Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1161 hogy a részvevők a távollevő harmadik hatalom rovására közelednek egymáshoz. A Reußtol származó értesüléseket nem is vette készpénznek, és nem tartotta kizártnak, hogy az információk elferdítve jutottak el a nagykövethez. Mindenesetre utasította Schweinitzet, hogy minden sürgősség nélkül tisztázza, hogy vajon megrendült-e Andrássy Németországba vetett bizalma, és hogy a Monarchiával szembeni német rokonszenv a jövőben számíthat-e kölcsönösségre.253 Említést érdemel még, hogy Bismarck, mintegy emlékezve a rossz szájízt maguk után hagyó sajtópolémiákra, azt is szükségesnek tartotta leszögezni, hogy az Augsburger Allgemeine Zeitung Bécsben nehezményezett cikkével semmi közösséget nem vállal.254 A cáfolat teljesen hitelesnek tekinthető. A szóban forgó cikk szerzője, amint azt Ulrich Lappenküper az újság kifizetési listái alapján megállapította, Polit Mihály, a magyar parlament szerb képviselője volt,255 aki mint ilyen viszont semmiképp nem állhatott a berlini sajtóiroda szolgálatában. (További tisztázást igényel, hogy Polit Mihály, ha valóban ő volt a szerző, hogyan írhatott olyan cikket, amely semmilyen rokonságot nem mutat korábbi publicisztikai megnyilvánulásaival.) Az orosz fővárosban történtekre reagálva Bismarck egy február végén Reußhoz intézett levelében Franciaországot is érintette, de meglehetősen akadémikus módon. Igaz, a pétervári német nagykövet jelentése az Andrássyval e tárgyban folytatott beszélgetése is erre ösztönözte — az osztrák-magyar külügyminiszter a francia belpolitika és az esetleges revans közötti összefüggéseket taglalta —,256 de a kancellár szemmelláthatólag szívesen vesztegelt ennél a témánál. Megint leírta, hogy a köztársaság ártalmatlan, az erős kézzel kormányzott Franciaország viszont veszélyes, és azzal zárta levelét, hogy nem kételkedik abban, hogy egy restaurált Franciaország az osztrák külpolitika bármely vezetője számára hasznos figura lenne a Németországgal folytatott sakkjátszmában.-5 7 Mindez azonban csupán a jövő lehetősége volt számára, a jelenre nézve semmi gyanú nem merült fel benne. Pedig lehetett volna oka rá. A pétervári osztrák-magyar követ II. Sándor pohárköszöntőjét úgy értelmezte, hogy az a pásztorlevelek körül keltett hisztéria miatt Bismarck ellen is irányult,25 8 Andrássy pedig miután hazatért, a pesti francia főkonzul kérdésére válaszolva, hogy hozott-e nekik valami jót az orosz fővárosból, azt felelte, hogy igen, a csapás, amelyet Franciaországra akartak mérni, pillantnyilag elháríttatott.25 9 A kijelentés arra vall, hogy a pétervári tárgyalások során Franciaország nem éppen Németország szempontjából kedvező módon jöhetett szóba. Valamivel később Andrássy azt üzente Mac Mahonnak, hogy abban a törekvésében, hogy visszaszerezze Franciaország korábbi súlyát az európai hatalmi rendszerben, számíthat az Osztrák-Magyar Monarchia támogatására.26 0 A mindig is gyanakvó német kancellárt, aki Franciaország más hatalmakhoz fűződő kapcsolatait kizárólag a monarchista restauráció szemüvegén át szemlélte, ezen a téren cserbenhagyta veszélyérzete. Bismarck nem kért azonnali információt Schweinitztől arról, hogy valóban megrendült-e Andrássy bizalma Németország iránt, de a bécsi nagykövet már másnap, 1874. február 26-án válaszolt. Biztosította a kancellárt, hogy Andrássy teljes bizalommal viseltetik a német politika céljait illetően, és hogy a külügyminiszternek az a meggyőződése, hogy az osztrák örökös tartományok megszerzése
