Századok – 1996

Közlemények - Molnár András: „A zalai ágyúzás”. Zala megye önkéntes adózói (1845–1848) V/1211

ZALA MEGYE ÖNKÉNTES ADÓZÓI (1845-1848) 1213 választotta Deákot. Deák azonban — reálisan felmérve a politikai erőviszonyok változékonyságát — már előre lemondott a követségről, és szándékán barátai sem tudtak változtatni. A mérhetetlen anyagi áldozattal és energiával kiharcolt liberális követutasításokat ilyen módon egyetlen zalai követ, Kerkapoly István első alispán képviselte az országgyűlésen.2 Az 1843/44-es országgyűlésen azonban nem lehetett nyíltan napirendre ' tűzni a háziadó ügyét, mert a támogató utasításokkal ellátott követek eleve reménytelen helyzetben, kisebbségben voltak. A kérdést — a követutasításokat megkerülve — az ország közszükségeinek fedezése tárgyában kiküldött országos választmány vette tárgyalás alá. Noha a választmány konzervatív többsége is elfogadta a közteherviselés elvét és az országos közpénztár felállításához szükséges adó kivetését, a háziadó közös fizetését csupán a választmány javaslataihoz csatolt egyik — a zalai követ, Kerkapoly István által is támogatott — különvélemény indítványozta. A háziadó elvállalásának javaslatát — amint az az alsótábla erőviszonyainak ismeretében várható is volt — már a követek kerületi ülése leszavazta, így a háziadó ügye már azelőtt elbukott, hogy a felsőtáblára került volna. A közteherviselés elvét azonban — az említett választmány, majd pedig az alsótábla javaslatára — a főrendek is elfogadták. Elfogadták a nemesi adózást, és az ezen alapuló országos közpénztár felállítását is, a felajánlott összeget azonban sokallták. Az adómegajánlás összegét illetően eljárásjogi vita alakult ki az országgyűlés két táblája között, amely megakadályozta a küszöbön álló megegyezést. Az országgyűlés utolsó heteiben ilyen módon zátonyra futott a közteherviselés ügye anélkül, hogy azt az udvarnak nyíltan meg kellett volna vétóznia.3 Eközben Zalában is módosultak némiképp a politikai erőviszonyok és követutasítások. A Deák lemondása körüli éles, személyeskedésektől sem mentes vita eltávolította egymástól a korábbi jó barátokat. A zalai liberálisok pártvezérei, Csány László és Zalabéri Horváth János áruba bocsátották birtokaikat, és visszavonultak a közügyektől. A vezérek nélkül maradó liberális tábor jó egy évre széthullott. Az 1844. június 10-én tartott tisztújításon gyakorlatilag már csak a konzervatívok kortesei jelentek meg, és számos liberális tisztviselőt lecseréltek. A tisztújítási „diadalon" felbuzdulva több száz konzervatív kortes jelent meg a megye szeptember 26-i közgyűlésén is, amely az újabb országgyűlési pótutasításokat tárgyalta. Kerkapoly István ugyanis pótutasítást kért (szeptember 12-i, időszaki követjelentésében) az ország közszükségeinek fedezésére felajánlott összeg felosztási kulcsára, valamint az adó beszedésének és kezelésének módjára nézve, továbbá a tervezett vasútépítések ügyében is. A követutasítást kidolgozó megyei választmány — amelyben helyet kapott maga Deák is, és amely döntően liberális szellemű volt — által indítványozott konkrét pótutasításokat ugyan jóváhagyta a megye közgyűlése, a jelenlévő nemesség többsége azonban már előzetesen kinyilvánította, hogy „az ország közszükségei fedezésére kívánt sommák megadásához járulni nem fog", így kénytelen volt az elnökölő másodalispán határozatban is kimondani, hogy Zala megye részéről .jelenleg semmi nem adatik". A konzervatívok ilyen módon ismét leszavazták az alaputasítás 8. pontját, anélkül, hogy annak tárgyalását bárki napirendre tűzte volna.4