Századok – 1995

Történeti irodalom - Páva István: Trianon – Belvedere – Hadbalépés (Ism.: Tilkovszky Loránt) III/743

747 TÖRTÉNETI IRODALOM ezzel mintegy színvallásra készteti a hozzá csatlakozókat. Arra persze helyesen utal a szerző, hogy az egyezményből korántsem adódtak automatikusan katonai kötelezettségek. Emlékeztetnék azonban arra, hogy bár hasonló véleményen volt Bajcsy-Zsilinszky is, mégsem tartotta veszélytelennek a csatlakozást, s az ellen azonnal, nyilvánosan felemelte tiltakozó szavát. Az ellensúlyul szánt magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés körül pedig sok a misztifikáció, amit Páva István könyve sem oszlat el. Az „utolsó nyitott ablak" biztosítása ugyanis csak egyik indoka volt magyar részről e szerződés megkötésének. A másik, nem kevésbé hangsúlyos, és leginkább konkrét céjja az volt, hogy biztosítsa Jugoszlávia semlegességét akkorra, amikor a németek már nem lesznek abban a helyzetben, hogy megakadályozzák a magyar csapatok megindulását Dél-Erdély visszaszerzésére. Óriási tévedés ugyanis a szerző részéről, hogy magától értetődően Jugoszlávia lett a magyar revíziós politika soronkövetkező célpontja. Dél-Erdély mindennél fontosabb volt, biztonságpolitikai szempontból is, a román fenyegetődzések, az ottani magyarok kirívóan kegyetlenné vált sorsa miatt is, de területi nagyság, értékesség szempontjából sem volt hozzá hasonlítható jelentőségű a jugoszláv uralom alá került Délvidék. A déli irányú revíziót el lehetett odázni, anélkül, hogy annak igényéről valójában lemondtak volna. „Örök" lemondás az erőszak alkalmazásáról történt, békés tárgyalások útját kínálva minden felmerülhető vitás kérdés rendezésére. Ez elfogadható árnak tűnt a jugoszláv semlegesség biztosításáért, a dél-erdélyi akció zavartalansága érdekében. (Helyes a visszautalás az 1926. évi mohácsi Horthy-beszéddel jellemzett első komolyabb közeledési kísérletre Jugoszláviához, de annak meghiúsulását nem elég az akkor még erős benesi kisantant-politika számlájára írni, hanem főleg arra mutathatnánk rá, hogy a Jugoszláviával szemben ellenséges Mussolini ajánlott Bethlennek előnyösebb barátságot, az olasz-magyar szerződés megkötésével). Mivel a történetírásban is sok félreértés, tévedés, tisztázatlanság van a magyar-jugoszláv barátsági szerződés problematikája terén, nem vehető különösebben zokon, ha ez ennek a könyvnek idevágó fejtegetésein is érződik. Nem helytálló az az állítás, hogy egy súlyos német-jugoszláv konfliktusra a német sajtó hangjának élesedéséből már 1941 elejétől számítani lehetett. Németország éppenséggel azon fáradozott, hogy Jugoszláviát is rávegye, csatlakozzék a háromhatalmi egyezményhez. Ebben bizonyos közvetítői szerepet is remélt Magyarországtól, éppen a Jugoszláviával kötött szerződése nyomán igen kedvezően alakult kapcsolatai révén. Bár nem tagadható, hogy a „nyitott ablak" koncepcióra utaló magyar sajtómegnyilvánulások miatt volt benne gyanakvás is a magyar-jugoszláv szerződés iránt, de azt mégsem tekintette németellenesnek; a szerződés szövegét — mint a szerző is említi — magyar részről Ribbentropnak annak idején előzetesen bemutatták. Mint ismeretes, Jugoszlávia csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez megtörtént, ám az erre következett belgrádi puccs felborította a helyzetet, s ez Hitlert Jugoszlávia megsemmisítésének elhatározására indította. Teleki halálos dilemmája onnan ered, hogy Hitler azonnali délvidéki területvisszaszerzési lehetőséget kínált fel katonai együttműködés fejében Jugoszlávia ellen, Magyarország viszont, amely egy némileg távolabbi időpontban elérhető dél-erdélyi revízióra készült, mégpedig önálló akcióval, és ennek érdekében örökbarátsági szerződés kötésével igyekezett biztosítani a jugoszláv semlegességet, most mint a német fegyveres agresszióhoz csatlakozó, szerződésszegő, partnerét hátbatámadó ország teszi kockára nemzeti becsületét az egész világ előtt. Teleki úgy próbált kiutat keresni, hogy a minisztertanácsban, majd a Legfelső Honvédelmi Tanács ülésén, (amelynek összehívását azonban nem a vezérkar főnöke, Werth Henrik kezdeményezte), feltételek egész sorát támasztotta, annak érdekében, hogy egy már megszűnt országból vegye ki a korábban Magyarországhoz tartozott részeket. Feltételeit azonban a németek kezére játszó magyar katonai vezető körök, s a hozzájuk húzó Horthy magatartása kijátszani készült, s az angol politika sem látszott méltányolni Teleki kísérletét a nemzet presztízsének megmentésére. Csak Teleki megrendítő öngyilkossága hatására — (nem homlokon, hanem halántékon lőtte magát) — tért vissza utódának, Bárdossynak politikája a Teleki-féle megszorítások betartására, és Hitlerrel való elfogadtatására. A Teleki-dráma bemutatása során a szerző azt hangsúlyozza, hogy a miniszterelnök „szándéka tiszta volt és korrekt", sőt, hogy lojális volt Jugoszlávia iránt, továbbá azt fejtegeti, .joggal hihette", hogy angol részről akceptálják az általa megkísérelt megoldást. (Pedig már a német ún. tancsapatok Románia felé engedélyezett 1940 őszi átszállításával kapcsolatban megismerhette az angol kormány álláspontját és komoly figyelmeztetését). Hazai és szovjet nemzetközi jogászoktól idéz arra vonatkozólag, hogy a körülmények lényeges megváltozása folytán érvényüket veszíthetik a szerződések. Teleki búcsúlevelének önvádló sorai a szerzőt kevésbé látszanak befolyásolni, mint a rosszindulatú elfogultsággal vádolt történetírást. Teleki öngyilkosságában — nagyon helyesen