Századok – 1995

Folyóiratszemle - Medusevszkij A. N.: Max Weber és az oroszországi konstitucionalizmus IV/952

954 FOLYÓIRATSZEMLE 954 kellett az ország elmaradottságával és tömegtámogatás hiányában rászorult a monarchikus állam és „felvilágosult bürokráciája" egyfajta támogatására. így Weber szerint az utóbbiak az orosz liberálisok számára kettős értelemben (ellenfél és lehetséges szövetséges) jelentek meg, ami konfliktusokra és kompromisszumokra egyaránt vezethetett, de mindenképp alapjául szolgált a látszat-alkotmányosságnak. Rendkívül érdekes, amit ezzel kapcsolatban Medusevszkij az eltérő német és orosz értékelések okairól ír. Weber szerint az orosz liberálisok a monarchikus hatalommal kötött kiegyezéseik révén a társadalom szemében ugyanúgy kompromittálhatják magukat, mint a 19. század derekán a németek tették. Az 1905. október 17-i törvényhozói jogkörű dumát ígérő cári manifesztum után nagy csalódást okozott számára a december 11-i új választójogi törvény, a következő évi márciusi dumaválasztások eredményét pedig — a jogi alapok hiánya és a jogtudat alacsony szintje miatt — ideiglenes sikernek értékelte, ami valójában lehetetlenné tette a nyugati konstitucionalista elvek gyors megvalósulását (a radikálisoknak kedvezett), ehelyett a liberálisoknak csak a polgárjogoknak a társadalmi tudatban való fokozatos, hosszú időt igénybe vevő meggyökereztetését tette lehetővé. Weber az orosz politikai rendszer elemzését ugyanazon paraméterek szerint végezte el, mint a német államiságét. A racionalizálás szempontjából vizsgálva az első orosz forradalom eredményét nem az alkotmányos monarchia létrejöttében látta, hanem az átalakulás feltételeinek megteremtésében. A politikai harcban résztvevő három alapvető erő kitűnő, egymással összekapcsolt és tendenciákatjelző elemzését adta. A parlament kapcsán rámutatott a pártok bürokratizációjára, a kisebbségi ideológia és hatalmi politika veszélyességére. A kormányzat (a bürokrácia) szerinte specializáltabb, differenciáltabb, szakszerűbb lett és szinte korlátlanná váltak a politikai folyamatok feletti ellenőrző funkciói. A tradicionálisan legerősebb harmadik erő, a monarchia helyzete változott a közigazgatás racionalizálódása és a hatalom bürokratizálódása révén; a társadalom, a képviseleti intézmények és az egyeduralkodó között döntőbíróként a politikai folyamatokban egy új, igazán valós és nagy hatalommal rendelkező erő jelent meg: a bürokrácia legfelső köre. Az olyan országokban, ahol a demokratikus erők gyengék voltak (mint Németország és Oroszország), a fenti erőviszonyokból kiindulva kétfajta koalíció jöhetett létre: 1. a bürokrácia és a monarcha között a parlament ellenében (ezt tartotta valószínűnek), 2. a törvényhozás és az uralkodó között a hivatalnoksággal szemben (amit nem tartott reálisnak). Jól látható, hogy Weber a tradicionális rendszerek racionálissá való átalakítása közti átmeneti szakasz politikai hatalmi viszonyait az 1918-19-es német események idején írt fő művei előtt először konkrét orosz történeti anyagon vizsgálta. Weber a látszat-alkotmányosságról szólva rámutatott, hogy gyakorlatilag nem határolódtak el a törvényhozás és a cár jogkörei. Az utóbbi tkp. a professzionalizálódott és teljhatalmú bürokrácia akaratának (a legfelső ún. kamarillának) „egyfajta megvalósítója" lett. A racionalizálódás ugyanakkor a tudós szerint hozzájárult az egyeduralom és a különböző társadalmi rétegek elidegenedéséhez, patriarchális viszonyuk felbomlásához. Medusevszkij szerint Weber orosz témájú kutatásai az utóbbi időben is csak a német szakembereket vonzották, pedig az orosz konstitucionalizmus problémái történettudományi és szociologiai szempontból legalább annyira fontosak — a hagyományos társadalmak modernizációja és a korabeli társadalmi erők erre való reagálása miatt — a kelet-európai (köztük az orosz) tudósok számára. Weber jól látta, hogy ebben a térségben ún. gyorsított modernizáció menne végbe, aminek viszont nem felelt meg a konstitucionalisták által elképzelt társadalmi tudati szint, a látszólagos alkotmányos rendszer pedig nem tett és nem is tehetett semmilyen érdemi lépést ennek emelésére, amit egyébként az emigráns kadetok egy része is felismert. Medusevszkij az orosz liberalizmus sorsát illetően abban látja a különbséget a forradalmi szociáldemokraták és a weberi felfogás között, hogy míg azok gazdasági okokkal, addig Weber a hatalomnak a bürokrácia kezében való koncentrálódásával magyarázza a kedvezőtlen végkifejletet. Mindazonáltal Weber az orosz konstitucionalizmusban látta azt az intellektuális erőt, amely ugyan nagy nehézségek árán és távlatban, de elfordítja az ország társadalmát az európai civilizáció értékei, a jog és a személyiség tisztelete irányába. Ezen értékeknek a társadalomban való meggyökerezése jelentheti csak a demokrácia győzelmét. Otyecscsztuennaja lsztorija, 1993. 2. 79-94. K J