Századok – 1995

Történeti irodalom - Magyarország nemzetközi szerződései 1918–1945 (Ism.: D. Molnár Erzsébet) III/734

735 TÖRTÉNETI IRODALOM Az első világháború utáni évek nyomasztó erkölcsi és anyagi helyzetéből való kilábalás első lépéseit a német vezető ipari körök tették meg, akik a békegazdaságra való áttérés és a német gazdaság megélénkítésének eszközét német-francia kartell megalapításában látták. Terveik azonban ekkor még nem realizálódhattak. Az első években Németország az ún. „teljesítési politikával" igyekezett bizonyítani a jóvátételi követelések teljesíthetetlenségét és a német fizetőképtelenséget. Mivel a lépés növelte az inflációt és fokozta a belső elégedetlenséget, nem érte el célját. Kezdeményezője, Rathenau külügyminiszter 1922 júniusában az életével fizetett érte. Előtte azonban nemzetközi szindikátus felállításán fáradozott a szovjetorosz gazdaság talpraállítása érdekében, amit a nyugati hatalmak is támogattak. A német vezetés vele szándékozott békés úton stabilizálni a gazdaságot, visszaszerezni és kibővíteni gazdasági hegemóniáját Közép-Európában, s Moszkván keresztül változtatni a versailles-i szerződésen. A szovjetek elutasították a nemzetközi vállalkozást, de a szovjetek és németek rapallói szerződése (6. dok.) mindkét fél számára kitörést jelentett az elszigeteltségből. A két állam kölcsönösen lemondott a háborús kártérítésről, megállapodtak a legnagyobb kedvezményen nyugvó kereskedelmi szerződésről és a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A német katonai vezetés pedig lengyelellenes együttműködésben reménykedett. Franciaország kihívásnak tekintette a Lengyelországot semlegesítő német-orosz szerződést. Az éleződő belpolitikai válság és a francia biztonsági igények megnyugtatására, s a német jóvátétel behajtására 1923 januárjában francia és belga katonai egységek vonultak be a Ruhr-vidékre. A konfliktus jelezte a Népszövetség által hirdetett kollektív politika kudarcát. A katasztrofális helyzetből Gustav Stresemann külügyminiszter Nagy-Britannia és az E-gyesült Államok segítségével igyekezett kivezetni az országot. Utóbbi e támogatással stabilizálta helyzetét Európában, s a Dawes-terwel (7. dok.) perspektívát nyújtott Németország számára. Stresemann felismerte, hogy a versailles-i szerződés revíziójára törekvő német politika a britfrancia antant vagy a francia-szovjet szövetség felújításával járhat, ezért a francia igények kielégítésére törekedett. A locarnoi szerződésekben (10. dok.) Németország garantálta Franciaország és Belgium új keleti határait, valamint a birodalom nyugati demilitarizált övezetét. Stresemann a Szovjetunióval is jó kapcsolatokra törekedett, hogy megelőzze a szovjet-francia szövetséget. Ezért a Németország népszövetségi felvétele miatt aggódó Szovjetuniót az 1926. évi berlini német-szovjet semlegességi szerződéssel (11. dok.) nyugtatta meg. Bismarck külpolitikájára emlékeztetően a locarnói paktummal és a berlini szerződéssel elkerülte a német külpolitika egyoldalú ( elkötelezettségét, egyidejűleg pedig szűkítette olyan hatalmi kombináció lehetőségét, amely korlátozta volna a német mozgásteret. Céljaira a külföldi német kisebbséget is felhasználta. A húszas évek második felében a német külpolitika a leszerelés ügyét, a Rajna-vidék kiürítését és a jóvátételek újraszabályozását (13. és 15. dok.) tartotta napirenden. Ügyes szalámitaktikával elérte, hogy a Népszövetség a biztonsági és leszerelési kérdéseket külön kezelje, mintegy elismerve Németország revíziós igényeit. 1 Stresemann részeredményeket felmutató taktikáját Heinrich Brüning kancellár „mindent vagy semmit" stratégiája váltotta fel, amelyhez a világválságban kedvező feltételeket látott. Deflációs politikájával a jóvátételi terhek teljes felszámolására törekedett. A külpolitika elsődlegességéhez való ragaszkodása súlyos áldozatokat követelt a német néptől és a radikális ellenzéki pártok kezére játszott. Külpolitikai sikerre törekedve 1931 tavaszán előterjesztették a Curtius külügyminiszter által szorgalmazott német-osztrák vámunió tervezetét (14. dok.). A diplomáciailag rendkívül rosszul előkészített akció azonban meghiúsult a szomszédos államok ellenállásán és a hágai döntőbíróság határozatán, amely az Anschluss tilalmának sérelmét látta a kezdeményezésben. Ez a külpolitikai orientáció kedvező feltételeket teremtett a nemzetiszocialista expanzió számára, s Brüning utódai éltek is a lehetőségekkel. A Hitler-kormányzat külpolitikai tevékenysége a weimari kormányok revíziós törekvéseihez kapcsolódott, céljaiban és módszereiben azonban messzire eltávolodott azoktól. Arra törekedett, hogy szakaszos revízióval megszerezze Közép- és Délkelet-Európát, majd a Szovjetunió meghódítása után egy európai kontinentális impérium élére kerüljön, Franciaországot legyőzve, vagy a gyengébb partner szerepébe kényszerítve. Távolabbi célként Európa élén az Egyesült Államokkal való szembeszállást is tervezte. A Szovjetunió elleni hódító terveiben központi helyet szánt a Nagy-Britanniával kötött szövetségnek, mert úgy vélte, hogy a szigetország birodalmi helyzetét veszélyeztető szárnyhatalmak — az Egyesült Államok és a Szovjetunió — miatt Anglia feladja majd hagyományos egyensúlypolitikáját és jóváhagyja a kölcsönös befolyási övezetekre vonatkozó német javaslatot. A felfegyverzés leplezése érdekében az első években tett nyilatkozatai és külpolitikai kezdeménye-