Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1170 DIÓSZEGI ISTVÁN A bismarcki elemzésből persze akkor nem adódott ilyen grandiózus program, de az analízis ahhoz bőven elegendő volt, hogy gyakorlati alkalmazásából háborús riadalom keletkezzék. A válság, amely „Krieg-in-Sicht" krízis néven vonult be a történelembe, számos történelmi munka tárgya volt már ez ideig,32 3 nem szükséges ezért, hogy minden mozzanatát részletezzük. Elegendő, ha néhány kritikus, és a történeti irodalomban is vitatott pontját érintjük. A háborús riadalom a Kölnische Zeitung április 5-i, illetve a Post с. berlini lap április 8-i cikke nyomán keletkezett (az utóbbi címéből adódott a válság elnevezése). Puskaporszagú írás volt mindkettő, az előbbit az Osztrák-Magyar Monarchiának, az utóbbit Franciaországnak címezték. Bismarck április 10-én feltehetően azért, mert az uralkodó rosszallását fejezte ki,324 azt írta a párizsi nagykövetnek, hogy a két cikk őt magát is meglepte.32 5 A kancellár azonban ha nem is olvasta nyomdába adás előtt a két írást, azokat nem találhatta szándékaival ellentéteseknek. A kölni lap cikke a külügyminisztérium sajtóirodáján készült, és annak minden szavát úgy megfontolták, mint egy állami iratát,32 6 a berlini újság cikkíróját pedig Lothar Bucher, a kancellár közvetlen munkatársa instruálta.327 Hasonlóképp vitatott, hogy Bismarck mit is akart tulajdonképpen a nagy sajtóoffenzívával. Ernst Engelberg szerint csak fel akarta a hatalmak figyelmét hívni a francia fegyverkezés veszélyes voltára, de nem állt szándékában a kerettörvény visszavonatása. Véleményét Moltke esetében arra a kijelentésre alapozza, hogy egy nagy nemzettel szemben nem lehet ilyen igényt támasztani, Bismarck esetében pedig a bizonyítékok hiányára.328 Andreas Hillgruber ezzel szemben úgy véli, hogy Bismarck a politikailélektani nyomással éppen ezt, a kádertörvény visszavonását akarta kikényszeríteni, hogy ezáltal Franciaországot másodrangú hatalom színvonalára degradálja és függő helyzetbe juttassa Németországtól.329 A német külügyminisztérium valóban nem küldött ilyen jegyzéket Párizsba, a dokumentumok mégis Andreas Hillgruber mellett szólnak. A német megnyilatkozásokban ugyanis refrénszerűen ismétlődött, hogy a francia fegyverkezés Németország számára elfogadhatatlan. A két ominózus újságcikk után Bismarck rögtön utasította Hohenlohét, hogy ebben az értelemben nyilatkozzék,330 Bülow egy újabb instrukcióban arra mutatott rá, hogy Franciaország háromszáz év óta, mihelyt elég erősnek érezte magát, rögtön rátámadt Németországra,33 1 és Károlyival beszélgetve Bismarck is azt mondta, hogy a kerettörvény végrehajtása feltartóztathatatlanul háborúba viszi Franciaországot.33 2 Mi másért hangoztatták ezt kitartóan német részről, ha nem azért, hogy Franciaország mondjon le hadseregének tervbe vett átszervezéséről. Végül a preventív háború problémája. Ernst Engelberg joggal mutatott rá, hogy ezekben a hetekben nyoma sem volt Németországban semmiféle háború készülődésnek,333 de nem is erről szól a történet. A kortársak és a történészek arról vitáztak, hogy a megelőző háború, mint olyan, szerepelt-e egyáltalán Bismarck politikai repertoárjában. Gerhard Ritter, a német történetírás egykori doyenje, aki Bismarckot a felelős államművészet inkarnációjának tartotta, tagadó választ adott, mondván, hogy a kancellár béke idején ellene volt minden preventív háborúnak, háború alkalmával pedig a béke mielőbbi megkötésére törekedett. Tézisét természetesen az 1875-ös válságra is vonatkoztatta.334 Gerhard Ritter nyomán egész iskola keletkezett, amely a preventív háborút, mint olyant, teljességgel
