Századok – 1996

Történeti irodalom - Baumgart Constanze: Stresemann und England (Ism.: Németh István) VI/1596

1596 TÖRTÉNETI IRODALOM bekövetkezett váratlan halálakor közzétett sajtóméltatások, valamint az 1935-ben kiadott Nagyatádi Szabó István emlékkönyv adatai is. Továbbá vitatható a szerző következő megállapítása is: „Nagyatádi Szabó történelmi tévedése volt, hogy 1922 elején hitt az arisztokrata Bethlen kézfogásának őszinteségében, és elhitte, hogy a falusi szegénység földhöz juttatása a kormányfőnek is szívügye. Ezzel a kézfogással eladta az arisztokráciának azt a pártot, amely ugyan maga is konzervatív volt, mégis az adott körülmények között a paraszti demokratizmus letéteményese." - Feltehető a kérdés, hogy az 1918 előtti rendszer restaurációja után, amikor az uralkodó osztályok hatalma megszilárdult, Nagyatádi Szabó István mi egyebet tudott volna tenni? Bethlen István és Nagyatádi Szabó István kézfogását az adott történelmi helyzet szülte, mint 1921-ben a Bethlen-Peyer paktumot. A szerző könyvében a 113-121. oldalakon foglalkozott a szociáldemokratáknak a földreform kérdésével kapcsolatos álláspontjával. Nem tért ki azonban az 1925-ben alakult Magyarországi Szocialista Munkáspárt (Vági-féle párt) földkérdéssel kapcsolatos álláspontjára. Ez a párt „Új földreformot" címmel egy programot is kiadott 1926-ban. Nem vizsgálta a könyv írója az illegális KMP-nek a földkérdéssel kapcsolatos nézeteit sem. Hiányérzetet kelt, hogy a szerző munkájában nem hasznosította a téma vonatkozásában a vidéki levéltárak anyagát. A könyv jegyzetei azt bizonyítják, hogy Nagy József csak a Magyar Országos Levéltárban lévő forrásokat használta fel. Sajnos a könyvben a kiadó vagy a szerző hibájából sok sajtóhiba maradt. Következetlen a pártok neveinek írása. Pontatlan a munkában több bibliográfiai adat is. Nagy József hézagpótló monográfiáját mindazonáltal ajánljuk az érdeklődő olvasók, elsősorban történészek és történelemtanárok figyelmébe. Szecskó Károly Constanze Baumgart STRESEMANN UND ENGLAND Böhlau Verlag, Köln, Weimar, Wien, 1996. 332 o. STRESEMANN ÉS ANGLIA Gustav Stresemann a vilmosi korszak és a weimari köztársaság markáns politikusa volt. A császárhű nemzeti liberális táborhoz, az első világháború alatt pedig az annexiós, „győztes békét" sürgetőkhöz tartozott. A weimari köztársaság éveiben megegyezéses politikát követve német külügyminiszterként külföldön az együttműködést, az állandóságot és a megbízhatóságot képviselte. Hatéves hivatali ideje folytonosságot teremtett, s a gyakorta változó kancellároktól eltérően az új német demokráciát testesítette meg. Külpolitikai tevékenysége a történettudomány egyik legvitatottabb személyiségévé avatta. A vita — külpolitikai elképzeléseit némiképpen kiélezve — főképpen arról folyik, hogy Stresemann a békés-demokratikus megegyezési politika híve és ezáltal az európai integráció éllovasa volt-e, vagy inkább e maszk mögött a vilmosi idők monarchistája és javíthatatlan nacionalistája húzódott meg, akit gyakorta még Hitler útjának egyengetőjeként is emlegetnek. Ennek megfelelően értelmezik céljait is: Németország külpolitikai szabadságára — a nemzetközi rendszer szuverén, egyenjogú nagyhatalmi pozíciójára — törekedett-e, vagy éppen a nemzetközi rendszert igyekezett szétverni, és Németország világhatalmi pozíciójára törekedett, amelyet a császárságnak az első világháborúban nem sikerült elérnie? Egyetértés uralkodik Stresemann első „szakaszos céljának" — revízió és végül a versailles-i szerződés hatályon kívül helyezése — kérdésében, amely a Rajna-vidék prioritást élvező ún. felszabadítását, a jóvátételek szabályozását és a német keleti határok megváltoztatását jelenti. Stresemann külpolitikai elképzeléseiben Anglia központi helyet foglalt el, amely iránt már az első világháború előtt érdeklődött. Az országot Németország nagy gazdasági konkurensének tekintette Európában, de egyúttal partnernek is a gazdasági feladatok megoldásában. Felismerte, hogy a német-angol kooperáció az európai hatalmi rendszer bázisának alkotórésze. Közvetlenül a háború előtt e kép megváltozott, s Anglia még nagyobb szerepet kapott elképzeléseiben. Sok némethez hasonlóan a szigetországban előbb világpolitikai ellenfelet, majd a háború kitörése után végérvényesen legyőzendő ősi ellenséget látott.