Századok – 1996
Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241
METTERNICH TÁVOZÁSA A KANCELLÁRI SZÉKBŐL 1243 Az ünnepelt pedig ezekre a szóvirág-koszorúkra, megóvni igyekezvén a köteles szerénység látszatát, annyit válaszolt, hogy a feliratokból örömmel veszi ki az alárendelt hatóságoknak „felséges fejedelmünk... leg-kegyesebb szándékiban való megnyugvását";1 4 s ebben, akár a feliratok hasonló szólamaiban, nyilvánvalóan többet kell látnunk, mint a királyhűség szokványos, de mélyebb tartalom nélküli érzékeltetését. Amint egészen bizonyosan lelkéből beszélt Jósika akkor is, amikor 1846 decemberében főkancellárrá léptették elő és ebből az alkalomból vezető munkatársaihoz intézett szózatában arról a szilárd meggyőződéséről biztosította hallgatóit, hogy „leg-kegyesebb urunk bennünk királyi jogainak mindenkori hív őrjeire biztosan számít".15 Hiszen amíg az erdélyi kancellária élén állt, mindvégig ebben a szellemben tevékenykedett is. Vagyis Metternich hűséges hitvese, Zichy-Ferraris Melanie grófnő Jósika 1844-i kinevezését meg azt, hogy az ő hasonszőrű társát, Apponyi György grófot nem sokkal előbb a magyai' udvari kancellária irányításával bízták meg, teljesen érthetően könyvelte el olyan lépésként, amely „roppant hatást gyakorol a jó érzelműekre, a rosszakaratúakat pedig... zavarba fogja ejteni".16 S a Melanie szemében rosszakaratúaknak minősülő elemeket — azaz a magyarországi és erdélyi ellenzékieket — zavarba éppenséggel nem ejtette ez a két kinevezés, hiszen az a körülmény, hogy ekkor két kemény kezű politikust állítottak a magyar és az erdélyi kancellária élére, természetszerű megkoronázása volt az adminisztrátori rendszer kiépítésének, vagyis annak, hogy ez idő tájt — ugyancsak Metternich kezdeményezésére17 — széles hatáskörű (és jól űzetett) főispáni helytartókat küldtek az olyan vármegyékbe, amelyek élén ellenzéki vagy akár udvarhű, de nem eléggé tevékeny főispán állott, s ilyen módon próbálták elérni, hogy a megyék többé ne keresztezzék a kormányzat törekvéseit, a következő, 1847 őszén esedékes magyai- országgyűlésre pedig a megyék többsége konzervatív követeket válasszon. Annál nagyobb zavarba ejtette viszont a metternichi gárdát s benne Jósikát is — igaz, csak néhány esztendővel később — egy sokkal megrázóbb fejlemény: az, hogy az 1848 elején kibontakozott európai forradalmi hullám az év márciusában már a Habsburgok országait s magát a birodalom székvárosát is elborította. A francia forradalom február- 24-i győzelme óta ugyanis Bécsben is felfigyeltek a forradalmi áradat közeledésére, de még Metternich is abban a hiedelemben volt, hogy érdemleges veszély csupán kívülről, Franciaország felől fenyeget,1 8 s elegendőnek vélte, ha Ausztria összehangolja Poroszországgal a francia veszély elhárítása érdekében teendő lépéseit. (Ezért kérte ő már február 29-én, hogy a porosz király, IV Frigyes Vilmos az együttműködés módozatainak kidolgozása végett sietve küldje Bécsbe utazó nagykövetét és tanácsadóját, Josef Maria Radowitz tábornokot.19 Radowitz pedig március 4-én már Bécsbe is érkezett, s haladéktalanul megkezdte tárgyalásait Metternichhel és munkatársaival, ami azután a herceget olyan reménnyel töltötte el, hogy „rövid időn belül" megnyugtató megoldásra fognak jutni.20 ) Azt viszont, hogy a forradalom maguknak a Habsburgokat uraló országoknak a területén is fel fogja ütni a fejét, Metternich és társai még legvadabb rémálmaikban sem látták előre. Legfeljebb a birodalom észak-itáliai tartományaiban,
