Századok – 1996

Tanulmányok - Novák Attila: Cionisták; baloldaliak; államrezon. (Cionizmus és államhatalom a 30-as évek Magyarországán) VI/1341

1346 NÓVÁK ATTILA (Rabbi Vorhand) átokkal illette a cionizmust, mivel több ortodox ifjú somér lett. 24 De ezek a konfliktusok nem tűntek újnak, hanem a cionizmus lényegi tulajdon­ságaiból következtek: a zsidó tradícióval, illetve az „izraelita" establishment által vallott hazafias asszimilációs ideológiával való szembenállásból fakadtak. Az 1930-as év lényegi újdonságokkal szolgált. A Barisszia „Chawrutha" cso­port tagjai elhagyták a Hisztadrut Hanoar B'Hungáriát, hogy a Poale Cionhoz csatlakozzanak, amely a Noar Haoved, majd a Dror megalakulásához vezetett.2 5 A Hasomer Hacair ebben az évben súlyos válságot élt át. A viták lefolyta­tására jó alkalmat adott az ún. világveidák (gyűlések megtartása, melyen az akkori értelemben vett „világ" [főleg Közép-Kelet-Európa és Palesztina] Hasomer Hacair küldöttségeinek a találkozója volt. Ezeket általában háromévenként tartották. A III. világveidát Ruttkán (Vrútky, Csehszlovákia) tartották, ahol az egyik csoport „Necach" néven önállósította magát és kivált. Az ok az volt, hogy túl exkluzívnak tartották a Hasomer Hacair főáramának politikáját és gyakorlatát, s nemzetiségi alapon is mások voltak: a Necach főleg az orosz cionisták mozgalma volt, szemben a lengyelekből álló Hasomer Hacair többséggel. A sómérok által szervezett Kibuc Arci palesztinai kibucmozgalommal szemben a Necach a Kibuc Hameuchadot támogatta. Necach csoport Budapesten is alakult 1931-ben, de igen kevés tagot tudott maga mögé felsorakoztatni.26 Ez a csoport később a Drort támogatta. A Hasomer Hacair 1930-ban rendkívül megerősödött. 4 nyári tábort rende­zett, közülük az egyik héber nyelvű volt. A hatvani hachsara nyílt záróünnepélyt rendezett október 30-án az Apolló mozgásszínházban (moziban), ahol a fellépők többek között Vörösmartyt is szavaltak.2 7 Az év végén Gyöngyösön, Debrecenben és Sátoraljaújhelyen nagy ünnepségeket rendeztek.2 8 A baloldaliak továbbra is zavartalanul fejthették ki tevékenységüket. A Poale Cion 1931 januárjában Pikier Gyulát, a Statisztikai Hivatal volt igazgatóját hívta meg egy előadás megtartására s a Hasomer Hacair ismét rendezvényt tartott az Erzsébetvárosi Körben.29 A Noar Haoved rendezvényeit, így pl. a Herzl halálára rendezett gyászünnepélyt (Tammuz 20.) a budai hegyekben tartotta.30 Később ezek a rendezvények általánosakká váltak, s a Herzl évfordulókat a következő évek­ben (1931, 1932) a pálvölgyi II. számú katlanban [sic! N. A.] tartották meg.31 A csoport egyébként a Poel Cedek egyesületet „fedőszervül" használta, hiszen az E-gyesület egyik vezetője a Noár Haoved egyik vezetőjének (Szimcha Vajda) volt az apja.3 2 A nyári táborozásokat is többször a Poel Cedek révén legalizálták. A közeledő cionista kongresszusi választások azonban előrevetítették a belső konfliktusokat. Májusban Varsóban a Poale Cion, a Hasomer Hacair és a Hechaluc választási szövetséget hozott létre. A Hechaluc elvileg a hachsarán lévő fiatalok közös szervezete volt (1917-ben Oroszországban alakult meg az első Hechaluc csoport). A szervezet azonban a 20-as évek végén felaprózódott a különféle cionista pártok között. A magyarországi Hechaluc a baloldal szervezete volt, gyakorlatilag a Hasomer Hacair embereiből állt. Az egységes szervezet tehát csak papíron lé­tezett. Korszakunkban több pártnak volt ilyen szervezete: Hechaluc (Hasomer Hacair szervezete [Hechaluc Haklal Hacioni] a klál vagy általános cionisták szer­vezete) és a Hechaluc Hamizrachi (vallásos cionisták szervezete). Romániában a

Next

/
Oldalképek
Tartalom