Századok – 1996

Krónika - Vörös Károly (1926–1996) (Szász Zoltán) VI/1615

1616 KRÓNIKA önmagát — szenvedélyesen szervezett akkor is, amikor már nem ezzel kereste a kenyerét. Intézeti szobája kilincsét egymásnak adták a helytörténészek. Itt kaptak áldást munkájuk megjelenésére, de ennél sokkal többet: egy nagy tudású, tapintatos lektor jobbító tanácsait. Irtózatos munka lehetett mindent végigolvasni, amit a szakma termelt - О nem vette annak. Mint hivatalos lektor, és mint a Történelmi Társulat helytörténetírást irányító elnökségi tagja nagyban hozzájárult e tudományág reneszánszához. Nem akart elszakadni a szerkesztéstől sem. Több folyóirat szerkesztőségi tagja maradt, ő gondozta a tízkötetes ötödik kötetét, és mindenekelőtt ő volt a História egyik erőssége. Szeretettel tette ezt is, betegágyán az ajándékba vitt friss számnak örült a legjobban. Éppen negyedszázadon, egy szűk emberöltőn át volt munkatársunk és barátunk az Intézetben. S ha ez a közösség kedves volt neki, az igazi nyereséget О jelentette nekünk. Tiszteltük korábban is, de csak a mindennapi együttlétben, a munkában, a sok jóízű beszélgetésben ismertük meg igazán emberi kiválóságát, amely a szakmaihoz párosult. Maga volt a szeretetreméltóság. Egyszerre volt individualista és közösségi ember. Élvefcte a hétköznapi élete lehetséges örömeit, a komoly zenétől a kirándulásokig, az ismeretlen ételek, ásványvizek ízéig, a fárasztó szolgálati utazások unalmas pillanatait új és új felfedezésekkel tudta jóra fordítani, útitársainak csüggedését eloszlatni. Egyszerre volt magas szakmai élmény és egyéni öröm minden pillanat, amit vele tölthettünk. Talán azért is, mert egyéniségéből a sokrétű tudás mellett az emberek iránti mély szeretet sugárzott; páratlan asszociációs képességével a formálódó, még zavaros gondolatokból kiemelte a racionálist, s a saját ötleteit hozzáadva lendítette előre a hozzáfordulót. Tudás és bölcsesség jellemezte. Látta is, érezte is a megismerés korlátait. Műveiben, magatartásában távol állott tőle minden tudósi nagyképűség. Legendássá vált játékosan fogalmazott, de nagyon is komoly figyelmeztetése: „Igénytelen nézetem szerint vigyázni kell arra, hogy az ember ne legyen hólyag." Nem volt hiú, sem sértődékeny. Szolgálatnak tartotta a tudományos munkát, amelyet felelősséggel és kitartással, alázattal, de jókedvűen és egymást segítve kell művelnünk. Búcsúzunk Vörös Károlytól. Rövid idő alatt másodszor, immár végleg itt hagyott bennünket. Árvábbak lettünk. Hiányzik kedves személye, okossága, tengernyi ötlete, páratlan, egyszerre metsző és megbocsátó humora. О maga segít emlékét megőrizni: olyan egyéniség volt, akit nem lehet elfelejteni. Nyugodjék békében! Szász Zoltán