Századok – 1995
Történeti irodalom - Miskolczy Ambrus: Eszmék és téveszmék (Ism.: Köpeczi Béla) IV/928
928 TÖRTÉNETI IRODALOM a harsogó politikai publicisztika uralta a terepet közel négy évtizeden át. Kosáry Domokosnak megadatott, hogy ezt nemcsak végigkísérje, de megélje fiatalkori eredményeinek űj kutatásokkal alátámasztott igazolását. Az új könyv ennek a sokágú kettős folyamatnak szubjektív élményektől nem mentes, mégis tárgyilagos áttekintése. Nagy ívű munkája a szerző gazdag életművének talán legfontosabb darabja. A szakmát mindenesetre olyan monográfiával ajándékozta meg, amely a hazai historiográfiai szakirodalom terén nehezen lesz túlszárnyalható. Urbán Aladár Miskolczy Ambrus ESZMÉK ÉS TÉVESZMÉK Kritikai esszék a román múlt és jelen vitás kérdéseit tárgyaló könyvekről Bereményi Könyvkiadó - ELTE Bölcsészettudományi Kar Román Filológiai Tanszék, Budapest 1994. 233 1. Ezzel a címmel jelent meg 1994-ben Miskolczy Ambrusnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Román Filolológiai Tanszéke vezetőjének tanulmánygyűjteménye, Kritikai esszék a román múlt és jelen vitás kérdéseit tárgyaló könyvekről alcímmel, a Bereményi Könyvkiadó Disputa-sorozatában. A cím azt sugallja, hogy egy olyan eszmetörténeti munkával van dolgunk, amely a román történelem román, magyar és más nemzetiségű szerzőinek dolgozatairól szól, s ezek kapcsán mindarról, amit eszmének vagy téveszmének tart. Bár H. Stahlt idézve „kritikai esszéket" kíván írni, ezek kötődnek az idézett könyvekhez a részletekben is, ami azt jelenti, hogy alapos vizsgálatok tükrei. Miskolczy azt írja a bevezetésben, hogy „nincs ún. ideológiája", a kötet azonban azt bizonyítja, hogy egy bizonyos értékrendet elismer. James Niessen könyvét ismertetve a következőt állítja: „Úgy vélem, a nemzeti mozgalmak és az erdélyi helyzet belső összetettségét nem szabad összegző formulákkal elleplezni. Megteszik ezt mások a történészek helyett. A csak egyszempontú összegző formula, amely eltekint a kérdések összetettségétől, nem szükséges rossz. Egyszerűen rossz, de óhatatlanul valamiféle hierarchiát sugall a nemzeti mozgalmak között. Osztályszempont helyett, félő, hogy egy másik egydimenziós rendezőelvet kapunk. Ezzel szemben az adott rendszernek és működésének pontosabb leírását tartom történészi feladatnak." (183.) Tehát van egy történeti megközelítés, amely „az adott rendszernek és működésének minél pontosabb leírását" tűzi ki célként a nemzeti mozgalmak körében, az osztályszempont helyett, amelyet a 19. század elején a francia történészek fedeztek fel és Marx állított előtérbe. A halál Romániában című tanulmányában pedig ezt olvashatjuk: mennyire abszurd a mesterségesen gerjesztett etnikai és nemzeti szembenállás. De mi lesz akkor, ha valóban azt hihetjük, hogy saját sorsunk alakitói lehetünk. Útitársunk a félelem és a remény." (218.) Vajon ez nem egy olyan történész álláspontja-e, aki politikai alapokon is feltételezi, hogy „a mesterségesen gerjesztett etnikai és nemzeti" szembenállással ellentétben van remény az együttműködésre is. 1945 után magunk is azt hittük a Dunatáji valóságban, hogy a történelmet lehet pluralista módon megközelíteni, a különböző nézeteket vizsgálva, vitatkozva és együttműködve Romániában és Magyarországon. Ez a terv nem valósult meg, mert a vulgáris marxizmus nem az univerzalitást, hanem egyre inkább a nemzeti különállást erősítette meg, Romániában a homogén, a kisebbségektől „megszabadult" nemzetállamban, Magyarországon pedig a nemzeti kérdés megkerülésével és a határokon kívüli magyar nemzetiségek sorsától való elfordulással. Amikor a 70-es évek végétől kezdve a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó román politikával szemben megjelentettük Erdély történetét, dühödt megbélyegzések hangzottak el nemcsak a korabeli román politikusok, hanem egyes történészek részéről is. Pedig a háromkötetes munka a lehetséges történeti objektivitás szellemében igyekezett tájékoztatni a román, magyar és szász történelem vitás kérdéseiről.
