Századok – 1995
Történeti irodalom - Óra; szablya; nyoszolya (Ism.: Huszár Zoltán) IV/915
917 TÖRTÉNETI IRODALOM közlésével, valamint a hozzáfűzött magyarázatokkal, a lehetőségekhez képest teljes áttekintést kapunk egy 17. századi tehetős polgárcsalád tárgyi világáról, mindennapjaik történéseiről; röviden életkörülményeikről. A következő tanulmány a történeti Sopron vármegye területére, a ma Ausztriában fekvő Ruszt városkába vezeti az olvasót. Németh Erika: Négy ruszti lakásbelső a 17. században című dolgozatában a társadalom különböző típusú háztartásainak a bemutatásával szándékozott következtetéseit megfogalmazni a tulajdonosok életmódjára vonatkozóan. A 15-17. században Ruszt sorozatos uralkodói privilégiumokban részesült, amiben nagy szerepe volt a vidék bortermelésének. A település fejlettségét a viszonylag magas szintű írásbeliség bizonyítja. Ennek köszönhetően jelentős számú hagyatéki leltár maradt fenn az oppidum levéltárában. (Ruszt egyébként 1681-ben szabad királyi városi rangot is kapott.) A szerző által kiválasztott négy hagyatéki leltár a mezőváros négy eltérő, de társadalmában lényeges csoportot képviselő polgár életébe enged bepillantást. Az özvegy mészárosné, az evangélikus lelkész és felesége, a féltelkes bortermelő mezővárosi parasztpolgár, aki városi tanácsosságig vitte, és végül egy zsellér „világát" tálja fel a tanulmány. A hagyatéki leltárak alapos ismertetése után megtudjuk, hogy az első három polgár szőlőtulajdonos volt és a borkereskedelemből jelentős bevételük származott. E vidéken széleskörben elterjedt a fűszeres bor, a vermut készítése, ami a lelkész hagyatéki leltárában is szerepel. A zsellérek a mezőgazdasági munkák mellett sok egyéb munkát is vállaltak, amit a malterosláda, fúró, véső, ékkalapács, ácskapocs felsorolása bizonyít. A rusztiak állattenyésztéssel is foglalkoztak, amit a tanácsos úr leltárából tudunk. Tulajdonképpen presztíszszempontokat szolgáló hintó is volt a két kocsin, ekén és boronán kívül. A mészárosné, Helena asszony ruházata feltétlen említést érdemel: ,A taft szoknya árán 2 tehenet és egy borjút lehetett volna a korban vásárolni." A ruhanemükön kívül megismerhetjük a lakástextíliákat, az ötvösművészet tárgyait és a lakások bútorzatát is. Szólni kell a tanácsos 15 darabból álló német és magyar nyelvű „könyvtáráról", amelyben a Biblián kívül Pázmány Péter Biztonsághit című munkája is megtalálható volt. Egyetérthetünk Németh Erikával abban, hogy „a leltárban szereplő tárgyak gyakran az életmódra, sőt, a felsorolt könyvek révén az egykorúak szellemi érdeklődésére, műveltségi szintjére is bizonyos támpontokat nyújtanak". Egy feudális nagybirtok mindennapi életéről írt Sós Andrea: A Batthyány család földesúri famíliájának javadalmazása a 17. században címmel. A szerző a Batthyány család hercegi ágának rendkívül gazdag iratanyagában végezte kutatásait az önálló konvenciók, a számtartónak kiadott instrukciók, valamint a személyzet javadalmazásáról készült összesítések alapján. Elsősorban az élelmiszer-fejadagokat és egyéb juttatásokat elemezve talált választ az alábbi kérdésekre: „Milyen rangsor lehetett az élelmiszer-fejadagok és egyéb juttatások (pénz, posztó s más ruházati cikkek) alapján a különböző földesúri alkalmazottak között? Mit tekinthetünk a források tükrében alapvető élelmiszernek a vizsgált korban, s a rangsorban felfelé haladva hogyan bővült ezeknek a köre, hogyan javult a minősége, mennyisége? Mit tekinthetünk élelmiszerben, ruházkodásban luxusnak, kik kaptak az uradalomtól ezekből a cikkekből? És végül: megfigyelhető-e valamilyen változás a század folyamán a természetben és a pénzben fizetett járandóságok arányában? Ha igen, mi lehetett ennek a változásnak, arányeltolódásnak az oka?" Sós Andrea feltett kérdéseire tanulmánya átfogó, elemző válaszokat ad. E helyen csupán jelzésszerűen lehet néhány választ említeni. A földesúri família a hierarchia szerint, asztalonként elkülönítve más-más minőségű és mennyiségű táplálékot fogyasztott. Asztalok szerint a következő csoportokat találjuk: az úr, a dajkák és gyermekek, a deákok, a „frauzimmerek", a muzsikások, a konyhamester, a szakácsok, valamint a bortöltők asztala. Hasonlóképpen tagolódott a gazdasági feladatokat ellátó tisztviselői kar is: élén a tiszttartó, őt a számtartó követte, majd a kasznár és a kulcsár következett, hozzájuk közel, de már alattuk állt a konyhasáfár. A termelés közvetlen irányítását a majorispánok és a majornék végezték. A majorok személyzetét a szolgálók, az állatok gondozását végző béresek, pásztorok, bojtárok, kocsisok, fullajtárok, lovászok, lovászmesterek alkották. „Az uradalmi alkalmazottak legutolsó csoportjába tartoztak a mesteremberek." Sajátos csoport volt a kb. 7-8 fős deákoké. Ök a „felsőbb" tisztviselők közvetlen segítői voltak. Az uradalom alkalmazott orvost, aki legtöbbször csak a földesúrnak és családjának szolgált. Oskolamestert és gyógyszerészt általában a közeli településsel közösen tartottak. Rendkívüli esetben ügyvéd alkalmazására is sor kerülhetett. A földesúri várak katonai elöljárói a porkolábok, akik a darabontok, „verrasztók", pattantyúsok parancsnokai voltak. A fenti személyi struktúrát a szerző nagyszerűen egészíti ki a javadalmazás mértékével és módjával, aminek következtében teljes képet kapunk egy 17. századi földesúri birtok mindennapi életéről, működéséről.
