Századok – 1996

Figyelő - Györffy György: Még egyszer Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok c. művéről IV/999

1004 FIGYELŐ gyűjtés, más vélemény nem volt képes nézetét befolyásolni. (Itt jegyzem meg, hogy hátránynak tartom a tudomány művelésében, ha valaki túl jól emlékezik arra, amit leírt, míg előnynek, ha tud felejteni, s a kérdés újbóli vizsgálásánál saját régi állásfoglalását is feledve újból a forrásokból, a tényekből, indul ki.) Nézetem szerint a mongol invázió hazai következményeit eredményesen felmérni csak igen beható, megyéről megyére és faluról falura haladó történeti és régészeti vizsgálattal lehet, amihez az Árpád-kori történeti földrajz és a régészeti topográfia készítése is hozzásegít. Magam az eddigi kötetekben 32 megye feldolgozására kerítettem sort, s ezekben vizsgáltam az ismert települések és falucsoportok sorsát 1241 előtt és későbbi felmerülésükkor. Ezek eredményeit részben Szűcs is ismerte, de statisztikai adatait átértékelte és saját elgondolásához igazította. Közismert, hogy statisztikai módszerekkel még gazdag adatsorokból is a kívánt eredményeket lehet kihozni. Ezt tudva, a hézagos középkori adatok számsorai kiértékelve valóban megkérdőjelezhetők. Mindig terveztem, hogy további megyék feldolgozása után összegzem az újabb adatokat és összevetem a nemzetközi irodalom eredményeivel, de eddig nem került rá sor. Azt láttam, hogy a történeti statisztika hazai és külföldi eredményeit Párizsban tanulmányozó Fügedi Erik nagyjából elfogadta számításaimat (Annales 1969. 1299-1300), s tudtam, hogy Baratier és Bautiers tanulmányainak számsorai Burgundia és Provence térségének 13.—14. századi népesedési viszonyairól összhangban vannak felfogásommal, de nem olvastam el Zientara összefoglalását a Közép-Keleteurópai térség e korbeli népesedéséről (Lexikon des Mittelalters II. 18), s átugrottam Duby öszszegzésén is e kérdés nyugateurópai állásáról (L' économie rurale. I. Paris 1962. 212—213), holott e művet forgattam. Most látom, hogy a lengyel kutatás a magyarhoz hasonló forrásadottságok (pl. az 1332-42. évi pápai tizedlajstrom Dél-Lengyelország térségére) hasonló eredményekre jut a népességszám és népsűrűség tekintetében, s amit Duby kihoz a „L'économie rurale" с. könyvében, nagyon tanulságos a mi viszonyainkra is. Szűcs Duby felfogását kitűnően értékesítette agrártörténeti tanulmányában, de nem vette figyelembe demográfiai eredményeit. Fügedi 1969-ben még azon a Nyugaton is vallott állásponton volt, hogy korszakunkban évi 0,2 ezrelék népszaporulattal kell számolni. Duby nyomán tudjuk, hogy a fordítós eke 11-12. századi elteijedése, ami dupla gabonahozamot és népesedésszámot eredményezett, a 12. század végétől nálunk is éreztette hatását. Erre mutatnak az aradi (1177/202), tihanyi (1211) és még inkább az egy emberöltővel későbbi, pannonhalmi (1240) összeírások népes falvai 40-et messze meghaladó családszámokkal. Ez zavartalan fejlődés esetén oda vezetett, hogy Burgundiában a népesedési ráta 0,2-ről 0,35-re, Németországban 0,38—0,42-re emelkedett. (Provenceban egy 9 faluból álló településcsoport népességszáma 1267-től 1318-ig 440 főről 722-re nőtt, ami fél évszázad alatt közel 65 %-os emelkedést jelent.) Hová vezetett volna ez a mongol invázió zömének máshová irányulása esetén? A tatárok eredetileg Németországra akartak rontani (A tatáijárás emlékezete. Magyar Helikon, Bp. 1891. 99), de IV Béla diplomáciát nem ismerő válaszadásaival, no meg az oroszok biztatására Magyarországot szemelték ki fő célpontnak. A halicsi orosz helytartó tanácsolta ura, Dániel király Magyarországra me-