Századok – 1996
Kisebb cikkek - Kádár Judit: Michael Joseph Quin találkozása Széchenyi Istvánnal az Al-Dunán V/1277
KISEBB CIKKEK 1281 tunk rá válaszolni. Leplezetlen kíváncsisággal méregettük egymást, már amenynyire ez segített valamit. Tisztában voltunk vele, hogy mindkét részről milyen nevetséges helyzetben vagyunk, amiből szerencsére fél óra múlva kimentett minket Husszein orvosának a megjelenése. Ez a férfi firenzei születésű volt, de már korán Törökországba küldték szerencsét próbálni, s mára szinte teljesen elfelejtette az anyanyelvét. Tettette, hogy tud franciául, és a vidini alkormányzói udvarban elsőrangú nyelvtudósként tisztelték. Öltözéke a görög sipkából, kék köpenyből és nadrágból, szürke kötött harisnyából és sárga papucsból állt. Sötét tekintete és arcának a bűnösség tudatát tükröző pirulása, valamint ideges beszéde rögtön figyelmeztetett minket, hogy egy kalandor társaságában vagyunk, aki szükség esetén nem tagadná meg képességei titkos alkalmazását kenyéradójának ellenségeivel szemben. Arckifejezése alapján ítélve sok bűnt követhetett el, s később a karanténhoz tartozó kísérőinktől megtudtuk, hogy feltételezésünk egyáltalán nem volt alaptalan. A gróf franciául közölte, hogy a pasánál kívánja tiszteletét tenni, mire megtudtuk, hogy a pasa nem tartózkodik otthon; kedvenc fiával a város mellett letáborozott csapatokat ment ellenőrizni, de bármelyik pillanatban megérkezhet, mert elküldték érte a kocsiját, s utána küldtek egy futárt is, hogy megsürgesse visszatértét. Az orvos a dívány végénél állt, s mint valójában mi is, Törökország szokásaihoz alkalmazkodó öltözetet viselt. A-mikor alkalma nyílt a kormányzóhelyetteshez szólni, kezét először a homlokára, majd az ajkaira és a mellkasára tette, a szálemmal köszönés szokásai szerint, ami engem egyfolytában a római katolikusok keresztet vetésére emlékeztetett. Eközben meghozták kárpitozott székeinket a gőzhajóról, hogy betarthassuk a karanténszabályzatot, azaz semmit se érintsünk, ami a pestist terjesztheti. Ekkor leültünk és egymást bámultuk, mint már korábban is, vagy egy órán át. A csöndet néha a kormányzóhelyettes tölte meg egyegy, az orvoshoz intézett kérdésével, aki tolmácsolta azokat a grófnak. A gróf válaszolt, szavait az orvos lefordította a kormányzóhelyettesnek, aki bólogatott, meglepettnek látszott, s puffadt orcájából óriási füstfelhőket eregetett ki. Ami engem illett, orvosi minőségemben nem igazán éreztem jól magam. Attól féltem, hogy az orvos szakmai kérdéseket tesz föl nekem, s kiderül teljes tudatlanságom a tárgyat illetően; mert hogy az igazat megvalljam, soha életemben nem nyitottam ki egyetlen orvosi könyvet sem. Szerencsére éppúgy került minden orvosi témát, mint én, s nagyon valószínű, hogy ugyanazon okból. Pipákat és kávét hoztak, s ez egy időre változatosabbá tette a jelenetet. A szolgák kínos gondossággal nyújtották át a tálcán a kis porcelán csészéket és pipákat, nehogy ruházatuk bármely része hozzáéljen öltözékünkhöz. A kormányzóhelyettes kövér, beteges kinézetű, körülbelül ötvenéves férfi lehetett, s szinte a bárgyúságig komor. Válaszaink a szokásos kérdésekre, hogy honnét jöttünk, mit akarunk és merre tartunk, egyáltalán nem keltették föl az érdeklődését. Miután kimerítette ezeket a témákat, újra egyféle álmodozó szibarita tompultságba süllyedt, mintha dohányának illata a paradicsom parfőmje lenne. Tényleg nagyon jó illata volt, a kávéja pedig a legízletesebb, amit eddig kóstoltam. Az orvos még fiatal ember volt, de ő is sápadtnak, megviseltnek és idegesnek látszott. Sokat panaszkodott a vidini levegőre, különösen egészségtelennek tartotta. Azt mondta, hogy Sztambulhoz képest, ahol tizenhárom esztendőt töltött,