszin politikusok és szellemi emberek igen hasznos életrajzait kiegészítette az azóta eltelt eseményekkel. Az újabb szakirodalomra tíz évenként megjelenő annotált bibliográfiájára utalja az olvasókat. Mint a könyvből látható, a tényeket mondta el. Nyilvánvaló, hogy a könyv az angol eredetiben szélesebb közönséghez jutott el, mint a mostani ukrán változat, viszont az ukrán olvasók számára bizonyára élmény lesz a megismerkedés az angolszász történetírás egyik kiváló teljesítményével. Niederhauser Emil Lakner Judit HALÁL A SZÁZADFORDULÓN História Könyvtár - Monográfiák 3. Szerk.: Glatz Ferenc História - MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1993. 92 o. A halál, mint társadalmi jelenség vizsgálatába enged bepillantást a tanulmánygyűjtemény. A kötetben közölt öt tanulmány e mindenkit megérintő esemény társadalom-, mentalitás-, divattörténeti, higiéniai, üzletpolitikai, városrendezési vonatkozásait tekinti át. A kutatás tárgyául választott téma nemzetközi irodalmának vázolásával a tanatológia jelenlegi helyzetét ismerhetjük meg. „A halált egyik civilizáció sem tudja sem megközelíteni, sem kikerülni, csak kerülgetni, mint a forró kását. Az antropológus vagy a történész számára éppen a kerülgetés módja az érdekes, ez a koronként változó haláltánc." Egy-egy társadalmi jelenségből a kutató sok fontos következtetést tud levonni az adott korra vonatkozóan. Ezt figyelhetjük meg Lakner Judit tanulmányaiban is. A Békeidők gyászpompája c. fejezetben a szerző röviden áttekinti a halál közösségi befogadásának történeti változásait. Hosszú évszázadokig, „az empátia alacsonyabb fokán, mikor a másik halála még beleillett a »természet rendjébe«, a vigasság nyíltan folyt, sőt beépült a gyász szertartásrendjébe. A halotti toron ettek-ittak, táncoltak, sőt a végén még az özvegyet is táncba vitték." A 19. század második felében ez a hagyomány már a múlté. íratlan erkölcsi parancs, hogy a gyász ideje alatt —, amelynek időtartamát az elhunythoz való rokoni kapcsolat határozta meg —, kerülendő a mulatozás. Az empátia „magasabb fokával" találkozhatunk, amikor a társ elvesztése pótolhatatlan űrt hagy maga után. A keresztény egyházak és a zsidó vallás gyászliturgiája hasonló és eltérő elemeinek ismertetése után a feketeséggel leplezett, „nagyvárosi, kissé álszent és frivol gyászfolklór" részletes bemutatása következik. A Habsburg-család tagjainak temetése a társadalom egészének érdeklődését magára irányította. Ez hosszú időn át a barokk kor hagyományai szerint zajlott. Ezen nagyszabású események számtalan elemét adaptálták a „békeidők" szertartásmesterei a polgári igényeknek megfelelően. A századvégi teátrális temetéseket az abszolutizmus időszakának késő romantikus temetései előzték meg. Közülük a legnagyobbak — Vörösmarty Mihályé 1855-ben, Teleki Lászlóé 1861-ben — a hatalom elleni nemzeti tüntetéssel voltak azonosíthatók. A „legnagyobb magyar" temetését a hatóságok titokban tartották. A temetést követően mégis tízezrek zarándokoltak el Széchenyi István (nagy)cenki síijához. A kiegyezés után a nagy emberek temetése továbbra is az aktuálpolitika szférájába tartozott. Különböző politikai pártok, csoportosulások saját érdekeiknek megfelelően sajátították ki ezeket a temetéseket erkölcsi hitelük növelése céljából. Ez a kor a nagy temetések és újratemetések időszaka.