Századok – 1996
Közlemények - Gáspár Ferenc: A kiskunhalasi tragédia. (1944 okt. 11.) VI/1473
1496 GÁSPÁR FERENC gránátot dobott arra, amely azonban nem robban fel.12 1 Pénzes Antal védője a tárgyalás során más tanúk kihallgatását kérte, olyan vasutasokét, akik vádlottal együtt utaztak Kiskunhalasra. A Népbíróság rövid tanácskozás után a tárgyalást elnapolt azzal az indoklással, hogy az ügyet átteszi a Kalocsai Népbíróságra. A tárgyalási jegyzőkönyv végén az alábbi szöveg áll: „A végzés kihirdetése ellen a jelenlevő hallgatóság és a tanúk hangos kiáltozással ellenezték az ügynek Kalocsára való áttételét és csoportosan a tárgyalás folytatását kérve a népbíróság elnökségi irodájába mentek."12 2 Hogy az elnöki irodában mi történt, arról a források nem szólnak, de az eredményről igen, ugyanis a tárgyalás folytatására — elnöki utasításra — még aznap a kora délutáni órákban sor került a dr. Székbíró Rezső vezette tanács előtt. (Jellemző az eljárásra, hogy a tárgyalás folytatásáról Pénzes Antal védője sem tudott és csak később vette vissza helyét az őt ideiglenesen helyettesítő másik ügyvédtől.) A tárgyaláson Pénzes Antal megismételte a délelőtti tárgyaláson tett vallomását és megerősítette, hogy a rendőrségen felvett jegyzőkönyvet kényszer hatására írta alá, azt nem is olvasta el. A délutáni tárgyaláson több tanút hallgatott meg a bíróság, mint délelőtt. Kihallgatták a Hrancsár-család más tagjait is, köztük Hrancsár Júliát, Hrancsár Lajosné lányát, aki a tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint Barna M. Istvánné néven szerepelt.12 3 A perben tanúskodtak más civil személyek is, akik megerősítették, hogy Pénzes Antal gránátot dobott a munkaszolgálatosok rejtekhelyéül szolgáló bunkerra, sőt az egyik azt is megerősítette, hogy miután ő kérte a vádlottat, hogy engedje el az előjövőket, az „meglövéssel" fenyegette. A bíróság tanúként hallgatta ki Barna M. Istvánt is, akinek vallomásából kiderült holléte a kiskunhalasi állomáson lefolyt mészárlás időpontjában: „Aznap az eset megtörténte előtt Hrancsáréknál ebédeltem, mikor lövéseket hallottam és azt mondták az emberek, hogy bajtársaimat lövik. Én az állomás felé mentem, de közben találkoztam egy vérző bajtársammal, mire visszamentem vele együtt a házba. Ez a bajtársam bemenekült a bunkerbe, én pedig a szobába mentem és egy csomagoló papír mögé bújtam... Én lapultam a papíros mögött, miközben bejött két SS katona és kereste a negyediket."12 4 (Barna M. István a mészárlás idejébeni hollétét a Pénzes Antal elleni per 1948. jan. 27-i tárgyalásán tovább pontosította: „A 101/322. sz. musz. századnak tagja voltam. A század összeg tagját agyonlőtték rajtam kívül, és én csak annak köszönhetem a megmenekülésemet, hogy meg voltam híva Hrancsárékhoz ebédre és így lelépve a vonatról, a lövöldözés idején Hrancsárék házában tartózkodtam. ' '12 5 A Budapesti Népbíróság az 1946. jan. 16-i délutáni tárgyaláson sem hozott ítéletet, hanem azt a „NB VIII. 1800/1945. számú ügyhöz egyesíteni rendeli". (E szám a Vorsatz Lipót és társai per számát jelenti, amelynek első tárgyalását eredetileg 1946. febr. l-re tűzték ki, de mint ismeretes, csak máj. 7-én kezdődött el.) A Pénzes-ügy „furcsaságai" folytatódtak, mert mindezen döntés után Pénzes Antal ügyét 1946. febr. 1-én mégis letárgyalták és a népbíróság a vádlottat „háborús bűntett és rablás bűntette miatt" halálra ítélte.126 Pénzes Antalnak az általa bejelentett tanúk tárgyalásra meg nem idézésére és a bírósági eljárás egyéb hibáira történő hivatkozással benyújtott fellebbezése
