Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1142 DIÓSZEGI ISTVÁN A pétervári osztrák-magyar követ értesülései szerint Bismarck az orosz államférfiak előtt kifejezte azt a kívánságát, hogy Oroszország bensőséges kapcsolatot alakítson ki a Monarchiával, olyant, mint amilyen ez utóbbi és Poroszország között hosszabb idő óta fennáll.13 8 Hogy a „bensőséges kapcsolaton" az orosznémet katonai konvencióhoz való csatlakozást értette-e, nem derül ki a követ értesüléseiből. Rainer E Schmidt az Andrássy szövetségi politikájáról szóló könyvében ilyen szándékot tulajdonít Bismarcknak, mondván, hogy a kancellár 1873 koratavaszán meg akarta puhítani az osztrák-magyar közös külügyminisztert, az általa idézett berlini követi jelentések azonban nem támasztják alá ezt az értelmezést.139 Andrássyt bizonyos értelemben nem is kellett megpuhítani. A magyar arisztokrata persze kitartott eredeti meggyőződése mellett, és Oroszországot változatlanul olyan hatalomnak tekintette, amely a Monarchia létét veszélyezteti. Az 1873. január 8-án tartott közös minisztertanácson úgy nyilatkozott, hogy a háborús fenyegetés orosz részről továbbra is fennáll, és hogy az újabban megjavult kapcsolatok ellenére a békét három évnél hosszabb időre nem tudja garantálni. Ennek megfelelően ugyanezen a fórumon sürgette a stratégiai vasutak mielőbbi kiépítését, és szót emelt a mozgósítási rendszer tökéletesítése és a fegyverkezés befejezése mellett.14 0 Minthogy azonban a feltételezett orosz fenyegetés elhárítására sem Anglia, sem Németország szövetségét nem tudta megnyerni, arra kényszerült, hogy Oroszországgal keressen közvetlen megegyezést. Novikov mái- 1872 júliusában arról küldött jelentést, hogy Andrássy egy formális egyezmény létrehozásának lehetőségét pendítette meg előtte.14 1 Az osztrák-magyar közös külügyminiszter megítélése, mint fenntebb már említettük, orosz kormánykörökben nem volt kedvezőtlen. A berlini találkozót követően ez újabb bizonyosságot nyert azáltal, hogy II. Sándor Andrássy megítélésében nem a gyanakvó Ignatyevnek, hanem az osztrák-magyar közös külügyminisztert „becsületes riválisnak" nevező Novikovnak adott igazat.14 2 A formális egyezmény megkötéséért azonban az Andrássyt egyre jobban becsülő Gorcsakov sem lelkesedett. Novikowal egyetértésben részint azért nem, mert ez korlátozta volna Oroszország jövőbeni mozgáslehetőségeit, részint azért nem, mert az egyezmény kompromittálta volna Oroszországot a szlávok szemében, és semmilyen területen nem nyújtott volna kellő viszonosságot.14 3 Az orosz-német katonai konvenció aláírása előtt is azt tanácsolta a cárnak, hogy a megállapodást ne hozzák a bécsiek tudomására, mert a Monarchia nemcsak hogy csatlakozni nem fog, de elárulja a titkot Angliának, és az indiszkréció nehéz helyzetbe juttatja Oroszországot Franciaországgal szemben.14 4 Az 1872-es Andrássy-ajánlat elutasításakor, Novikovnak válaszolva Gorcsakov a cár egyetértésére hivatkozhatott, de ez most nem állott fenn. II. Sándor most azt írta a kancellár előterjesztésének felzetére, hogy ami Ausztriát illeti, lesz még idő a megbeszélésre. A megbeszélés azt eredményezte, hogy II. Sándor és Gorcsakov 1873 júniusi bécsi látogatása alkalmával mégiscsak felajánlottak a Monarchiának, hogy csatlakozzék az orosz-német katonai konvencióhoz.14 5 Feltehető, hogy Bécsben nem akkor szereztek először tudomást a megállapodás létezéséről, mert a szerződés tervezete, ami a külügyi iratok között található,146 aligha készülhetett a helyszínen. A német közvetítésről pedig csak annyit lehet tudni, hogy Bismarck június
