Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1176 DIÓSZEGI ISTVÁN És mindehhez még hozzáírta azt a szép metaforát, hogy ha a Monarchia feladná jelenlegi kapcsolatait, a mesebeli hollóhoz válna hasonlatossá, amely kiejtette a csőrében tartott sajtot, hogy annak vízben tükröződő képét megkaphassa.38 5 Mi más volt ez, ha nem a három császár szövetségének apológiája? Andrássy, aki annak idején csak kényszerből csatlakozott ehhez a társuláshoz, három év tapasztalatai után immár úgy tekintett a három császár szövetségére, mint a Monarchia biztonságának legfőbb garanciájára. Ebben a helyzet megítélésben volt egy jó adag anakronizmus, hiszen a német-orosz kapcsolatokban ekkor mutatkoztak meg a repedés első jelei, de a szkepszistől sugallt rezervált viselkedés eredményesnek bizonyult. Az orosz cár, amint ezt a Novikov-jelentésre írt széljegyzet tanúsítja, egyenesen el volt ragadtatva attól, hogy Andrássy nem hallgatott Beustra,38 6 és az osztrák-magyar tartózkodás, amint majd az alábbiakból még kiderül, Berlinben is kedvező visszhangot keltett. Egyet lehet ezért érteni Rainer E Schmidttel, aki Andrássy sikeres manőverezését Metternich és Schwarzenberg teljesítményéhez hasonlította.387 Andrássyt a válság megnyugtató lezárulása után is feszélyezte, hogy a Monarchia és Németország kapcsolataiban feszültség keletkezett. Annál is inkább, mert Károlyitól május 15-én is arról értesült, hogy Berlinben még mindig tartja magát az osztrák-magyar katonai körök németellenességéről és a katolikus koalíció létrehozásának szándékáról kialakított vélemény.38 8 Szükségesnek látta ezért, hogy május 23-án terjedelmes levélben cáfolja meg ezeket a szerinte téves hiedelmeket. A levél címzettje Károlyi volt, de közvetve Bismarcknak szólt, ezért természetesen nem említette, hogy a kancellár manőverei őt is nyugtalanították, azt pedig még kevésbé, hogy a német kudarc milyen nagy elégedettséggel töltötte el 389 Megírta viszont, amit már Schweinitznek is mondott: a két állam kapcsolatainak nem ő az egyedüli személyi garanciája. Az igazi biztosíték a császár akarata és a két delegáció hajlandósága, márpedig mindkét tényező a Németországgal való szoros együttműködést szorgalmazza. Hangsúlyozta, hogy a berlini hiedelmekkel ellentétben, Bécsben semmiféle németellenes katonai reakció nem létezik, a katolicizmussal kapcsolatos feltételezés pedig félreértésen alapul. Azt is nyomatékosan kijelentette, hogy a Monarchia érdekeinek semmiképpen nem felelne meg, ha Franciaország visszanyerné egykori európai vezető szerepét, mert ezáltal a Monarchia határai mentén elhelyezkedő félbarbár nemzetek újra külső támaszra lelnének. Hogy mindezek ellenére feszültség keletkezett a Monarchia és Németország kapcsolataiban, azt Andrássy egyszerűen annak tudta be, hogy Schweinitz téves információkat küldött Berlinbe, és az osztrák-magyar külpolitika belső meghatározói tekintetében félretájékoztatta Bismarckot. Andrássy a német nagykövetet szimpatikus személyiségnek tartotta, és nem tételezett fel róla tudatos rossz szándékot, de úgy gondolta, hogy túlságosan visszahúzódó és tartózkodó ahhoz, hogy hozzájusson a megfelelő információkhoz. És hogy ilyen, azt elsősorban egyébként rokonszenves felesége okozza, aki kivonja magát mindenféle társasági életből. Hogy valóban így volt-e, vagy csak Andrássy adott hitelt a hercegnők közötti sugdolózásnak, ma már megállapíthatatlan. Mindenesetre a nagykövet felesége, aki miatt Schweinitz annak idején olyannyira lelkesedett a pompás Andrássy palotáért,390 szálka lett az osztrák-magyar külügyminiszter
