Századok – 1995

Történeti irodalom - Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között (Ism.: Szabó A. Ferenc) III/755

755 TÖRTÉNETI IRODALOM 10

Veesenmayer 1944. július 8-án Ribbentrop külügyminiszternek többek között jelentette: ,A Baky-puccsröl is, amit a kormányzó szemmel láthatóan valóban elhisz, rosszindulatú emberek beszéltek eldtte, akiknek érdekében áll, hogy Németországnak nehézségeket okozzanak." (in. A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Összeállította és síytó alá rendezte: Ránki György, Pamlényi Ervin, Tilkovszky Lóránt, Juhász Gyula, Kossuth K, Budapest, 1968, 1005 old., idézett rész: 879.) továbbiakban: Wilhelmstrasse. 11

Raoul Wallenberg tapasztalatairól 1944. november 25-én jelentést írt a Magyar Külügyminisztériumnak. Teljes szövegét lásd: A Szálasi per (Sajtó alá rendezte Karsai Elek és Karsai László, Reform K„ Budapest, 1988. 766 old. idézett rész: 736-737.) 12

Szabó Éva: A magyarországi svéd mentőakció történetéhez (1944) (Történelmi Szemle, XXVIII-XXIX. évf. /1987/88./ 3. sz. 379-394.) 13

Munkácsi Ernő: Hogyan történt? Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához (Szikra K, Budapest, 1947., 252 old. idézett rész: 88-110.) 14

Lévai, i. m. 44-46. 16

Ízelítőül néhány gyöngyszem: „A svéd semlegesség külpolitikai funkcióként való felhasználása..."(11.) „Hitler meghívására Horthy kormányzó 1944. március 18-a és 19-e között látogatást tett a Salzburg melletti Klessheim kastélyban a Führernél, hogy az a kormányzó beleegyezését kérje a megszállásba." (19. old. 25. j.) „A maradék svéd zsidót rövid időn belül Komáromba vinnék..." (172.) 16 Wilhelmstrasse, 873. Karsai László Tóth Ágnes TELEPÍTÉSEK MAGYARORSZÁGON 1945-1948 KÖZÖTT (A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései.) Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, 1993. 219 o. Csak dicsérni lehet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárát ennek a szakszerű, s minden szükséges apparátust tartalmazó tudományos kiadványnak a megjelentetéséért. Bizony még mindig nem általános a hazai kiadói gyakorlatban, hogy egy szakkönyvnek dukál a névmutató, a helységnévmutató, az irodalomjegyzék és az idegennyelvű — ebben az esetben angol és német — tartalmi összefoglalás. Az meg külön nagy könnyebbség, hogy oldalalji jegyzetekkel örvendeztetett meg bennünket a kiadó, ami kényelmessé teszi a hivatkozások megtekintését. Különösen azoknál a munkáknál van jelentősége ennek a látszólag csak formai megoldásnak, amelyek a i jegyzeteket nemcsak a forrás megjelölésére használják fel, hanem ezekben mondják el a témához talán kevésbé kötődő, de figyelemre érdemes megjegyzéseket, kutatási eredményeket. Tóth Ágnes a fentiek segítségével teljes szakmai fegyverzetben jelenik meg a könyv lapjain. Hivatkozásai, részelemzései korrektek, s könyve apparátusa segítségével bepillantást nyerhetünk sokoldalú, a kérdéskör szinte minden lehetséges vonatkozásában ismerős történészi műhelyébe. Természetesen nem elégszik meg az Országos Levéltár forrásanyagának felhasználásával, hanem kimerítően ismeri azon megyék archívumainak iratanyagát is, amelyek a tárgyalt téma szemszögéből fontosak. A szakirodalom ismeretében is frissességről ad tanúbizonyságot. A hazai eredmények felhasználásán túl külföldi, elsősorban a témával leginkább foglalkozó német nyelvű szakirodalomból is merít. Naprakészségét az is segítette, hogy írása gyorsan megjelenhetett. A teljes szakmai vértezet dicsérő elismerése mellett sem feledkezhetünk azonban meg a szerző bizonyos történetszemléleti hiányosságairól. A több évtizedes egytudományos szemlélet uralta történelmi kutatómunka a magyar szerzők jó részénél odavezetett, hogy a rendszerváltás körüli évektől kezdődően a korábban tiltott, vagy legalábbis kevéssé ajánlott témáknál éppen olyan egysíkúságot mutatnak, mint korábban, csak most ellenkező előjellel. Tóth Agnes általános értékeléseinél is megcsap bennünket — bizonyos mértékig — ennek a kissé visszájárafordult felfogásnak a levegője. Természetesen egyezik a recenzens véleménye a szakirodalom azon általános, újabbkeletű felfogásával, hogy a hazai német lakosság második világháború utáni kitelepítése alapjában véve, elhibázott, méltánytalan és rengeteg emberi szenvedést okozó cselekedet volt. Az