Századok – 1996

Történeti irodalom - Madievszkij Sz. A.: Rumünszkoe obscsesztvo ot burzsuaznüh preobrazovanij 60-h gg. XIX. v. do 1918 g. vüszsie i szrednie klasszü i szloi. Ocserki (Ism.: Niederhauser Emil) VI/1587

1588 TÖRTÉNETI IRODALOM Az államhivatalnokok létszáma 1871-ben 64 ezer, 1913-ban 120 100. Eleinte kevés ember volt alkalmas, ezért nagy a kereslet. Idővel viszont már túl sokan vannak. Fizetésük a felső szinteken magas volt, ezért is nagy a foglalkozás presztízse. Az elszegényedett bojárok kerültek ide, de egyéb középrétegekből is rekrutálódtak, még a kulákok fiai közül is, így sikerült a feltörekvő rétegeket integrálni. 1913-ra már minden tíz lakosra jutott egy hivatalnok. A pálya kívánatos volt, mert nyugdíjjal járt. Persze lehet, hogy a kishivatalnokok fizetése nem volt elegendő, de 1877 óta egyértelmű volt az emelkedés. Igaz, az alsóbb hivatalnokok nagyjából a munkások életszínvonalán éltek. A francia-belga mintájú államrendszer erősen centralizált volt, a kormányváltozások idején még a vidéki hivatalnokok sora is kicserélődött, hiszen a választások megszervezése végett fontosak voltak. A felekkel a tettlegességig elmenően gorombák voltak. Mindennapos jelenség volt a protekció és a korrupció. A felsőbbség fontosabb volt a törvényeknél. (Azt nem tudjuk meg, mennyi volt a napi munkaidő.) Az újságokon kívül alig olvasnak. A bírák leválthatatlanságát csak 1909-ben rögzítették az alkotmányban, ezért az ő kiszolgáltatottságuk is nagy. Még az ügyvédek is befolyásolhatták őket, ha kellő pártkapcsolatokkal rendelkeztek. A peres felek társadalmi helyzete is befolyásolta őket, meg a megvesztegetés. Származásuk vegyes. A vidéki állást számkivetésnek tekintették. A szerző ide sorolja a katonatiszteket is (1877-ben 1363 a számuk, 1914-ben 7059). Eleinte a bojárok közül kerültek ki, később ugyancsak vegyes származásúak. Eleinte 2 éves iskolákban képezték őket, csak 1889-től a hazai katonai főiskolán. Sokan kaptak külföldön képzést. Erős kasztszellem jellemezte őket, az előléptetés teljesen szubjektív alapon történt. A politikában nemegyszer a kormány ellen léptek fel. 1877-78-ban jól szerepeltek a háborúban, 1916-18-ban inkább dilettáns módon. De a belső ellenséggel szemben mindig jól megállták a helyüket, mint 1907-ben a nagy parasztfelkelés idején. A leghosszabb fejezet az értelmiséggel foglalkozik. A tanítók létszáma 1864-ben 3 ezer, 1906-ban 8 ezer, de ebben a magántanítók nincsenek benne. A képzettség csekély, az 1880-as években csak 54%-uknak volt középiskolai végzettsége. A városban fizetésük a falusinak 2-4-szerese volt. A liberális kormányok nem bíztak bennük. Gyakori volt az áthelyezés. A papság, alsóbb hivatalnokok és a parasztság soraiból kerültek ki. A parasztokra nem volt hatásuk. A középiskolai tanárok már magasabb színvonalon éltek. Számuk a korszak elején néhány tucat, a végén már ezernél több. Csak 1879 óta volt kötelező a felsőfokú végzettség. Nincs kellő presztízsük. A főiskolai oktatók száma a néhány tucatról a néhány százig emelkedett 1918-ra. Az elsők külföldön tanultak, és külföldi tanulmányutak később is gyakoriak voltak. Sok igazi tudós akadt köztük, de nem egy karrierista is. Az 1880-as évek végétől a két egyetem mellett kutatóintézetek is létesültek. 1866-ban alakult a tudományos társaság, amely 1879-ben Tudományos Akadémiává alakult, 3 osztállyal, mindegyikben 12-12 rendes és 15-15 levelező taggal. Nehéz helyzetben, hiányos felszereléssel nagy eredményeket ért el. 1864-ben mindössze 206 orvos volt (az összes egészségügyi személyzet 1015 fő, mintegy 4 millió lakosra). 1901-ben 1224 volt a számuk, valamivel korábban 25 ezer lakosra jutott egy orvos, akinek vidéken 30 községet kellett ellátnia. Kötelességük volt a lakosság ingyenes ellátása, de a lakosság bizalmatlan volt velük szemben. A magánpraxis nagyobb jövedelmet adott, a jó nevű orvosok gazdagok is voltak. A bojár származásúak közülük hajlamosak voltak a jótékonykodásra. Ügyvéd a kezdetben néhány tucat volt, 1913-ban 2906. Presztízsük magas, mert a kaotikus törvényhozásban nehezen ismerhette ki magát a laikus. Közülük került ki a legtöbb politikus. Ezért a kormány is számolt velük. Mérnökre nagy szükség volt, de hazai képzés híján sok volt köztük a külföldi. Anyagi helyzetük nagyjából az orvosokénak felelt megr Presztízsük viszont jóval alacsonyabb volt. Szemléletben a burzsoáziához álltak közel, néhány bojár ivadék is akadt köztük. Agronómus 1904 óta kaphatott hazai felsőfokú képzést, addig csak mezőgazdasági iskolák működtek. Számuk néhány tucatról néhány százra emelkedett. Kevés hasznot hajtottak a mezőgazdaságnak, nem tudták a külföldi fajokat a hazai viszonyokhoz alkalmazni. Az álláslehetőség is kevés volt, a parasztokra nem tudtak hatni. A sajtó 1912-re odáig jutott el, hogy már akadtak 30-40 ezres példányszámú lapok. Képzést csak a gyakorlatban kaptak. Az alacsony fizetés miatt meg lehetett az újságírókat venni, ezt külföldi kormányok is gyakran megtették. A vezető újságírók nagyjából az orvosok vagy a mérnökök szintjén élhettek, Presztízsük nem volt magas, bár növekedett. Hozzájuk számították az írókat is, akik ugyancsak nehezen éltek meg, hiszen kevésnek a munkáját adták ki. A kiváló drámaírót, I. L. Caragialét csak egy nagy örökség mentette meg a mindennapi gondoktól. Ezért sokan az alkoholba menekültek. A színészek két, majd három állami színházban helyezkedhettek el, eleinte ezek bérlők kezében voltak. Többnyire alacsony fizetést kaptak, azt is csak az idényben, tehát hat hónapon keresztül. Viszont nyugdíjjogosultak voltak, nem úgy, mint a vándorszínészek, akik közé persze idényen kívül az államiak is csatlakoztak. Jó színész egy fellé-