Századok – 1996

Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241

1276 S. LENGYEL MÁRTA - SPIRA GYÖRGY 154 Erről megint a 138. jegyzetben hivatkozott levél, i. h. III, 327. 155 Ld. ismét a 138. jegyzetben említett levelet, i. h. III, 323-329. 186 Hogy pontosan mikor írta meg ezt a visszaemlékezést, azt nem tudjuk megmondani, mivel kéziratát Jósika nem látta el keltezéssel. De bizonyosra vehetjük, hogy ez az írásmű hamarabb keletkezett, mintsem Jósika kézhez vette volna az ő július 2-i levelére Metternich által augusztus 18-án adott (a 141. jegyzetben hivatkozott) választ. Ebben a válaszlevélben ugyanis Metternich éppoly elismerően nyilatkozott róla és Apponyiról (i. h. III, 389-390.), akár 1848. március 20-án Clemens Hügelnek küldött levelében. Feltételezhetjük tehát, hogy ha a visszaemlékezés megírása­kor már Jósika kezében volt volna ez a később kelt s neki magának címzett levél is, akkor vissza­emlékezésének függelékében erről ugyanúgy megemlékezett volna, ahogyan megemlékezett a IIü­gelhez intézettről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom