Századok – 1995

Tanulmányok - Gecsényi Lajos: Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez) IV/767

784 GECSÉNYI LA-DOS nagyszombati alattvalónk, aki még néhány évvel ezelőtt kereskedőszolga volt"87 Augsburgban tárgyalt a Fuggerekkel a vöröskői uradalom megvételéről és 50 000 .tallér készpénzt kínált. Miután nevezett származása gyanús és kapcsolata a (budai) -basával közismert, az uralkodó jelentést kért az ügyről. Thököly több öntudatos fcangú beadványa és a már idézett ajánlólevelek ellenére a Weiss és Starzer-féle arrestácid és főként Niklas Salm gróf pozsonyi főispán 1578. november 8-i levele megtették á hatásukat. Salm ugyanis megerősítette a Thököly és a basa kapcso­latára, illetve a származására vonatkozó információkat. Ezek alapján megkérdő­jeJiMte vegyona eredetét és nagyságát. Sejtettette azt, hogy a nagy összeget va- -E&tfejtöl az^Ct' kapta, vhögy e fontos várat és uradalmat megszerezze. Ez lehetett »emcsak a basa — írta Salm — de Báthory Kristóf erdélyi vajda vagy Báthory' István lengyel király, akikkel jó kapcsolatban van. Sajátos módon Salm azzal a Trombitás-János marosi/nagyszombati polgárral, kereskedővel állította őt párhu­zamba, aki ellen kémkedés gyanúja miatt ismételten vizsgálatot folytattak. Salm, mint az uradalom szempontjából területileg illetékes főispán tiltakozott a vásár­láshoz adandó császári konszenzus ellen.8 8 . Az üzlet meghiúsult. Igaz, röviddel később új akciót kezdett, immár Késmárk megszerzéséért. Az ismert és történetileg feldolgozott tényekhez tartozik azonban az is, hogy 1580 májusában Ernő főherceg (a Thököly esküvőjén történő királyi képviselettel, kapcsolatban) így írt róla: „ami Thökölyt illeti, mert rossz szárma­zású és méghozzá nem is igazi szolga" a királyi képviselet nem szükséges.8 9 Ujabb másfél évtized kellett ahhoz, hogy ez a vélekedés a császári udvarban végképpen eltűnjön. Bizonyára nagy része volt ebben a nagylucsei Dóczy Zsu­z«annávaiJíötött házasságának, de még inkább a rendületlenül folytatott hadi­eiájlításlifchak, á'es'ászári* udvar számára adott kölcsönöknek. Ezt' ismerte el az atjájjpe^us 2EWq>, apfúgai várban kiállított bárói diploma, amely megkoronázta ÍÁódolHÓgból negyedszázaddal korábban útjára indult kereskedő pályáját.9 0 VV VH: " \r -t-í* - -"s V _ . JEGYZETEK -tv' v 1 »fä*rreichisches Staatsarchiv (OStA) Kriegsarchiv (KAI Hofkriegsratakten (IIKRl Reg. Jjus Aujp:i36. Feljegyzés a gyanúsított kereskedők első kihallgatásáról 1574. július 24-én. — H^fcönöriyKelenik Józsefnek, hogy az iratokra felhívta a figyelmem. - ."y* 2 AÁftak ellenére, hogy a Thököly családról és magáról Thököly Sebestyénről szépszámú könyv és tanulmány jelent meg, a családalapító életének kezdeti szakaszáról viszonylag keveset fotónk. A kutatók Nagy Iván gyűjteményes munkájának (Magyarország családai czimerekkel és nfttazedékrehdi táblákkal, XI. k. Pest,1865, 285.) homályos utalásait idézik, néhány régóta ismert adatot ismételnek. » 3 Lásd erről Gecsényi Lajos: Az Edlasperg ügy. A magyar kereskedők bécsi kapcsolatai a 16. széfcid e bevitelében In: Történelmi Szemle XXXV (1993) 3-4. 283-284. 4 Ö81A Finanz- und Hofkammerarchiv (FHKA) Hoffinanz Österreich (IIFül RN 17. fol. 1Ä?-188. ",• f' BwUfti Takáts Sándor: A dunai Hajózás a XVI. és XVII. században In: Magyar Gazdaság­fejménetifá^mle 7. (1900) 170-171. 6 MWfA Niederösterreichische Ilerrschaftsakten (NÖIIA) W 61/c/50B RN 289/2. fol. 660-flpAz i&Q&ek- foglalkoztak a magyar tanácsosok is és álláspontjukat közölték az alsó-ausztriai FSft'iuravalyJjt- R. Kiss István: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549-1551. évi fcvslesköny*! (Budapest, 1908) 323. sz. 325-327.

Next

/
Oldalképek
Tartalom