Századok – 1996

Közlemények - D. Molnár Erzsébet: A jóvátétel hatása a magyar mezőgazdaságra. (A magyar mezőgazdaság helyzete a második világháború végén) VI/1505

1516 D. MOLNÁR ERZSÉBET zonban nehéz helyzetbe sodorták őket. Hitler a nagy német birodalmi terveiben igényt tartott rájuk; a háború alatt ötödik hadoszlopként igyekezett felhasználni őket. Sokakat sikerült megnyernie, akik a Volksbund nevű fasiszta szervezetbe tömörültek, de sokan ellenálltak és létrehozták a Hűséggel a Hazához! elnevezésű mozgalmukat. A háború után a győztes nagyhatalmak a magyarországi német kisebbség egészét vétkesnek mondták ki. A potsdami döntés kimozdította a németséget magyarországi otthonaikból, gazdaságaikból. Már 1944/45 telén megkezdődött a német lakosság elhurcolása a Szovjetunióba. A munkaképes korú nőket 35, a férfiakat 45 éves korig vitték el. A foldreformrendelet megjelenése, s a korábban Bácskába telepített, most onnan menekülő székelyek otthonkeresése időben egybe esett. A rendelet értelmében megkezdődött a Volksbund tagjainak vagyon- és földelkobzása. Ez a németség számára internáló tábort és összeköltöztetést jelentett. Az akkori közhangulat közömbösen fogadta ezeket az intézkedéseket, bár nem kevés példája volt a segítőkészségnek is. Az ily módon gazdátlanná vált birtokok terményeit, állatállományát és ingó készleteit lefoglalták, elsősorban a katonaság céljaira, de a közélelmezés igényeit is ezekből elégítették ki. Helyükbe költöztették be a Dunántúlon hontalanul vándorló székely családokat is. Kezdetben gyakori volt a német és a székely családok együttlakása, ami természetesen sok súrlódásra, vitára, néha még tettlegességre is vezetett. De arra is ismerünk példát, hogy békességben éltek egymás mellett. Természetesen nem volt könnyű egyik félnek a helyzete sem. Dél-Dunántúlon hadi munkára elsősorban a németlakta községekből rendeltek ki munkabrigádokat. Ilyen körülmények között gazdaságaik megműveletlenül álltak, elhanyagolttá váltak. Még nyáron is megmunkálatlan volt a svábság szőleje, földjeik szántatlanok maradtak munkáskéz hiányában. Az elöljáróságoknak kellett intézkedni, hogy az egykori német gazdaságokban a szükséges munkákat elvégezzék. A tervszerű kitelepítés 1946 elején indult és 1948 tavaszán zárult. Ez alatt az idő alatt mintegy 240 ezer németet telepítettek át Németország megszállási zónáiba. Nem volt könnyű a betelepülők helyzete sem. Hosszú hónapok hányattatásai után ugyan fedél került a fejük fölé, de milyen áron! Az új, szokatlan körülmények, a szétszakított családok megélhetési gondjai mellett a bizonytalanság is fékezte munkakedvüket. Attól tartottak, hogy kapott földjüket elveszik és újból földönfutóvá lesznek. Ezért is sürgették a pártok a mielőbbi telekkönyvezési, hogy a telepesekben is és az újbirtokosokban is erősítsék a tulajdonosi érzést, javítsák a munkakedvet. Közel négy éven át állandó változásban volt a falu, cserélődtek a földek, a házak gazdái. Nem csoda, ha fennakadás volt a földek művelésében, kiesés a termelésben, a szakszerű munkavégzésben. A földreform is csak a telepítések befejezésekor zárult le végleg. A földosztással megszűntek a nagybirtokok. Mindez visszaesést eredményezett a gazdálkodásban. A tulajdonosváltás a kisüzemi gazdálkodást tette lehetővé, az újgazdák azonban a tőkeszegénység, szakismeret és megfelelő munkaeszközök hiánya miatt nem tudtak elég hatékonyan gazdálkodni. Jórészt csak saját szükségleteik kielégítésére termeltek. Ez a gazdálkodási mód azonban nem tudta megfelelő mozgásba hozni a mezőgazdaságot, sőt jelentősen fékezte azt.