Századok – 1996
Tanulmányok - Urbán Aladár: Népítélet Lamberg felett. Beszámolók; emlékezések; tanúvallomások V/1063
1066 URBÁN ALADÁR „elcsábítását", a manifesztum befejezésül garantálta a személy- és vagyonbátorságot és elvárta Magyarország és a „kapcsolt részek" népességétől, hogy „az ország tartós megnyugtatására, az alkotmányos rend helyreállítására és fenntartására célzó intézkedéseimet nyugodtan váiják el". A Magyarországon állomásozó hadsereghez intézett manifesztum elsősorban a sereget ért sérelmeket (sorkatonák átcsábítása a mozgó nemzetőrségbe és a szabadcsapatokhoz, méltatlan bánásmód a magyar ezredeknél szolgáló idegen tisztekkel) hangoztatta és elítélte, hogy a magyar-horvát viszályban mindkét fél a katonai erőt hívta segítségül. A lakossághoz intézett felszólítás terjedelméhez mérten rövid nyilatkozat a századokon át létezett „testvéri egyetértés' megőrzését sürgette és felszólított minden katonai parancsnokot, hogy „minden lehető eszköz használatával" törekedjék arra, hogy „ugyanazon egy hadsereg részeinek ellenséges találkozása elkerülhessék". A nyomtatott németnyelvű kiáltványokat Latour azonnal megküldte Jellasicsnak. Futárja gróf Mensdorf őrnagy szeptember 24-én Balatonkilitinél érte el a bán főhadiszállását. Jellasicsot nyilván a hadsereghez intézett manifesztum érdekelte, s azt — bár a futár előtt „aranyat érőnek" minősítette — nem tartotta elég határozottnak. Ami érthető is, hiszen a király valójában nem legalizálta a horvátok katonai kalandját. Ugyanakkor úgy tűnik, mintha ezek a manifesztumok elsősorban mégis a horvát sereg önbizalmát lettek volna hivatva növelni, s azokat egyelőre a magyar lakosság körében nem is terjesztették. Jellasics Fehérvárott németül kinyomtatta őket, s ezekből jutott — vesztére — Zichy Ödön poggyászába.4 Szeptember 24-én, amikor a bán megkapta a manifesztumokat, a Budáról titokban eltávozott István főherceg nádor már megérkezett Bécsbe. Mivel a Magyarországon állomásozó katonai erők főparancsnokának kinevezése változatlanul napirenden volt, meghallgatták az ő véleményét is. (Wessenberg elhatározottságát csak növelte az a hír, hogy az akadálytalanul előnyomuló bán nem volt hajlandó a nádorral — egy királyi főherceggel! — találkozni.) István a pozsonyi hadosztályparancsnokot, gróf Lamberg Ferenc altábornagyot ajánlotta. A választás azért esett reá, mert neve ismert volt, s mert személyével egyetértettek az aktivizálódott és az udvari körökkel kapcsolatot tartó konzervatív magyar politikusok is, akik Bécsben vagy környékén (pl. Badenben) tartózkodtak. István így szeptember 24-én levélben kérette magához Lamberget, aki másnap — a már létező Bécs-Pozsony közötti vasúton — meg is érkezett. Az érdemi megbízást Lamberg természetesen Wessenberg miniszterelnöktől kapta. A helyzetet azonban bonyolította, hogy az udvar által gyanakvással kezelt István főherceg szeptember 25-én lemondott nádori tisztéről. Ezzel az áprilisi törvények értelmében a király távollétében betöltött alter ego szerepe — ami a végrehajtó hatalom feletti ellenőrzést jelentette — megszűnt. Lamberg azonban a polgári főhatalmat nem akarta elvállalni. Ezért a konzervatív magyar tanácsadók gróf Majláth György országbírót javasolták erre a tisztségre mint királyi helytartót. (A régi alkotmány értelmében a távollevő vagy nem létező nádor esetében ez szabályos eljárás lett volna. Az áprilisi törvények azonban eltörölték a Helytartótanácsot, s ezzel a helytartói tisztséget is.) Majláth György kinevezését Wessenberg csak szeptember 26-án tanácsolta az uralkodónak, így valószínű, hogy István főherceg — aki szeptember 26-án délben elutazott Frankfurtba — erről mit sem tudott. Mindenesetre
