Századok – 1995
Tanulmányok - Gecsényi Lajos: Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez) IV/767
BÉCS ÉS A HÓDOLTSÁG KERESKEDELME A 16. SZÁZADBAN 769 A bécsi polgárság képviselőinek állásfoglalásai és az egyidejűleg életbe léptetett rendszabályok a következő évtizedben valóban elodázták a radikális tiltó intézkedéseket, mígnem 1556-ban — igencsak valószínűen az aktuális hadihelyzet hatása alatt — megtörtént a hatóságok által igen nehezen ellenőrizhető rác és „török" (minden bizonnyal a kifejezés elsősorban a hódoltságból jövő és nem a török nemzetiségű személyeket takarta) marhakereskedők (ámde nem a marhahajcsárok!) kitiltása Ausztria területéről.7 Mi sem jelezte azonban jobban a teljes bizonytalanságot, mint az, hogy a hódoltságból érkező, idegenrendészetileg felügyelhető bevásárló kereskedők számára — meghatározott feltételek mellett -— továbbra is lehetséges volt, hogy ügyleteiket Bécsben intézzék. A marhakereskedőknek viszont nem jelöltek ki olyan határmenti települést, ahová állataikat felhajthatták. Ez indokolta,hogy az alsó-ausztriai Kamara 1561. július 9-én véleményt kért a Lajta menti Bruck tanácsától arról, mely települést javasolnák, ahová a „török" és rác marhakereskedők („akik évente sok ökröt hajtanak fel a hetipiacokra és a vásárokra") akadálytalanul hozhatják a csordákat. A város vezetése megerősítette 1556-ban rögzített véleményét, javasolta a beutazási tilalom fenntartását, ámde szükségesnek tartotta egy megfelelő hely kijelölését, ahol az állatkereskedelem zavartalanul bonyolódhatna. Erdekeik tudatában erre legalkalmasabbnak saját városukat vélték, amely Magyarország és Ausztria határán, a marhatőzsérek által addig is látogatott piacával és a két legfontosabb kellékkel, vízzel és legelővel megfelelő színhelynek kínálkozott. A marhakereskedelem és az iparcikk import összefüggéseinek ismeretében mutattak rá a bruckiak, hogy „a megengedett, nem tiltott árucikkeket, mint ellenkereskedést, a jelzétt kereskedőkhöz (azaz a hódoltságiakhoz) a bécsi lerakatból Fischamendig vízen, onnan pedig a szokásos úton Bruckig hozhatnák. Ez csupán két kis mérföld, másfél napi út és csekély költséggel járna". így Bécs kiváltságai sem károsodnának. Lehetséges konkurenseiket, Trauttmannsdorf és Schwadorf mezővárosokat kerítetlen mivoltuk, Hainburgot pedig fekvése, a bőséges legelők hiánya miatt alkalmatlannak tartották a marhapiac színhelyéül. Utóbbihoz azt is hozzátették, hogy ha az állatkereskedelem Hamburgban zajlana, akkor a marhahajtók elkerülnék a magyaróvári harmincadot, ami az ottani (az alsó-ausztriai Kamarát illető) harmincad bevétel jelentős csökkenését vonná maga után. Mindhárom mezőváros esetében fennállna továbbá annak veszélye, hogy az iparcikk kereskedelem a továbbiakban — a bécsi privilégiumok sérelmével — nem onnan történne, hanem a bécsi lerakat áttelepülne Pozsonyba vagy Magyaróvárra — írták a brucki jelentésben.8 Az osztrák főváros magisztrátusa ugyanezen idő tájt benyüjtott állásfoglalása hasonló értelmű véleményt tartalmazott: ők is nyomatékosan kérték a török alattvalóságban élő kereskedők mozgására vonatkozó tilalmak fenntartását, ámde egyúttal a bécsi árulerakat monopóliumának megőrzését.9 E vélemények alapján 1561. augusztus 23-án egy újabb királyi dekrétum erősítette meg a beutazási tilalmat.1 0 Annak viszont, hogy bármely ausztriai vagy magyarországi települést központilag kijelölték volna a marhapiac székhelyéül, most sincsen nyoma. A központi pénzügyi hatóságok láthatóan nem tudtak dönteni a sokféle érdek között. Ez magyarázhatja, hogy 1562. szeptember 26-án az alsó-ausztriai Kamara útján Christoph Zoppl piacfelügyelőtől és Christoph Knorr