Századok – 1996

Történeti irodalom - Czettler Anton: Pál Graf Teleki und die Aussenpolitik Ungarns 1939–1941 (Ism.: Tilkovszky Loránt) VI/1599

1600 TÖRTÉNETI IRODALOM politikájának forrásbázisa ma már aligha tágítható érdemlegesen. Ez Czettler könyvéből is kitűnik, aki a Juhász által feltárt és közzétett dokumentumokra is nagymértékben támaszkodva gondolja át, mire adnak a források megbízható, vagy többféleképp értelmezhető, nem egy esetben félreértelmezhető választ, vagy hagynak homályban, esetleg nem is érintenek bizonyos kérdéseket. A szerző a kiadott levéltári forrásokkal — és egymással is — egybeveti az időközben hazai kiadásban is szép számmal megjelent emlékiratokat (Barcza, Ullein-Reviczky, stb.), lemérni igyekezvén azok megbízhatóságát, s számba veszi a téma szempontjából igen fontos akár régebbi, akár újabb angol, német történész szakmunkák (Barker, Nebelin, stb.) lényegesnek és elfogadhatónak, vagy kritikával kezelendőnek talált felfogásait, állításait. Igen fontos feladatot lát el ezzel a szerző. Telekiről és külügyminisztereiről (Csáky, majd Bárdossy), valamint a legfontosabb magyar külképviseleteken szolgálatot teljesítő követekről (Berlinben Sztójay, Londonban Barcza) adott jellemzései többnyire rendkívül találóak és élvezetesek. Az érdeklődés a téma iránt igen nagy Teleki külpolitikájának szilárd elvei, a körülmények közt kompromisszumokra kényszerülő gyakorlata, sikerei és kudarcai, általában ezek értékelésének problémái három évtized múltán sem csökkenő mértékben, sőt, a legutóbbi években fokozottan foglalkoztatják nemcsak a történész szakmát, hanem a széles közvéleményt. Mint Czettler helyesen hangsúlyozza, a jelzett évek külpolitikájában személyesen Teleki miniszterelnöknek volt meghatározó szerepe, érthető tehát, hogy Teleki egész személyisege, emberi, tudósi, államférfiúi habitusa, küzdelmes élete és tragikus halála biografikus igénnyel is egyre inkább került az érdeklődés előterébe, különösen a már 1969-ben majd 1989-ben megjelent népszerű tudományos kiadványok alapján. Végül a Teleki halála 50. évfordulójának (1991) megemlékezései során elhangzott számos fontos tudományos előadás utóbb kötetben is megjelent anyaga fokozta tovább a máig nem lankadó érdeklődést. Az 1947-ben beszüntetett, de most működését újra megkezdő Teleki Pál Munkaközösség támogatásával ezután immár magyarul is hozzáférhetővé vált Macartney nagy művének a Teleki miniszterelnökségével foglalkozó része, lehetőséget adva a polgári történetírás e jeles terméke Teleki-képének összehasonlítására azzal a képpel, amelyet a második világháború utáni évtizedek marxista befolyást tükröző magyarországi történetírása alakított ki Telekiről és külpolitikájáról. Czettler könyvének jelentőségét elsősorban az adja meg, hogy vállalkozik e kép kritikai felülvizsgálatára. Hazánkban, ahol a rendszerváltozás után a történelmi értékelésekben is sok a zavar és tisztázatlanság a tekintetben, hogy mi a nyilvánvalóan tarthatatlan és elvetendő, s mi az, ami az elmúlt négy évtized magyar történetírásából maradandó érték, ha le tudjuk választani róla az ismert káros hatások jellegzetes nyomait, hasznos segítség lehet Czettler higgadt korrektségre, objektivitásra törekvő kritikájának megismerése. De véleményem szerint a jelenleginél méltányosabb lenne Czettler jogos kritikája, ha jobban differenciálna a marxista történetírás annak idején mérvadónak számító és meghatározónak bizonyult személyiségei és művei illetve azok között, akik az adott körülmények közt is keresték, és ha kompromisszumok árán is, de többnyire meg is találták a lehetőségét, hogy a marxista „klasszikusok", főleg Sztálin citátumai és szovjet brosúrák helyett a történeti források alapján, tudományos módszerek alkalmazásával lássanak hozzá témájuk feldolgozásához. Éppen Juhász Gyula példáján lehetne talán ezt a legjobban szemléltetni, ha Czettler pl. Zsigmond Lászlónak (Adalékok a magyar ellenforradalmi rendszer külpolitikájához 1929-1945. Szikra Kiadó, Budapest 1953) Telekiről és kormányáról alkotott képével — („lemondott a nemzeti szuverenitásról", „lakájmódra megalázkodott a hitleri Németország előtt", de ugyanakkor az „angol imperialisták" kegyeit is kereste s a Szovjetunió elleni támadásra spekulált, „szégyenletes nemzet-és népellenes politikát folytatott",) — vetné össze a tudományos pályáját kezdő Juhász Gyula legelső nagyobb munkáját, a Teleki-kormány külpolitikájáról szólót. Zsigmond felfogásához, módszereihez, stílusához képest Juhász e munkája minden hibája ellenére — (pl. a szovjet relációban folytatott Teleki-féle külpolitika megítélése, az osztálymeghatározottság, osztálykorlátok merev értelmezéséből levont következtetések, a „haladó erőkhöz való viszony" kérdése, stb., stb.) — historiográfiailag több megbecsülést érdemel, mint elvegyítését — minden más 1990 előtti munkával együtt — egy nagy marxista fazékban. Mindenesetre örvendetes azonban, hogy Czettler látja és értékeli azt a fejlődést, amelyet „az akkor még marxista" Juhász további munkássága során megtett, nézetei és azok megfogalmazása állandó finomításával, amiről a korszak (1919-1945) egészének magyar külpolitikájáról írt könyve újabb és újabb kiadásai jól tanúskodnak, kiérlelve — többek közt — azt a képet a Teleki-kormány külpolitikájáról, amelyet legutóbb — nem sokkal halála előtt — az 1991. évi tudományos ülésszakon adott elő.