Századok – 1996
Közlemények - Remport Zoltán: A reformkor kiemelkedő ipari kísérlete: a csetnek–pécsi vasgyár I/105
108 REMPORT ZOLTÁN az a horvát és szerb területek egy részére is kiteijedt. Ehhez járult szép fekvése és sokoldalúan termékeny vidéke. Határának egy része gyümölcstermesztésre, más része gabonatermelésre volt alkalmas, de jelentős volt állattartása is. Ásványkincsekben sem volt szegény, nyersanyagforrásai alkalmat kínáltak egyes iparágak fejlesztéséhez, lakosságának zöme azonban ekkor még földműveléssel foglalkozott; gabonatermelése mellett elsősorban szőlő- és bortermelése volt jelentős. Gazdagságával méltán dicsekszik el korabeli méltatója: „Van tehát Pécs városának forrás patak vize, olly bőségben, hogy nyáron sem fogy ki, fája a környékből, mind égetni, mind épületekre elég. Gyapjú a körül lévő uradalmakban nagy bőségben. Van csíkos kék márványa, mészköve, homokja, épületköve, agyagja, mesze és Pécshez két órányira, a püspöki H. Hetényi határban kelheimi márvány A gyümölcs igen jó ízű, kivált az őszi barack, melly 16 latra is megnő. Szöllőművelésünk virágzó, a pécsieket, mint vincelléreket herczeg Lippe szlatinai uradalmába Verőczébe is alkalmazzák."13 A polgárosodásnak induló parasztság mellett a városnak jelentős volt az iparos rétege is. Kisiparosai szinte minden számításba vehető iparágat űztek, de a negyvenes évtizedben kezd gyáripara is kialakulni. Megalakult a pécsi takarékpénztár, 1844-ben kezdett termelni a Limberger-féle cukorgyár, már ekkor működött Hütner papírgyára, amely papírárut még Szerbiába is exportált. Czindery főispán a város közelében szeszgyárat alapított, s 1845-ben kapott két gyufagyáros is engedélyt a gyáralapításra. Ugyancsak 1845-ben hozták létre a posztógyári részvénytársaságot. A korábbi években már selyemhernyótenyésztő társaság is alakult, amely selyemgombolyító műhelyt állított fel, de a gubók egy részét külföldről kellett beszereznie, mert a megye lakossága idegenkedett a selyemhernyóktól.14 Pécs gazdasága tehát, a kedvező adottságokra támaszkodva, fokozatosan bővült, a reformkorszakban pedig már nyilvánvalóvá válik, hogy jövőjének nagy lehetőségeit szénvagyona rejti magában. Ennek a véleménynek a kor írása hangot is ad: „Van palakő, tűzkő és köszörűkő. Mindezek felett azonban a város legnagyobb kincse a kőszén, melly az egész hegy hosszában temérdek mennyiségben találtatik, és hihető ez leend valaha indoka a város felvirágzásának. A kőszenet magok a polgárok ássák szölleikből és olly mennyiségben már, mint az ember 20 évek előtt alig képzelheté. Minő kincs rejlik tehát ebben, a tisztelt olvasó elképzelheti. Mohács 5, Eszék 12 mérföld, és a mohácsi gőzhajózás máris szép pénzt fizet, Eszék pedig, ha valaha a fiumei vasút létre jőne, elláthatná innen az egész vasutat kőszénnel."1 5 Hazánkban a kőszén a 18. században kezdi magára vonni a társadalom figyelmét. A Sopron melletti Brennbergben a század közepén annak termelése is megindul, de a szénbányászat csak lassan tud kibontakozni. Az országnak ipari üzeme a 18. században még alig akad, a háztartásban pedig idegenkednek a kellemetlen szagú tüzelőanyagtól. A kovácsok ismerik fel elsőnek az ásványi szén hasznosságát, s ahol könnyen hozzáférhető, át is veszi az a kovácsműhelyekben a faszén szerepét. A Pécs vidéki fekete kőszén természetes kibúvásain is a kovácsok ástak először kőszenet 1785-ben, valószínűleg Vasason még korábban. 1787-ben egy pesti kovács (Decker Ferenc) és egy molnár (Hausenhaud Simon) vették bérbe
