Századok – 1995

Közlemények - Tóth István György: Írás; olvasás; könyv a paraszti műveltségben a 17–18. században IV/815

ÍRÁS-OLVASÁS A 17-18. SZÁZADBAN 847 akármilyen elvetemültek, aláírni nem tudtak. 1742-ben Kapuvárott tortúrának vetették alá a boszorkánysággal gyanúsított Hegedús Andrásnét. A szerencsétlen asszony a kínvallatás gyötrelmei között bevallotta, hogy szövetséget vetett az ördöggel, aki ember formájában, csizmában, kalpaggal és kék magyaros ruhában jelent meg előtte, és „a nevét — beleegyezésével és akaratával — a kisujjából kibocsátott vérrel bejegyezte". Ezt a vallomását másnap megerősítette, de — nyilván a részleteket firtató kérdésekre válaszul — annyiban módosította, hogy „az ördög nevét az ő vérével nem könyvbe, hanem egy más papírra írta, és hogy akkor az ördög megkérdezte az ő nevét". A bírák által sugallt természetfeletti tartalom kínosan pontos evilági részletekkel társult a parasztasszony elmondásában. A vallatok számára csak úgy volt hihető, hogy az ördög a dőri fogadónál megjelent, és a vádlottat hatalmába kerítette, ha nem az asszony, hanem az — ezek szerint alfabetizáltabb — ördög írta le Hegedúsné nevét.9

7 A közeli Csornán vallott 1733-ban Katona Éva, egy jobbágy 16 éves szolgálója. Elmondta, hogy a boszorkányok nagy sereggel elragadták, sokféleképpen megkínozták, végül „egy magos ember eleiben jővén, kezében lévő könyvbe, hogy magát béírná, ezen fátenst (tanút) kínszerítette (értsd: bíztatta), mondván: Te ne higgy az fekete írásnak, mert a pokol fekete egészlen, hanem inkább az veres és sárga írásnak, mivel a menyország is veres és sárga, és aki a nála lévő könyvnek nem hisz, nem látja menyországot, úgy kívánta elámétani" az ördög, vallotta a leány Két hét múlva ismét megkísértette a „nagy magos ember" ... kezében lévén egy nagy könyv, hogy elsőben valamint tetszik, úgy messe meg az ujját és írná bé magát a könyvekben, de nem cselekedte". Nem tudjuk, hogy Katona Éva be tudta volna-e írni a nevét az ördög könyvébe, de ez igen valószínűtlennek tűnik, mint ahogy arról sem esik szó, hogy megpróbálta-e elolvasni az ördöngös, veres és sárga írást, az ördög ugyanis megelégedett azzal, hogy a szolgálólánynak megmutatta a könyvét.9

8 A tanú gazdasszonya mindenesetre már csak azt vallotta, hogy szolgálóját az ördög arra akarta rábírni, hogy „az maga ujját messe meg, és az vérét cseppencse az könyvekben", aláírásról a gazdasszony vallomásában tehát már nem esett szó. Ez a szolgáló határozottan állította, hogy az ördög egy nagy könyvet mutatott neki. Szintén Sopron vármegyében, Ebergőcön lakott Takács Andrásné, aki viszont a kínvallatáskor 1746-ban azt vallotta, hogy négy éve szövetsége van az ördöggel, és „azt látta, hogy egy kék dolmányos ember az orrát megütvén, kibúl vér folyt, és azzal írta föl a nevit egy kalendárium-forma könyvecskében". Az ördög tehát ez esetben is a boszorkány vérével, de sajátkezűleg írta be a nevét a könyvébe, nem bízva az aláírást a parasztasszonyra. Az ördög könyve kicsiny, „kalendárium-forma" volt — vallotta a vádlott. Az imakönyv mellett — amely mégsem lehetett az ördög könyve — nyilván a kalendárium volt az egyetlen könyv, amit Takácsné ismert, ezért vallott ilyenformán a tortúra alatt.9

9 Egy másik boszorkányt már halálra ítéltek, amikor 1701-ben a bazini várban újabb kínvallatásnak vetették alá. Ekkor úgy vallott, hogy nyolc évvel korábban az emberi alakot viselő ördög az ő jobb kezéből vért csepegtetve, „nevét magának beírta" — az aláírás tehát ez alkalommal is az ördögre maradt. Jászberényi Judit