Századok – 1996

Tanulmányok - Novák Attila: Cionisták; baloldaliak; államrezon. (Cionizmus és államhatalom a 30-as évek Magyarországán) VI/1341

1356 NÓVÁK ATTILA Hechalucot teljesen kommunistának tekintették. A kommunizmussal való kap­csolat a hatóságok szerint azonban nemcsak az ateista és kommunista elvek el­fogadásából áll, hanem ismét felbukkan a szabadszerelem vádja, mely arra volt hivatott, hogy a sómérok erkölcstelenségét, azaz a keresztény társadalmi nor­máktól való elhajlásukat morálisan is igazolja.10 8 A felekezeti és a cionista sajtó felháborodottan tiltakozott a kommunizmus vádja ellen. Az Egyenlőség mindenesetre ígéretet tett arra, hogy a jövőben a zsidó gimnáziumokban a cionizmus ellen „óvintézkedéseket" fognak tenni s „külön előadásokkal" fogják a tanulókat védeni a cionisták ellen.109 A Zsidó Szemle pedig leszögezte, hogy a cionizmus még olyan országokban is elutasítja a kommuniz­must, ahol állami törvények megengedik a kommunista szervezkedést. A negatív példa a Szovjetunió, ahol a cionizmus illegális.11 0 A nyomozás azonban tovább folyt. Miklós Gyula, a cionista szövetség elnöke, a rendőrségen tájékozódott az eseményekről.11 1 Az elnök minden közösséget meg­tagadott az Erec Izrael Haovedet „főcsoportjához" tartozó csoportokkal s kijelen­tette, hogy ideológiájukat helytelenítik. Az eseményekről dr. Buk Miklós, az MCSz főtitkára értesítette a Cionista Szövetség Executiváját.112 A Szigeti-féle ex-sómér tagság miatt a rendőrség az összes hachsara-tagot előállította s két nap után, csak Miklós Gyula beavatkozá­sára engedték el őket s az ellenük megindult eljárást megszüntették. Buk levele érzékeltette azt a hangnemet, melyet a cionistákkal szemben használt a rendőrség. Súlyos gondatlanságnak minősítették azt, hogy eltűrték a baloldal tevékenységét s kifejtették Miklósnak, hogy amennyiben a Magyar Cio­nista Szövetség ideológiája megegyezik a Hasomer Hacairéval, úgy az egész ma­gyarországi cionista mozgalmat rendőrhatóságilag fogják megszüntetni. Ilyen kö­rülmények között történt meg az, hogy az elnöknek el kellett határolnia magát a baloldaltól. Ezt a lépést a baloldaliak levelekben panaszolták el a különféle cionista központi szerveknek. A nyomozás során a rendőrség felderítette a főbb csoportok helyiségeit, hachsaráit és személyi viszonyait.11 3 A csoportokat baloldaliságuk szerint rang­sorolták (Poale Cion, Stam Chaluc, Noar Hadati, Dror, Somer Hacair).'A rendőr­ség információi szerint május 1-е és 3-a között középeurópai baloldali cionista gyűlés lesz Nagyváradon, ahová minden mozgalom (Magyarországról is) elküldi tagjait. A jelentéseket Kassára kell megküldeni s a veidán — állítólag — kom­munista szervezetek delegációi is képviseltetik magukat. Ez az információ azon­ban — a jelentésben is említett — Mose Jiszrael és Juda Zsoldos szerint téves és a Poale Cionnak, illetve a Drornak semmilyen kapcsolata nem volt a kommunis­tákkal.114 A cionizmus „külügyminisztériuma", a Jewish Agency akcióba kezdett. Na­chum Goldmann, a szervezet Népszövetség melletti, genfi delegátusa június 22-én memorandumot adott át Velics Lászlónak, aki Magyarországot képviselte Genf­ben.115 Arra kérte a hatóságokat, hogy ne akadályozzák a cionisták munkáját.116 Bár elsősorban a gyűjtési engedély meghosszabbításáról van szó, tágabb körben a baloldaliak zaklatására is gondolnunk kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom