Századok – 1995
Tanulmányok - Sándor Pál: Az emancipáció történetéhez Magyarországon 1840–1849 II/285
322 SÁNDOR PÁL 13 Hal Draper: Marx és a zsidó gazdasági sztereotípia, valamint: Ábrahám Leon: A zsidókérdés materialista felfogása. Mindkét tanulmányt lásd: Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában. Budapest, 1985. 117-119. 1. (A továbbiakban: Zsidókérdés, Id. m.) A württembergi, hesseni zsidók emancipálására utal Barta István: Kossuth Lajos: Országgyűlési Tudósítások. Budapest, 1948. 1. k. 401. 1. 15. lábjegyzet. (A továbbiakban: Kossuth: OT. Id. m.) 14 Reinhard Riírup: Emancipáció és antiszemitizmus. In: Zsidókérdés, Id. m. 40. Simon Dubnov: A zsidóság története az ókortól napjainkig című, Budapesten megjelent, jiddisből fordított magyar nyelvű munkájában, első és második emancipációs szakaszról ír. Az első szakaszt a nagy francia forradalomtól főként Napóleonnak attól az 1807. évi intézkedésétől számítja, amely szerint a franciaországi zsidók nem tekinthetik magukat többé külön népnek, hanem zsidó hitű franciáknak. Az emancipáció ugyanakkor azokban az országokban is megvalósult, amelyek a napóleoni birodalom keretein belül szoros kapcsolatba kerültek Franciaországgal. így a Hollandiában és az olasz földön élő zsidók szintén polgárjogot nyertek. Még III. Frigyes Vilmos porosz király is kénytelen volt 1812-ben elrendelni, hogy zsidó alattvalói is megkapják a „porosz polgárok jogait" Westfáliában, Frankfurtban, Hamburgban szintén kimondták az ottani zsidók emancipációját. Csakhogy mindez rövidéletű volt. Napóleon bukása után a visszatérő régi kormányok — Hollandia kivételével — mindenhol eltörölték a zsidók polgári szabadságát és visszaállították a forradalom előtti állapotokat. A második emancipációs törekvések kezdetét a szerző az 1830-as esztendőktől számítja német földön, ahol az egyenjogúsításért harcoló mozgalom vezetője Riesser Gábor hamburgi ügyvéd volt. Lásd az idézett munka 275-282. lapjait. 15 Ágoston Péter: A zsidók a fogadó népek közt. In: Zsidókérdés, Id. m. 329. 1. 16 Kovács A.: Id. m. 9-11. 1. Erdélyben 1844-ben mindössze 3500 zsidó lakos élt. Erről: Simon László: Zsidókérdés a magyar reformkorban (1790-1848) különös tekintettel a nemzetiségekre. Debrecen, 1936. 51. 1. (A továbbiakban: Simon: Id. m.) 17 Zsidókérdés, Id. m. 329. 1. 18 Zsidókérdés, Id. m. 120. 1. 19 Venctianer: Id. m. 66-95. 1. Ugyanerre vesd még össze, Dr. Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig. Budapest, 1901. Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) kiadványai. XIV. 211-237. 1. A bevándorlásról legújabban — nem változtatva meg eddigi ismereteinket, Varga László: Zsidó bevándorlás Magyarországon című dolgozata. Századok, 1992. 1. sz. 59-79. 1. 20 Hanák Péter: A zsidóság asszimilációja a Monarchiában. Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Budapest, 1984. 362. 1. 21 Venetianer: Id. m. 104-114. 1., Hanák Péter: Polgárosodás és asszimiláció Magyarországon a XIX. században. Történelmi Szemle, 1974. 4. sz. 513-536.1. Kovács A.: Id. m. 19. 1. Hótnan Bálint és Szekfű Gyula: Magyar Történet. Budapest, 1936. V. k. 251. 1. A „házi zsidó" kifejezést Simon említi Id. m. 17. 1. 22 Hanák Péter: A zsidó kereskedők Magyarország modernizálásában. História, 1991. 2-3. sz. 18. 1. 23 Az 1791. évi XXXVIII. tc. MT. 1740-1835. Budapest, 1901. 187. 1. 24 Venetianer: Id. m. 81-85. 1. 25 Simon: Id. m. 7-12. 1. 26 MT. 1836-1868. Budapest, 1896. 175-176. 1. 27 Dr. Csetényi Imre: Adalékok a magyar zsidóság ingatlantulajdonosságához. Magyar Zsidó Szemle (MZSSZ), Budapest, 1929. XLVI. évf. 68-70. 1. (A továbbiakban: Csetényi: Adalékok) 28 Hanák: Polgárosodás, Id. m. 522. 1. 29 Rövid áttekintést ad a kérdésről Kovács Sándor: Deák Ferenc és a vallásszabadság című írása. Protestáns Szemle, Budapest 1907. 5-16. 1. Azonos címmel írtunk a kérdésről a Valóság 1990. évi 8. számában, 38-41. 1. 30 A türelmi adót, melynek fizetése fejében „megtűrték" a zsidó lakost az országban 1746-tól vezették be. II. József átalakította nevvt „kamerális taksára", azaz: kincstári adóra. Az adót országgyűlési hozzájárulás nélkül vetették ki a zsidó lakosokra. Eleinte személyenként 2 forint volt, de idők haladtával folyvást növekedett összege. 1797-ben összesen 20 ezer, 1813-ban 160 ezer forint. 1846. július 27-én törölte el végleg V. Ferdinánd 1 millió kettőszázezer forint kifizetése fejében. 31 Kossuth: OT. 1. k. 297. 1., 523. 1. Továbbá lásd a 4. k. 531. 1. 32 Kossuth: OT. 5. k. 209. 1., Venetianer: Id. m. 95. 1.
